21.fejezet

8 0 0
                                    

Napok múltával amikor eljött a hétvége Brűnhilda és az angol lány úgy határoztak, hogy Gunteréket és mindenkit összehívnak, akik segítettek még évekkel ezelőtt, hogy megbeszéljék a helyzetüket milyen döntést hozzanak. Bármikor eljöhet Loki és ha kell, akkor ők lépjenek ne érje meglepetés. Úgy is tettek, aki számított ott voltak Brűnhildáéknál. Alexandra nem tudott elmenni. Az angol lány kezdte, amit kellett azt elmondott.

- Ti már tudjátok milyen Loki, hogy mire képes köszönöm, hogy befogadtatok, hiszen azért jöttem hozzátok, hogy segítséget kérjek, tőletek tudom pár évvel eltelt a találkozásunk óta. Ti vagytok a barátaim, akik segítettek. Azért jöttem hozzátok hátha segíteni tudtok abban, hogy legyőzzük Lokit mert gondolom, ő van az egész rablás mögött. Tudnám kivel kötött szövetséget a Kelta istenekkel, nem mert őket már rászedte valamelyik titkos társasággal, amelyik titokban működik és biztos, hogy azok segítették, mert talált olyan valakit, akinek a célja biztos megegyezik. Bármi megtörténhet, hisz megteheti, hogy a dimenziók között járni tud.

Majd Brűnhilda is szolt a barátaihoz.

- Stephanival megbeszéltük a dolgokat, hogy miben tudnánk segíteni, lenne pár olyan dolog. Először minden hírközlő csatornát figyelünk hátha eszünkben lesz, hogy vajon ki segíthet neki, mert biztos lesz áruló jel. Nemcsak őket rabolták el napokkal, ezelőtt hanem az egyházfőt is és a furcsa levelek. Amelyek azok az országok vezetői kaptak ahol a királyné vagy a király az ország vezetője. Valami illuminátusok társaság küldte.

Majd erre Gunter válaszol, vagyis beleszól.

- Szóval Loki szövetséget kötött az illuminátusok társaságával, hogy a rablást kövessék el valahol olvastam, hogy ez a társaság mit akar elérni. Hát persze logikus, találni olyan valakit, akinek közös vele. A célja szövetséget köt, vele marad a háttérbe, hogy az embereit mozgósítsa, ha kell, akkor előjön, de mikor. Először elraboltatja azokat, akik útban vannak, hogy előtte legyen az út, hogy ha kell, le tudjon csapni. Szerintem a pápa elrablásában is ők vannak, mert ennek a társaságnak az első célja, hogy a vallásosságot eltörölni az államformát megszüntetni. A céljukat már kezdetektől kezdve meg akarták valósítani amióta megalapították ezt a társaságot, ha megtették volna céljaikat a házasságot eltörölték volna, akkor sokan nem házasodtak volna meg. Szóval már tudjuk, ki van a történetek mögött. Céljukat csak el akarják érni képesek voltak az országok államfőinek is írni, hogy engedjenek.

-----

Amikor Gunter elmondta a véleményét, amit tudott a titkos társaságról tovább beszélgettek azt is megemlítette Brűnhildának a szerelmének.

- Amit a Svéd király kapott levelet, hogy engedjen, a társaságnak nem fogjuk engedni, hogy a céljukat megtegyék, számíthatsz ránk, ha kell, elbujtatunk, de téged nem kapnak el. Ha kell, elmegyünk Svédországba is, hogy a szüleidet megmentsük és persze az ország első emberét.

Amikor elmondta még Brűnhilda örült megpuszilta a szerelmét a többiek is ezen a véleményen voltak egymást biztatták, hogy ha együtt lesz, bármit megtesznek, hogy Loki a célját ne tudja végre hajtani módot találva meg tudják, hol lehetnek az Angol ismerősei. Másról is beszélgetnek, az idő ott volt, hogy haza kellett menniük. Gunter amikor haza ért felhívta telefonon az unokatestvérét, hisz tudnia kellett a dolgokról, amit megtudtak, hogy elmondja Loki valahogyan életre kelt, amíg ők megbeszélik a dolgaikat addig Avignon városánál ahol az egyik házban-fogságban vannak pár személy a pápa is köztük van. Rajtuk a félelem nem látszódott, hisz nehéz helyzeten is voltak már túl. Azon vannak, hogyan tudnának kiszabadulni. Megbeszélik, hogy valamilyen csapdát kellene tenni, hogy valahogyan kiszabaduljanak, hisz a pápa idős volt ahhoz, hogy vele megbeszéljék a dolgokat, hogyan tudnának kiszabadulni. A pápa is ott volt, hogy megtudja ő is hogyan döntenek, az egyiknek volt elképzelése.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettWhere stories live. Discover now