43.fejezet- utolsó napok

11 0 0
                                    


Loki nagyot nézett, hogy ki az a személy és furcsának nézte, hogy tényleg jó személyt hoztak elé. Brűnhilda visszament a többiekhez, hogy elmondja a többieknek mi a véleménye. Majd Loki megkérte, hogy kezdődjön az utolsó küzdelem majd a harctéren a két fél felállt tudták, hogy az utolsó párbajban csak egy lesz, a győztes egynek veszíteni kell. Védekeztek fel akarták ismerni kinek hol a gyenge pontja. A két fél seregei figyelmesen nézték, hogy vajon mi lesz. Loki győz vagy az idegen kezdő. Kovács Máté azért védekezni tudott titokban a kardhoz fohászkodott, hogy az ellenséget le tudja győzni. Órák teltek el Loki nem tudott az idegen ellen semmit se tenni, mert nem is akarta feladni és megadni magát. Arra játszottak, hogy a másik elbóbiskoljon és le tudjon az ellenfélre csapni, tudták mindketten. Az egyiknek engedni kell, és nem pihenhetnek, mert ez a végzetig megy. Az idegen harcos fáradt volt Loki érezte, de látta is és mindenki látta. Azt gondolták, hogy valamelyik feladja és jól gondolták Kovács Máté volt, akiben bíztak. Letérdepelt a kardot maga mellett letette majd könyörgött az ellenfelének, hogy megadja, magát legyen már vége, mert nem bírja tovább fáradt volt ez már neki sok volt. Loki elcsodálkozott, hogy az ellenfele megadta magát és a többiek is bíztak benne sajnálták, hogy a csatát elvesztették, mert a harcos társuk megadta magát. Loki odament a kardjával, hogy az ellenfelét elpusztítja amikor Loki a kardját felemelte, hogy lecsapjon a harcos cselekedett a kezébe vette a kardját és Loki szívébe szúrt a kardot elengedte Loki térdre esett Máté felállt és a kardjával egyet csapott és az ellenség fejét lecsapta a testéből hirtelen fényes valami jött ki, ami sugárban távozott, talán az lehetett az energiája mindenki elcsodálkozott.


Mi történt légnyomás keletkezett és a harcost a földre vágta elájult és a szövetségesek akik Lokival harcoltak azok eltűntek a tizenhárom fő is eltűnt. Visszatértek abba a korba ahonnan indultak. A tér felén a legyőzött ellenség holteste volt. A harcos elájulva a földön feküdt a kezében a kard ott volt a többiek odarohantak, hogy megnézzék. Látták, hogy csak elájult Loki teste ott porrá esett és a feje is. A szövetségeseiből, akik harcoltak azok is porrá estek. Nelly megpuszilta a harcos ajkát ezzel akarta megköszönni, hogy legyőzte az ellenfelet. A harcos lassan ébredezett, nem tudta, hogy mi történt, hogy az ellenfelet legyőzte a harcos lassan ébredezett.

Amikor megtudta mit tett elcsodálkozott majd a szövetségeseitől elköszöntek, hogy ahonnan érkeztek vissza akartak térni. Öt percen belül a dimenzió kapu kinyílt és minden halandó átlépett előtte minden harci eszközt átadtak a szövetségeseinek. A csatamezőt elhagyták átlépve a kaput minden harcost a fekete csuklyás elkísért a saját városába és házába. Haza érjenek, majd amikor körbe nézett mindenki és látta, hogy otthon van és nyugodtan az ágyúkban ledőlhettek, mert este volt. Végre visszatérhettek a világukba és a lakásba, olyan fáradtak voltak, hogy mindenki aludt nem zavarta őket senki.

-----

Másnap, amikor korán felkeltek nem akarták elhinni, hogy otthon vannak haza érkeztek, az első dolguk az volt, hogy a naptárt megnézzék, hogy milyen napot írnak. Látták, hogy december 22. várták, hogy mi történik, hogy bekövetkezik az eljövendő esemény vagy nem a televízióba azt a hírt mondták be. A titkos társaság a tervéről lemond, amit célként tűztek ki abba hagyják. Mindenki fellélegezhetett. Mindenkinek ez jó hír volt megérte az utolsó harc Loki ellen. Az angol csoport tagjai üzenetet írtak a német barátaiknak, hogy megköszönjék az együttes harcot és sok sikert kívánnak, nekik mindenki teszi a maga dolgát. Nehéz lesz egy kicsit nekik, mert annyi hét telt el és elkezdeni a tanulást és a munkahelyen a teendőket. Épp téli szünet van minden oktatási intézményben, ez jól jöhet, mert Hellel a már királynővel egy utolsó feladatot kell megtenni a német csoport így utoljára így együtt elkísérik a Harz-hegységhez, hogy onnan átléphet az alvilágba és megkaphatja a jogarát ami őtet megilleti, és a birodalmát megkaphatja.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz