37.fejezet

4 0 0
                                    

A királynő a sátrában fogadta Guntert és a társát, Hellt együtt ettek hisz nem mindennapi személy látogatott arra. Volt mit mondani egymásnak, hisz évek teltek el azóta, hogy ott járt. Amikor az idő eljött Gunter elmondta mit keres náluk és az istenek világában és milyen szívességet kér tölük és persze a királynőtől. Amikor elmondta mit szeretne kérni Nerthus a kardért cserébe a királynő meglepődött. Azért tették meg az utat, hogy Gunter kezébe adhassa a királynő a szent tárgyat, a tiarát, ami különleges és különböző drágakőből áll. Amikor a lakomának vége volt már kora este volt ők hárman a sátrán kivel megbeszélték, amit kellett, hogy a királynő vajon hogyan dönt. A királynő igent mondott átadja a tiarát csak egy feltétele volt, hogy az estét ott kell tölteni az Amazonok földjén beleegyeztek. A királynő megmutatta a vendég sátrat ahol szállást kaphattak. A királynő titokban beszélt Hellel, hogy a sátorban meg szeretné lepni, hogy hajlandó ezen egy vonzóan felöltözött lányra vetni magát Hell jó ötletnek tartotta. A királynő és Hell beleegyeztek. Este volt már Gunter fáradt volt korábban ment a vendégsátorban. Rosszul érezte magát egy kicsit azért, hogy annyi szép fiatal lány között bizonyos öltözékben sétáltak nyugovóra tért utána Hell is, majd amikor az idő ott volt Hell a királynővel cserélt, mert kíváncsi volt hogyan viselkedik, ha az alkalom ott van. Gunter nem sejtette, hogy ki van mellette, majd amikor megfordult véletlenül átölelte kezével a lány derekánál majd furcsa volt Gunternek felébredt megpillantotta, hogy nem Hell az majd jobban szemügyre vette az idegen lányt a királynőt látta majd az ölébe ülve megsimogatta a vállát és megfogta a kezét.

- Tudom, hogy te vagy királynő ebben a ruhában vonzóan nézel ki és látszanak a bájos nőiességed nem beszélve a többiről, tudd, ezt a dolgot akarnám, de egy másik világban van egy igazi barátnő, akivel jó viszonyban vagyok, biztosan ismered, amit most meg szeretnénk tenni azt vele, szeretném. Hisz nem tudom, hogyan fogom megbeszélni, hogy véletlenül a dolog megtörtént a kísérő Hellel. Tudom vonzó lány, vagy de nem szeretném megtenni. Ha megtörténne, akkor mit mondok a szerelmemnek, hogy egy éjszakát együtt töltöttem Hellel a következőt Kiarával az Amazonok királynőjével. Hogyan magyarázzam el neki.

Amikor Gunter elmondta.

- Gunter semmi baj, ezt akartam hallani, hisz igazából szeretsz egy lányt és a kapcsolat köztetek nagyon szoros, ezt nem akarom felbontani erre voltam kíváncsi.

A királynő igazi csókot adott Gunternek az ajkára utána elhagyta a sátrat ezt látva Hell bement, hogy kérdezősködjön.

-----

Gunter elmondta Hellnek, hogy mi történt közötte és a királynő között a lány csodálkozott nagyon fáradt voltak és mind ketten aludni kezdtek. Másnap tervezték azt, hogy visszatérnek az istenek országába, mert amiért oda mentek azt megteszik az az Amazon királynő és a harcosai. Másnap kora reggel keltek a vendég sátorban majd megigazították a fekvőhelyet, amit kellett azt megbeszélték, hogyan jutnak majd el a csatatérre. Amikor már mindent megbeszéltek a két vendég lassan indulni kezdett. A királynőtől megkapták azt, amiért oda mentek a fejdíszt, a tiarát. Amikor megkapták az amazon királynőtől elbúcsúztak és a többiektől a harcosoktól. Díszőrséget kaptak az amazonok földjének határáig addig kísérte el a pár harcos. Az úton tovább mentek beszélgettek Hell kíváncsi volt, hogy mi történt kettőjük között annyit mondott csak, hogy nem történt semmi csak elcsattant egy csók, de a lány nem akarta elhinni. De annak örültek, hogy megkaphatta újból a koronát tudja óvatos lesz, mert csak így kaphatja meg a kardot, amiért a hit világba ment és azért is, hogy szövetségest toborozzon az utolsó csatára, hisz számukra az utolsó lesz. Amit kaptak kis ennivalót pihenéskor falatoztak, belőle mert hosszú út vár rájuk fáradtak voltak azért úgy döntöttek pár órát még pihennek majd beszélgettek, hogy mit tapasztaltak az amazonok földjén. Amíg pihennek Gunter elmondja Hellnek, hogy a királynőt honnan ismeri és a többieket ahol látogatóban voltak figyelmesen hallgatta csodálkozott, hogy ők mire voltak képesek és utána egy másik térben harcolni Loki ellen. Hell őszintén bevallotta.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettWhere stories live. Discover now