"Teliholdkor nem én irányítom a farkast, hanem a farkas irányít engem."
„-Maradj ott.-szóltam Rose-nak ahogy meghallottam lépteit, és megéreztem elbűvölő illatát.
-Segíteni akarok...-mondta csendesen.
-Ne! Csak... csak maradj ott.-húzódtam a sarokb...
Meg is hoztam nektek azt a részt, aminek a megírását próbáltam olyan hosszú időre elhúzni, amennyire csak lehetett. Könnyekkel küszködve ülök a gépem előtt, miközben írom nektek ezeket a szavakat. Egyszerűen nem tudom elégszer kifejezni a hálámat illetve azt az óriási örömöt, amelyet érzek jelen pillanatban. Csodálatos érzés befejezni egy könyvet, mégis fájdalmas elengedni a szereplőket és a történéseket. Emlékszem minden résznél azokra a dolgokra, amelyeket nem írtam bele, de mégis szerettem volna, minden érzelemre ami akkor hatott rám. Most mégis itt van az utolsó rész, az epilógus, amit félve kezdtem el írni, hiszen tisztában voltam vele, hogy ez fogja befejezni az egész eddigi kalandot Rose-al és Harry-vel. Édes Istenkém, még mindig nem bírom felfogni, hogy vége! :( ❤
El sem tudom hinni, hogy több, mint 197 ezer megtekintéssel, 16 ezer 300 vote-al, 2 ezer kommenttel, 85 fejezettel + prológussal és epilógussal, illetve egy első helyezéssel fejezem be a történetet. Köszönöm, hogy velem voltatok ezen felül azt, hogy kitartottatok mellettem, támogattatok mindenben! Köszönöm szépen! ❤❤
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ha még utoljára kérhetek tőletek valamit, akkor megtennétek nekem, hogy leírjátok mit gondoltok a történetről, hogy ti min mentetek keresztül az olvasása illetve nyomon követése közben? Kérlek szépen, Titeket ❤ Nagyon sokat jelentene! ❤❤
Jó olvasást az epilógushoz! Nemsokára találkozunk egy másik történetben! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤❤
Rose Davis~
Rengeteg emlékem volt a fájdalomról, az elkeseredettségről és a tehetetlenségről. Az életem jelentősebb szakasza ebből állt, még akkor is, ha nem érdemeltem volna meg. Régen azt hittem, hogy az égiek összeesküdtek ellenem, hogy tönkretegyenek, csak azért, mert úgy gondolták nem vagyok elég jó az élethez. Mára már tudom, hogy ez nem volt igaz, mert csak azt akarták, hogy jobban megbecsüljem a jót, a rossz után. És akármennyire is furcsán hangzik, egyet kell velük értenem. Sokkal boldogabb vagyok azóta, hogy megtapasztaltam a kín minden eldugott és sötét bugyrát, tudom értékelni a legjobb dolgokat, és nem akarok belőlük még többet.
-Miért álldogász itt?-hallottam meg magam mögül egy mély, rekedtes hangot, melynek a gazdája nemsokkal szavai után már át is ölelt. Fejét vállamon támasztotta meg, és pontosan olyan szorosan ölelt körül erős kezeivel, mint a kapcsolatunk legelején. Úgy vélem, kifogyhatatlan szerelem volt bennünk, hiszen már több, mint tíz éve, hogy együtt vagyunk és öt éve annak, hogy összeházasodtunk, de még egyszer sem volt olyan érzésünk a másik felé, amely a kapcsolatunk végét jelentette volna.
-Csak elgondolkodtam.-suttogtam, majd mosolyogva ránéztem. Harry gyönyörű, smaragdzöld kozmoszai csillogtak az örömtől, és a nosztalgiától. Nyolc év után, most először jöttünk vissza Kanadába, én pedig nem bírtam ki azt, hogy ne nézzem meg a régi házunkat. Muszáj volt megnéznem, hogy mi történt vele azok után, hogy elmentünk. Pontosan úgy, ahogy gondoltam, romosan állt, a falait pedig benőtte a borostyán.
