8.fejezet

20 0 0
                                    

Amíg a bölcsesség világában a dolgok haladnak és a királynő híven uralkodik a bölcsesség szellemében addig egy másik világban amit Nydarion a varázsló hozott létre és teremtményeket is alkotott hozzá és új nevet adtak neki, amelynek a neve Akasha világa az történik, hogy az uralkodó akit Triomonnak hívnak ő is jól kormányozza az országrészeket és az első évforduló után öt idegen lény látogatta meg a világot őket befogadták együtt élt velük pedig más teremtmények. Véletlenül értek a világukba azokat emberi lényeknek nevezte a varázsló. Amikor az emberi lény véletlenül Akasha világába került attól a perctől egy év telt el, örültek neki az országrészek, hisz ha volt valami, akkor meg tudták csinálni számíthattak rájuk.

Az embernek nevezett teremtmények, amit kaptak területet azon lakhattak közeledett az egyéves évfordulója, hogy hogyan ünnepeljék meg az egy év alatt megismerték egymást. Hiszen sok minden történt velük. Eugene bevallotta Alexandrának, hogy megtetszett neki, és ha kedveli, és ha meglátja, akkor örül neki majd Alexandra is bevallotta, hogy ő is érez iránta valamit. A másik párnál nem a fiú vallja be érzelmeit, hanem a lány Teresa. De a harmadik lány, aki nagyon szép volt Bernadottenek hívták ő csak annyit mondhatott, hogy egy napon megtalálja azt a valakit, akinek bevallja érzéseit. Az ünnepségen meghívták a varázslót, másokat is az országrészek vezetőit és mindegyik meghívott vendég igent mondott megérkeztek az emberek országába. Arra a helyre, amit kaptak, sokan megjelentek az ünnepségen ennek az öt lakó örült, hiszen beszélgethettek velük, mert már tudtak az adott nyelven. Az öt emberi lény köszöntött mondott. Sokat beszélgettek majd olyan hosszúra nyúlt, hogy azon vették észre, hogy már délután volt azok a vendégek, akik messziről jöttek elköszöntek és indultak hazafelé a varázsló is így tett. Majd egy kis idő múlva már csak ők öten maradtak, ahol tartották az ünnepséget ott rendet hoztak majd az idő ott volt, hogy a saját szállásukra térve, kipihenjék magukat mindenki így tett.

Egyik szálláshelyen volt Alexandra és Eugene a másik szálláson Theresa és Jerom csak a harmadik lánynak társa nem volt, akivel a szeretetét megosztaná és a barátságát, de nem csüggedt, mert mindig azt mondta, hogy egy napon megtalálom azt a valakit, akinek társa lehetek és érezhetem azt vele, hogy amit meg kell tenni, hogy öt főből létrejöhet majd egy új generáció. Majd mindenki nyugovóra tért, amikor már mindenki aludt akkor Akasha csodás világának szelleme egy csuklyás alakban a lányt meglátogatta. A lány nem érezte a csuklyás alak az ágy előtt megjelent majd, ahogy látta milyen szép és bájos volt a kezét a fejétől kezdve a teste felett végig húzta úgy, hogy a test fényes lett a lány nem érzett semmit aludt nyugodtan.

-----

A csuklyás alak csak annyit mondott.

- Te teremtett lény ne csüggedj, mert egy napon találkozni fogsz azzal az emberi lénnyel, olyan hamar, hogy mint gondolod. Azon a napon csak egyszer fogod megtalálni és akkor neki adod azt, amit érzel a szeretetet, és amikor megtörténik, a teremtményt még fogod látni másképpen, de te nem fogsz félni, mert később életet fogsz adni egy gyermeknek, aki varázsló lesz és követni fogja a bölcsesség szellemét, hogy egy másik világban újra születve küldetést vállalva fojtathatja azt, amit itt kapott. az igazi barátod legyen.

Amikor a csuklyás alak elmondta a beszédet hirtelen eltűnt majd nem sokára Bernadotte hirtelenjében felkelt körbenézve látta, hogy hol van vissza feküdt azt gondolta, hogy rossz álom volt. Majd napok múlva az történt, hogy Akasha csodás világában ahol az uralkodó a hegyvidék országából jött és megválasztották uralkodónak a lényt úgy hívták Triomon. Figyelte az embereknek nevezett lényt azt látta, hogy ők is úgy tesznek, hogy a törvényt betartják arra gondolt, hogy ha lemondana a királyi tisztségről, akkor azt javasolja, hogy az embereknek nevezett lényből válasszanak királyt. Úgy is tett, amikor a tanács összejött a tagjainak a különböző megbeszélés előtt tett egy bejelentést.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettWhere stories live. Discover now