Saranghae Jagiya

11. fejezet

Az utolsó csepp

Jimin pov

Nem hiszem el, Hoseok hogy lehet ilyen bunkó állat? Szegény lány. Nem tudom mi üthetett ebbe az idiótába, de átesett a ló túloldalára. Hiába siettem Miyoung után sehol sem találtam. Biztosan sír valahol.

- Jimin, a menedzser beszélni akar veled. - szól azonnal Namjoon amint visszaérek a sminkszobába.

- De hát én nem csináltam semmit, az a seggfej volt! - Jin figyelmeztető pillantást küld felém a szitkozódás miatt.

- Nem érdekel ezt vele beszéld meg. - Hihetetlen, hogy engem büntetnek meg a baromságai miatt! Végig megyek a folyosón és bekopogok a kis irodaféleségbe, ahol általában Seojoon tartózkodik, de mivel nem válaszol senki benyitok. Hoseok ül az egyik széken.

- Ha már itt vagy igazán elmondhatod majd neki, hogy én semmit sem csináltam! - mondom. Gyilkos pillantást vet rám, amiért szólnék is neki, de valaki belök az ajtón, olyan erővel, hogy a földön kötök ki fájdalmasan grimaszolva. Becsapódik az ajtó.

- Addig nem jöhettek ki, míg ki nem békültök! - kiabál be Namjoon, majd hallatszik a zár kattanása is. Mi a franc? Felkelek a padlóról és lenyomom a kilincset, de tényleg bezárt.

- Hyung, már te sem vagy normális? - kiáltok fel, de választ nem kapok. Mérgemben belerúgok az ajtóba, mintha ettől kinyílna.

- Ne az ajtón töltsd ki a mérged! - szól rám Hoseok nyugodt hangon. Elmélyülten piszkálgatja a körmét, amivel ha lehet csak még jobban felidegesít.

- Kurvára ne mondd meg nekem mit csináljak! - üvöltöm, de erre sem reagál. - Mégis mi a rohadt élet ütött beléd? Teljesen elment az eszed? Hogy tehetted ezt szegény Miyounggal?

- Ne üvöltözz velem te kis csitri, ha nem flörtölgetnél mindenkivel, nem akadtam volna ki. Különben is az a kis... - még időben észbe kap és nem fejezi be a mondatot. - Különben is teljesen rád mászott! - kiált és ökölbe szorítja a kezét. Annyira abszurd, hogy azt képzeli Miyoung képes ilyesmikre, hogy felnevetek.

- Mi van? Én nem flörtölgettem senkivel és ő sem mászott rám! Ne akard ezt is rám fogni! Persze, az én hibám minden, nem igaz? Hiszen én szakítottam! - még a kezemmel is nekiállok mutogatni, hogy jobban felfogja mennyire ki vagyok akadva rá. Nem hiszem el, hogy engem hibáztat mindenért!

- Igen, pontosan! Te szakítottál, nem tudom mit vártál! Mégis hogyan kellene barátomként kezelnem, mikor már egy rohadt éve jártunk? - keserűen felnevet és sétálgat, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Hogy lyukadtunk ki megint a szakításnál?

- Szerinted nekem könnyű? - érzem ahogy kezd könnyesedni a szemem a düh és az elkeseredettség miatt, de nem akarok előtte bőgni. - Ne engem hibáztass, azért mert gyáva vagy, ahhoz, hogy kimondd az érzéseid! Szerintem eleget vártam, tudod milyen szar érzés volt mikor kimondtam, hogy szeretlek, de te sosem viszonoztad?

- Ahhoz képest egész jól el vagy! Mintha csak erre vártál volna, ha ennyire meg akarod dugni azt a kiscsajt előbb is szakíthattál volna velem? Esetleg már túl is vagytok az első meneten?

Erre a kérdésére teljesen elpattan bennem valami. Mintha nem is én irányítanám a tetteimet. Elé lépek és mielőtt még tovább mondhatná a baromságait lekeverek neki egy pofont. Elkerekedett szemekkel néz rám még az ajkait is elnyitotta egymástól a meglepettségtől. Elegem van ebből az egészből!

- Tudod mit? Baszd meg! - üvöltöm neki teli torokból, majd az ajtóhoz lépek és belerúgok egy hatalmasat. - Nyissátok ki ezt a tetves ajtót! Vagy azt akarjátok, hogy addig rugdossam míg bele nem törik a lábam? - hogy nyomatékosítsam a szavaim ismételten belerúgok egy akkorát, hogy tényleg megfájdul a lábam. Majd még egyet. A hatodik után ki is nyitják az ajtót.

- Jimin te nor... - kezdi Namjoon, de nem érdekel mit akar mondani. Arrébb tolom - vagy inkább lököm - hogy ki tudjak menni az ajtón. Szerintem még sosem voltam ilyen mérges és egészen biztos vagyok benne, hogy a mai viselkedésem még nagyon bánni fogom.

Hoseok pov

Nem tudom min lepődöm meg jobban azon, hogy szinte fellökte Namjoont vagy azon, hogy felpofozott. Szóhoz sem jutok, csak tátott szájjal bámulok Jimin után. Nam pedig meglepetten pislog.

- Okééé... Mit csináltál? - fordul felém homlok ráncolva. Felnevetek.

- Hogy én? Csak beszélgettem vele, ne aggódj sokszor viselkedik dühöngő őrült módjára, csak előttetek titkolja. - nos ez félig meddig igaz is, de még sosem láttam őt ilyen mérgesnek. Eléggé aggaszt. Nammal kimegyünk a kocsihoz, ahol Jin idegesen toporog.

- Mi a baj? - kérdezi a leader aggodalmasan és végigsimít az idősebb vállán.

- Jimin azt mondta hagyjuk békén aztán csak úgy lelépett. - az utolsó pár szónál már könnyek csillognak a szemében.

- Hé, semmi baj. - öleli át Nam és nyugtatóan simogatja a hátát. Fogalmam sem volt, hogy Jin ennyire ki van idegileg, bűntudatom van.

- Hyung, ne sírj! Megkeresem és kibékülünk, jó? - gyorsan megölelem, majd már rohanok is Jimin után igaz fogalmam sincs hova mehetett. Órákon át kerestem és hívni is próbáltam, de kikapcsolta a mobilját. Mivel már hajnalodott abbahagytam a keresést és visszamentem a dormba, közben persze a többiek is körbe járták a várost, de semmi. Tízkor a telefonom visító hangjára kelek, meg sem nézem ki az csak nyöszörögve felveszem.

- Halló?

- Hoseok, ne haragudj ha felkeltettelek, de szeretnék veled beszélni. - rögtön felülök az ágyamban ugyanis Mrs. Park van a vonal másik végén.

- Istenem, ugye Jimin ott van? - kérdezem kétségbeesetten, más lehetőség fel sem merül bennem, egyszerűen bele sem merek gondolni, hogy máshol lehet.

- Igen, pont erről szeretnék veled beszélni. Mi történt, összevesztetek? Mert Jimin nem mondott el semmit, az éjszaka közepén jött haza és...

- Mrs. Park kérem nyugodjon meg. - szakítom félbe az egyre gyorsabban beszélő asszonyt. - Nemsokára ott vagyok és köszönöm, hogy felhívott.

- Re-rendben. - kinyomom a hívást és már kezdek is készülődni az útra. Fogalmam sincs mit képzelt, mikor csak úgy minden szó nélkül eltűnt tegnap. Pár óra múlva már meg is érkezem Busanba és mivel már voltam Jimin családjánál amikor bejelentettük a kapcsolatunkat, egyenesen a házuk felé veszem az irányt. Jó tudom elég nagy szemétség, hogy a szüleinknek elmondtuk az igazságot, viszont a csapattársainknak nem, de hát az ő kiakadásuk épp elég volt. A szüleim egy ideig nem is engedték, hogy találkozzunk, na nem mintha szétválaszthattak volna, aztán végül hozzászoktak a gondolathoz, hogy a fiuk egy másik sráccal kavar. Ahogy a házhoz érek a pulzusom kétszeresére gyorsul, nagy levegőt veszek és becsengetek.

- Hoseok. - mosolyog rám Mrs. Park. - Hála az égnek, hogy ideértél végre. Kérlek beszélj vele, mert még a szobájából is alig akar kijönni.

- Jó napot, megteszek minden tőlem telhetőt, de nem biztos, hogy ma sikerülni fog. Eléggé összekaptunk. - halványan rámosolygok és belépek az ajtón.

- Biztos vagyok benne, hogy kibékültök. - megsimogatja az arcomat. - Magatokra hagylak titeket, úgyis el kell mennem bevásárolni. Van a hűtőben egy kis kimchi, de nyugodtan szolgáld ki magad bármiből. Egy-két óra múlva jövök. - azzal felkapja a táskáját és már indul is az ajtó felé.

- Köszönöm. - mondom még gyorsan mielőtt kimenne az ajtón. Elindulok Jimin szobája felé, de meghallom hogy folyik a víz a fürdőben, így biztos vagyok benne hogy zuhanyzik. Leülök az ajtóval szemben, a falnak döntöm a fejem és várom, hogy kijöjjön a fürdőszobából. Azt sem tudom mit kéne mondanom neki, remegnek a kezeim az idegességtől. Utoljára akkor történt ilyesmi mikor először megcsókoltam. Minden perc felér egy órával, csakúgy vánszorog az idő. Addig meredek az ajtóra míg ki nem nyílik és Jimin egy szál törölközőben áll előttem meglepődve, majd amint összeszedi magát a szobájába rohan.