35.fejezet

5 0 0
                                    

Gunter hazatért, hogy a nagyszülőnek elmondja mi történt, amikor megtudta nagyon elcsodálkozott, hogy túlélték az egész megpróbáltatást. Alexandra jó helyen van és biztonságos helyen. Brémába telefonál, hogy jól van az elrablás nem sikerült, Gunter azért meglátogatja a két lányt a biztonságos helyen a házba, amely olyan helyen van, ahol nem veszik észre. Hárman együtt beszélgettek, hogyan tovább és hogyan lehet a négy lánynak segíteni, hogy Loki meg ne sejtse, mert gondolják, hogy őket figyelik. A házban jobban széjjelnéztek, hogy mit találhatnak. Fent a padlástérben találnak, egy ládát majd felnyitva találnak benne minden félét. Ruhát is a két lány meg vizsgálja és épp jó rájuk. Amikor felvették nem lehetett felismerni, amikor felvették majd megbeszélték, hogy a gimnázium elé mennek. Hellt se lehetett felismerni, hogy ő tényleg az. Odaérve őket nem ismerték fel úgy látták, mint ha idegenek lennének. Meglátva Brűnhildát lassan követve, amikor a helyzet ott volt és egy átjáró volt a lányt falhoz nyomta és elmondta mit keres ott miért így találkozhatnak. Csodálkozott hisz Alexandrát és Hellt nem ismerte fel majd elmondták mit kér tőle. Tudta, hogy veszélyes, mert azt kellett tenni, hogy eljátszani Gunter halálát, ha megteszi, eltűnik, mert így Loki nem keresi őtet és így tud cselekedni. Ők hárman elmennek szövetségest keresni, mert pár helyet felkeres. Főleg azokat, akik már nekik segítettek. Brűnhilda nem akarja elhinni végül csak, beleegyezik. Elbúcsúznak Brűnhildától Gunter igazi csókot adott a szerelmének annyit mondott-, ha itt lesz, az idő a csatának ott találkozunk- majd elköszöntek ők hárman visszaindultak a házba visszatértek.

Gunter a két lánnyal beszélt, hogy ki tart vele, mert el kell menni a germán hit világba az óriásokhoz, hogy az isteneket egy utolsó csatára rávegye mely számára tényleg utolsó. A barátait nem akarja elveszíteni a két lány igent, mond. Alexandrának ott volt a munkahelye hisz számítanak rá, de megígérte, hogy együtt mennek az utolsó csatába is. Gunter örült neki és Hell is igent mondott, mert vele tart ő is, mert Loki fele elszámolása van a két lányt átölelte. Megbeszélték mikor indulnak a Harz-hegységbe, mert ott egy kapun át lehet menni az istenek világába. Alexandra elment egy net kávézóba, hogy üzenetet írjon a családnak, hogy egy időre el kell mennie olyan helyre ahová az istenek élnek. Hosszú utat kell megtenni, és ha visszatér, akkor egy üzenetet fog írni, ne féltsék. Utána a házhoz mentek, hogy az előkészületeket megtegyék.

-----


A ház padlásán a ládát jobban megnézték, hogy mit tartalmaz majd találtak egy furcsa medált. Gunter meg tudta mondani, hogy az a medál egy kulcs is valójában, amit ajtóba téve el lehet forgatni és az ajtó kinyílik. Azt eltette meg más egyéb dolgot egy hátizsákba, amikor a padlásról lejöttek megbeszélték a dolgokat. Már nem indultak el, mert késő volt a Harz-hegységhez úgy döntöttek reggel indulnak, közösen meg vacsoráztak, mert vittek magukkal egy kis ennivalót, korán ágyba bújtak. A ház nagy volt és volt szoba külön szobába mentek. Gunter a két lánynak megköszönte, hogy vele tart és nehéz döntést hoztak, mert neki el kell jutni a germán istenek világába. Majd Gunter is az ágyba bújt fáradt volt. Másnap reggel hatkor keltek közösen ettek még valamit majd a hátizsákba, amit kellett azt bele tették a medált is vitték.

Együtt hagyták el a házat olyan ruhában voltak, hogy ne tudjanak rájuk ismerni. Ahogy tudtak haladni busszal mentek tovább, mert a busz járat Soltauba ment. A buszállomáson megpihentek majd ettek valamit. Utána tovább mentek ugyan úgy busszal, azzal ami Cellébe ment. Onnan vonattal mentek tovább Braunschweigbe. Később megpihentek és tovább mentek, mert közel voltak a hegységhez a hegy lábánál lévő városba busszal mentek tovább. Valamikor délután volt, amikor a célállomáshoz a busz megérkezett utána gyalog mentek fel a hegycsúcsra a barlanghoz. Amikor felértek meg könnyebbültek, majd úgy döntöttek, hogy esznek valamit és pihennek egy kicsit. Három órás pihenés után, amikor érezték, hogy a fáradtság nincs rajtuk, együtt beléptek a barlangba nem egyszerű hely volt. Találtak egy kaput inkább egy ajtó félét a növényektől megtisztították. Gunter elővette a medált újból a két lányt megkérdezte, hogy tényleg akarják, hogy együtt menjenek, ha az ajtó kinyílik már nincs vissza út. A két lány egyszerre mondta az igent. Gunter a sziklába vájt ajtó egyik mélyedésébe helyezte a medált elforgatta még nem történt semmi. Percek múlva zajra lettek figyelmesek a kőajtó lassan kezdett kinyílni hárman hátrébb léptek, hogy teljesen kinyíljon fényes valami jelent meg. Egymás kezét megfogták együtt léptek a fényes valamin. Előtte Gunter visszavette a medált, amikor átléptek a kőajtó bezáródott majd egy spirális valamibe estek. Megvárták hová esnek. Majd valamikor percek múlva a földre estek nem tudták hol vannak. A germán hit világ melyik részén sötét volt így megvárták a másnap reggelt-annyit tudtak, hogy egy folyó csörgedezik. Ahol voltak közel egymáshoz a földön aludnak. Úgy érezték, hogy álmosak fáradtak is voltak, hisz hosszú utat tettek meg. Nyugodtan aludhatnak, nem zavarja őket senki.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettOù les histoires vivent. Découvrez maintenant