28.fejezet

12 1 0
                                    

Amikor látták egymást, hogy ők heten megvannak utána úgy döntöttek, hogy tovább mennek, először az útvonal szerint el szeretnének jutni Brémába. Vittek magukkal térképet az útvonal tervet bejelölték. A hét vándor először megbeszélték, hogy külön válnak csoportra osztották így könnyebb lesz a túlélés és eljutni a Francia Domremybe. Megbeszélték, hogy először ott találkoznak. Majd ők heten csoportra osztották fel egymást. Az első csoport: Brűnhilda Nelly és Gunter. A második csoportban Chaterina és Siegfried. A harmadik csoport Fiona és Kiara, az útvonalat is megbeszélték, hogy ne egy útvonalon menjenek. Külön így az esélyek jók. Elköszöntek a csoportok egymástól azzal a szavakkal, hogy találkoznak majd az út végén Domremyben. Minden csoportnál volt térkép. Utána mindenki a saját útján tovább haladt, amikor az úton haladtak más személyekkel is találkoztak elbeszélgettek egymással, hogy ki hová megy a vándorok nem fedték fel, hogy ők kik. Beszélgettek sokat katonákkal is találkoztak. Azon az úton történt ahol a második csoport haladt a többi személyekkel elvegyültek, a katonák vezetője megemlítette. A Német-Római császársághoz Francia követek érkeztek, hogy szövetséget akarnak kötni. Azért, hogy együttes erővel le tudják győzni a Franciák ellenségét nemcsak az Angolokat, hanem a Burgundokat is. Már régóta harcolnak. Segítséget kér a Német birodalomtól, amikor elmondták a hírt tovább mentek. Az úton Chaterina és Siegfried a többiekkel tovább haladtak. Egy útközi helyen lovat kaptak így tovább haladhattak.

Estére már Brémában voltak a lovat ott leadták pihentetni is és ők is megpihentek az első háznál ahol kaphattak szállást és ételt majd a háztól nem messze a pajtában kaptak estére egy helyet a gazdának megköszönték. Mindenki nyugovóra tért. A két másik csoporttal is így volt. Az egyik csoport ahol Chaterina volt Rottenburg közelében kaptak szállást. Ahol a két lány volt ők Uelzennél kaptak szállást és egy kis ételt. Hogy megpihenjenek, hisz hosszú utat tettek meg kimerültek. Aludt mindenki a szálláshelyén ahol megpihentek. Tudták, hogy nem beszélhetik meg a dolgaikat, mert feladatot kaptak meg kell tenni. A csoportok egymástól távol voltak. Mindenki alszik a szegény sorsú helyeken. Csak azok a tolvajok dolgoznak, akik gazdagabb családok környékén élnek. A másnap felvirradt a napfénye azokat a házakat világítja meg ahol a különböző csoportok kaptak helyet estére, hogy a másnapot frissen kezdjék. Tudja mindenki, hogy nekik hosszú utat kell megtenni. Hisz abban a korban nincs még vonat se repülő. Hanem csak hajó ló vontatta szekér és maga a ló. Mindenki egy új napra ébredt, hisz nem tudta senki, hogy azon a napon mi történhet. A különböző helyeken a csoportok tagjai a házigazdától kaptak egy kis ételt majd megköszönve tovább mentek, hisz hosszú utat kell megtenniük.

-----

A csoportoknak a térkép szerint kellett az útvonalat követni a bejelölt vonalon kellett haladni úgy is tettek majd napokkal később, amikor félúton jártak egy folyót találtak majd döntésük az volt, hogy megfürödnek. Érezték, hogy azért van szaguk. Olyan helyet találtak ahol leöltözhettek, és ahogy voltak meztelenül a vízbe mentek úsztak, majd egymást le akarták húzni, amikor már érezték, hogy felfrissültek akkor a ruhájukhoz úsztak, hogy felvehessék visszamentek átöltözni. Folytathassák tovább a gyaloglást. Amikor már úgy félórája gyalogoltak sok katonával találkoztak a vezetőjük kérdezte a csoportot, mi járatban vannak és őket, hogy hívják. Amikor elmondták minden katona csodálkozott, azt gondolták az idegenektől, hogy valamilyen kémek ezért elfogták őket. Fogságba estek majd a katonák vezetője úgy határozott, hogy a bázisukra viszi őket. A csoportoknak szerencséjük volt, mert az első csoportot Trierben. A második csoport Kölnben a harmadik csoport Mainzban voltak.

Ezek a városok nemcsak valamilyen módon valamilyen központ volt, hanem az akkori választófejedelmek központja is volt. Ahol az érsek is ott székelt. A csoportok nem féltek, hisz tudták van idejük ahhoz, hogy a várost meglássák. Amíg foglyok a szekéren voltak addig átgondolták azokat, hogyan tudnának kiszökni a tervről lemondtak hisz nekik ez jól jöhet, hiszen a céljukhoz így közelebb kerülhet. Aznap este a katonák megálltak, hogy megpihenjenek. Még hosszú út van előttük tábortüzet készítettek a foglyokat külön őrizték, hogy élne, tudjanak szökni. A foglyok ételt is kaptak elfogadták az idő ott volt, hogy minden katona aludjon nyugovóra térjen. A foglyokkal is úgy volt azért őrizték bizonyos időközönként felváltották egymást az őrök. Úgy se tudtak volna elszökni. Másnap reggel mindenki korán kelt, hogy hamarabb indulhassanak tovább a foglyok is, majd amikor mindenki megreggelizett a sátraikat összeszedték és utána az utat folytatták tovább.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettDonde viven las historias. Descúbrelo ahora