Anyukád este hétkor talált ránk. Mindketten a fejmosást vártuk, de ő csak sírva magához húzott minket, és olyan szorosan ölelt, hogy nem kaptam levegőt.
Nem haragudott se rád, se rám, csak elmondta, hogy a sors néha nem úgy alakítja a dolgokat, hogy mindig együtt lehessünk és ezt el kell fogadnunk.
Igaza volt, pedig akkor még ő sem tudta.
VOUS LISEZ
KIDS
Fanfiction"Mindenki emlékszik, hogy milyen volt gyereknek lenni. Minden pillanatot átéltünk és semmit sem hagytunk elveszni. Senki sem szólt ránk, bármit is csináltunk, mert szabadok voltunk. Fagyit kentünk a hajunkba, mert megtehettük. Dühünkben megdobáltuk...
