Saranghae Jagiya

3. fejezet

"Hazalátogatás"

(Jimin pov)

Végül sikerül mindenkit leráznom és a megbeszélt helyre megyek. A Conrad hotelbe, ami Dél Korea talán legfényűzőbb hoteljének számít. Belépek az ajtón, szó szerint tátva marad a szám és megállok. A turnék során sok hotelben megfordultam már, de ilyen drágában még soha. Vajon mennyibe kerülhet itt egy éjszaka? Kinyírom, mégis mennyi pénzt költött?  Végül sikerül mozgásra bírnom a lábaimat és elindulok a recepciós pulthoz. Egy fiatal lány áll a pult mögött, mikor meglát ezerwattos mosolyt villant felém és hátra dobja a haját.

- Jó estét kívánok, miben segíthetek? - mér végig, olyan tekintettel, hogy legszívesebben magam elé kapnám a kezem, hogy eltakarjam magam.

- Öhm jó estét, a 215-ös szobában már várnak. - felelem nagy nehezen, kerülve a tekintetét.

- Ön lenne az? Mr. Jung már említette, hogy engedjem majd fel. De mondja csak nem érdekelné egy külön lakosztály? - kérdezi még mindig vigyorogva. - Tudja, azt bármire használhatná. - hajol közelebb hozzám, belemászva az aurámba.

- Ez nagyon kedves öntől, de azt hiszem nincs szükségem rá, köszönöm. - felelem erőltetetten kedvesen. - Lenne szíves ideadni a szobakulcsot? -Azonnal leolvad a mosoly az arcáról.

- Parancsoljon. -nyújtja át a kulcsot, én pedig szinte futva megyek a lifthez, nehogy eszébe jusson valami más is. Hihetetlen mikre nem képesek a nők. A 215-ös szoba előtt állok pár percig, hogy rendbe szedjem magam. Megigazítom a ruhámat és hátrasimítom a hajam.Elfelejtettem kihúzni a szemem, de már nem fordulhatok vissza. Remélem, azért nem nézek ki olyan borzalmasan. Felsóhajtok és belépek az ajtón.

- Hyung? - nézek körül a gyönyörű nappaliban, de Hoseokot nem látom sehol. Bemegyek a másik szobába, ott sincs. A szobában viszont van még egy ajtó, ezért odamegyek, hogy benézzek azon is. Már a kilincsen van a kezem, mikor valaki megragadja hátulról a derekam és a fülembe kiabál. Akkorát ugrom ijedtemben, csoda hogy nem szabom le a kilincset. Hoseok felröhög és maga felé fordít. Kezem az arca felé lendül, de mielőtt lekeverhetnék neki egy pofont megfogja és egy puszit nyom a tenyerembe.

- Te normális vagy?- ordítom a képébe. Még mindig úgy vihog, hogy majdnem megfullad.

- Nem, de ezt már akkor is tudtad, mikor összejöttünk. - feleli vigyorogva. - Ezért szeretsz, nem?

- Nem is tudom, még gondolkodom rajta, szeresselek-e. - felelem mogorván.

- Ugyan már cica, ne légy ilyen. Ne haragudj. - Bűnbánó arccal néz rám és derekamra téve kezét, szorosan magához húz. Olyan jó illata van,hogy képtelen vagyok tovább haragudni rá. Homlokom az övének döntöm és elmosolyodom. - Hiányoztál. - suttogja.

- Te is nekem. -karomat nyaka köré fonom és szorosan hozzá simulok.

- Mi tartott ilyen sokáig? Már azt hittem sosem érsz ide.

- Volt egy kis gond Kookkal. - húzódom el kicsit, hogy a szemébe nézzek. - Nem tudta bezárni a bőröndjét. Mondtam neki, hogy vegyen ki belőle valamit. Aztán kinyitottam a bőröndöt, alig volt benne pár ruha az egész televolt édességgel. - Hoseok felnevet.

- És mit csináltál? Elvetted tőle? - kérdezi még mindig nevetve.

- Nem én, szóltam Jin Hyungnak, ő elintézte. - nevetek fel én is. - Azért sajnáltam szegényt, úgy szereti az édességet.

-Nekem is édesség hiányom lenne, de szerencsére itt vagy nekem te.- hajol a nyakamra és végignyal rajta. - Mmm, az én kis cseresznyeízű nyalókám. Nincs is nálad finomabb. - Elpirulok. Hogy mondhat valaki ilyeneket?