36.fejezet

2 0 0
                                    

Gunter tudta, hogy amit kaptak ajándékot, azt nem tudják elvinni. 

- Tudom, hogy nem vihetjük el az összest, de ami nektek tetszik, azt kiválasztva elvihetitek, megtarthatjátok. Van közötte különleges drágakövektől kezdve mindenféle ásvány, így ami megtetszik, nektek azt elvihetitek. Tudom, hogy az egyik szebb, mint a másik, de nekem egy olyan tárgy kell, ami sokkal többet ér egy kard, amit az utolsó ütközetben tudnék felhasználni Siegfried kardját a Balmungot, oda el kell mennem az istenekhez, hogy megkaphassam, el kell mennem. Nyugodtan maradhassatok, biztonságos helyen vagytok. Az út párnap, ha végzek, visszatérek.

A két lány, amikor kiválasztotta azokat a különleges drágaköveket, amit meg akartak tartani a többit a szentélynek adományozta a két lány úgy döntött, hogy Guntert elkísérik, de maradásra akarta kérni, de a lányok döntöttek, hogy együtt elmennek. Gunter örült majd egy egy puszival megköszönte. Majd Sinistrátol elköszönt, hogy folytassák az utat és az istenektől kérni azt a szent tárgyat, aminek a neve Balmung.

Amiért ide utazott és szövetséget akar egy utolsó ütközetre, hogy végleg legyőzzék Lokit. Sinistrától elköszönt megköszönte az ajándékokat és egy utolsó ütközetben szövetségese lehet Loki ellen. A két lány is elköszönt tovább folytatták az utat gyalog, egy kis élelmet vittek magúkkal. Olyan ruhában voltak, hogy elvegyüljenek a többi halandó között, mint akik tényleg a halandók országában élnek. Majd amikor egy órát gyalogoltak esteledni kezdett, amikor találtak egy házikót, beléptek majd széjjelnéztek üres volt ettek még valamit. A földön találtak fekvő helyet a két lány egymás mellett aludt Gunter külön, de a közelükben volt a házat bereteszelték. Olyan fáradtak voltak, hogy az álmosság elnyomta őket a három vándor aludt, hisz őket nem zavarta semmi. Másnap egyszerre keltek fel majd ettek valamit folytatták utána a gyaloglást tovább, mert úgy tervezték, hogy aznap el akarnak érni az istenek országába a Vanok földjére. El is indultak az útközben a két lány valamiről beszéltek, mert sugdolóztak nem másról, mint Gunterröl. Hell kérdezte Alexandrát milyen az unokatestvére milyen a személyisége vagy van ezen olyan lány, akit kedvel. Elmondta Alexandrának, hogy miért kíváncsi egymás között meg tudták vitatni és nem adják tovább. Hisz Hellnek megtetszett Gunter, hisz eddigi út során ismeri meg, hogy milyen vele segített neki. Nem kérdezte, hogy a múltjában mi volt vele. Miért akarja, hogy végleg legyőzze Lokit.

-----

Amikor úgy gondolta Gunter, hogy félúton vannak együtt megpihentek, ami volt ennivaló azt megették, a közelben pihentek volt egy tóféle úgy gondolták megfürödnek, mert hosszú úton vannak túl és azért érződött rajtuk, hogy régen fürödtek. A két lány külön helyen öltöztek le Gunter is majdnem meztelenül a vízbe ment, hogy megfürödve megtisztuljanak. A három vándor, amikor együtt volt vidámak voltak játszadoztak egymást akarták a vízbe nyomni majd tovább szórakoztak. Látva Alexandra, hogy Hell és az unokatestvére vidámak ő a partra úszott, hogy felöltözzön. Amikor Hell Gunter közelében volt majd közelebb úszott hozzá egymást nézték. A szemük beszélt majd követte a tett, a lány a fiút magához húzta és megcsókolta Gunter ugyan úgy adta vissza finom gyengéden. A tettükkel bevallották, hogy mit éreznek egymás iránt, de kettőjük között csak a csók volt. Amikor Hell a másik lányhoz úszott, hogy felöltözzön így tett Gunter is. A ruhájához úszott, de eszében volt a lány csókja nem tudja elképzelni honnan, tudja, hogy milyen egy igazi csók. Amikor felöltöztek találkoztak és mentek tovább az úton már üdén és frissen Gunternél volt a hátizsák tovább mentek. A két lány valamiben sántikált, mert útközben beszélgettek. Párórás gyaloglás után végre elértek az istenek országához ahol a Van nemzetség lakott. A nyitott kapun a három vándor belépett majd azt vették észre, hogy egy ösvény vezet a kastélyhoz ahol laknak útközben találkoztak halandó emberekkel ők szolgálták az isteni nemzetséget. Akikkel beszélgettek, hogy ők hárman szeretnének találkozni a béke istennőjével Nerthussal és más istenekkel, mert ők nagyon messziről jöttek, addig is hosszú utat tettek meg. Amikor tovább mentek sok személyek találkoztak, akiken furcsa ruha volt meg páncélféle. Megtudták, hogy aki egy bizonyos feladatot elvégez, az találkozhat valamelyik istennel, mert most olyan napok vannak. Nemsokára csak ők hárman voltak az úton, amelyik a kastélyhoz vezetett egy őrrel találkoztak, mert nekik lenne egy kérésük. Az őr nem volt hajlandó beengedni őket a három vándor kérlelte, hogy engedjék be, de semmi. Gunter fohászkodott a medálnak, hogy az őr engedjen a kérésnek. Az őr valahogy megváltozott beengedte a három vándort majd a kapun belépve elcsodálkoztak, hogy ilyen kastélyt még nem láttak. Tovább gyalogoltak, amikor épp egy folyosóhoz bekanyarodtak nem hitték el kivel találkoznak a béke istennőjével. Nem tudta ki az a három vándor rájuk kiabált, hogy az ő kastélyában mit keresnek a halandók sok Van isten is ott volt. Az idegenek nem mondtak semmit csak annyit tettek, hogy Gunter a medált elővette és Nerthusnak megmutatta, amikor meglátta nem tudott mondani rá semmit, amikor kezébe vette szeméből könnyek hullottak, mert a medál elmondta kié volt és a három vándor idegen ki valójában.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettWhere stories live. Discover now