Saranghae Jagiya

4. fejezet

Problémák

(Hoseok pov)

Másnap 9-kor kelek és hetek óta először kipihentnek érzem magam, talán mert nem voltak itt a kölykök, hogy idegesítsenek. Oldalra fordulok. Jimin összegömbölyödve, halkan szuszog, a párnáját ölelgetve. A takarója egyik fele a földre lóg, másik felét viszont úgy maga köré csavarta, hogy szerintem mozdulni sem tud.Elmosolyodom. Hogy lehet így aludni? Viszont látszik, hogy fázik,meg-megremeg álmában. Halkan felkelek az ágyból és ráterítem a takarómat, kicsit begyűrögetem alá, hogy ne kössön ki ez is a földön. Az éjjeliszekrényre pillantva látom, hogy villog a telefonom. Valaki hívott. Kimegyek a szobából és becsukom az ajtót. Felnyitom a telefonom zárját.

»Jin hyung 2 nem fogadott hívás «

»Namjoon 6 nem fogadott hívás «

Mi a fene? Lábujjhegyen visszalopódzom a szobába és megkeresem Jimin telefonját is, majd újra kimegyek a nappaliba. Felnyitom a zárat.Őt is hívták.

»Taehyung 16 nem fogadott hívás «

Aah,miért? Egyetlen napot, csak egyetlen napot pihenni akartam.Tárcsázom Jin hyung számát. A második csörgésre veszi fel.

- Hoseok, végre, hol volt a mobilod? - von kérdőre azonnal.

- Bocs hyung, elfelejtettem visszatenni rá a hangot.

- Jimin sem veszi fel, nem tudsz róla valamit? - csak alszik, mert elég mozgalmas éjszakánk volt. - Nem tudom, lehet neki is le van halkítva. De mi történt?

- Vissza kéne jönnötök, most szólt ide a menedzser, hogy az utolsó pillanatban még betettek egy reklámfotózást. - összevonom a szemöldököm, ezt nem tudták volna előbb mondani? - Namjoon már teljesen kikelt magából, mert nem vettétek fel a telefont. Már úton vannak értetek. - Elmennek értünk? Tessék? De hát, de.... Felpattanok a kanapéról és berontok a hálóba. - Szóval most merre vagy? - Befogom Jimin száját, hogy meg ne szólaljon majd teljes erőből megrázom, hogy felkeltsem. Rémülten néz rám. Ujjamat a szám elé teszem jelezve, hogy fogja be, majd elengedem őt.

- Á, hyung ... nem érte... lasz... - tudom, nincs bénább annál, mikor valaki eljátsza, hogy megszakad a vonal, de ez vészhelyzet. - kinyomom a telefont és az ágyra dobom. A bőröndökhöz futok és már tuszkolom is ki őket az ajtón.

- Hoseok mi történt? - pislog rám álmos szemekkel.

- Jó ég szedd össze magad – dobálom hozzá a ruháit. - A reptérre kell mennünk azonnal. Elmennek értünk, mert azt hiszik hazamentünk, de ma lesz még valami fotózás. Nézz valami gépet, az sem baj ha átszállásos, sőt jobb lenne, akkor mondhatnánk azt, hogy eléjük mentünk. - Hadarom, Jimin közben felöltözik és már rohanunk is a reptérre. Végül sikerül találnunk egy járatot, ami pont a két város között száll le. Remélhetőleg tényleg elhiszik, hogy eléjük jöttünk. Felhívom Jin hyungot, hogy melyik repülőtéren találkozunk, közben keressük melyik gépre is kell felszállnunk, hogy a megbeszélt időre odaérjünk.

- Hyung, nem fogjuk lekésni, ne aggódj. - lihegi Jimin, futás közben.

- Tudom. Tarts ki, mindjárt ott vagyunk. - mosolygok rá biztatóan, sokkal jobban kapkodja a levegőt, mint én és kezd lemaradni. Megragadom a csuklóját és magam után húzom. Végre odaérünk és beállunk a felszállók sorába. Mindketten zihálva, térdünkön támaszkodunk.

- Szerencsénk van, nem késtük le. - mondom pár perccel később mikor már a gépen ülünk.

- Ja, tényleg szerencsénk van. - rám mosolyog és hátradől az ülésen. Nagyon fáradtnak látszik. A mobilomon játszom, bár szívesebben néznék valami filmet. Felé fordulok, hogy megkérdezzem nem nézi e velem. Lehunyt szemmel dülöngél a székében, de mikor már majdnem előreesik, felkel, majd még párszor megismétli. Nagyon aranyos. Kezem a combjára teszem és megsimogatom, nyújtózik egyet és fáradt szemekkel pislog rám.

- Aludj egy kicsit, majd felkeltelek, ha le kell szállnunk.

- Nem vagyok álmos, én csak... - hirtelen elhallgat, biztosan a folytatáson gondolkodik, ám mielőtt benyöghetne valami butaságot megelőzöm.

- Azért próbálj meg aludni egy kicsit, jó? Karikás lesz a szemed. Nem akarod, hogy megkérdezzék mitől van, ugye? - kérdezem tovább nyomkodva a mobilom. Nem tiltakozik tovább. Lejjebb csúszik a székben és lehunyja a szemét, én pedig bedugom a fülhallgatóm és elindítom a filmet.

(JiminPov)

Pont időben érünk a reptérre,már így is várnak ránk. Még mindig fáradtnak érzem magam, igazcsak fél órát aludtam a gépen, éjjel pedig négyet. A fotózásmég jobban lefáraszt és megint egész napra elhúzódik. A fejemis fáj, hiába vettem be rá gyógyszert semmit nem használt. Estekilencre végzünk. A kocsiban megint majdnem elalszom, de ki akarombírni hazáig. A dormban lezuhanyzom és szobánkba megyek, hogybezuhanjak az ágyamba. Hoseok becsukja az ajtót, elém lépveszorosan átölel.

- Fáj még a fejed? - kérdezi aggódva, homlokomra simítva a kezét. Megrázom a fejem és a legnagyobb mosolyomat villantom rá.

- Most nem, de ha nem ölelgetsz még egy kicsit, akkor úgy érzem vissza fog térni a fájdalom. - válaszolom, hatalmas kiskutya szemekkel, mert érzem, hogy keze kezd lecsúszni a derekamról. Felnevet és már hajol felém, hogy megcsókoljon, mikor kivágódik a szobánk ajtaja. Hatalmasat ugrok ijedtemben, Hoseok pedig ellök magától, de úgy hogy az ágyra vágódom, az utolsó pillanatban viszont reflexből megragadom így ő meg rám esik.

- Úúú, birkózósat játszotok? - kérdezi Tae fülig érő mosollyal. - Jimin, nem jössz filmet nézni? - kérdezi nagy szemekkel.

- Taehyung, fáradt vagyok, most nem megyek. - nyafogom és lelöködve magamról Hoseokot bemászom a takaróm alá. - Hogy vagy képes állandóan pörögni? Sosem fáradsz el? - kihúzza magát és pimasz vigyorral válaszol.

- Fáradhatatlannak születtem. - azzal sarkon fordul és kivonul a szobából. Persze az ajtót nem csukja be, Hoseok hyung viszont bevágja utána.

- Hol is tartottunk? - fordul felém és bemászik mellém az ágyba.

- Ott, hogy épp rálöktél az ágyamra. - felelem mogorván.

- Ne haragudj, én csak „birkózni" szerettem volna veled. - vigyorog. Felülök és hozzávágom a párnámat. Felnevet és maga alá gyűrve puszit nyom a számra.

- Hyung, megláthatnak. - hiszen bármikor beronthatnak a szobába, ahogy az előbb Tae.

- Nem fognak, ne aggódj. - összeérinti ajkainkat és pólóm alatt simogatja az oldalamat, de mielőtt kicsúszna kezünkből az irányítás elhúzódik.

- Szeretlek – simítok végig arcán, még egy lágy csókot nyomva ajkára. Mosolyogva mellém fekszik és átölel. Így maradunk pár percig, majd visszamegy a saját ágyába és elalszik. Én szinte egész éjjel forgolódom, az előbbi fáradságom már a múlté. Miért nem mondja soha, hogy szeret? Vagyis mondja, de mindig csak szeretkezés közben. Máskor nem képes a szemembe mondani. Lehet nem szeret? Nem, akkor sosem mondaná. Megrázom a fejem és az oldalamra fordulok, jobban magamra húzva a takarót. Megint hülyeségeken gondolkozom. Lehunyom a szemem és olyan hajnali 4 körül sikerül elaludnom.