10.fejezet

11 1 0
                                    

Ezek után a két király úgy határozott, hogy a nép érdekében találkozni szeretnének, hogy megbeszéljék az esetet. A királynál van a jogar és a medál úgy döntött, hogy a társával a kapuhoz elmennek. Megvárják, lehet, átmennek a másik világba, hogy az esetet megbeszéljék, a királynőnél a korona van és a különleges kard a derekára van, téve vele megy a helyettese Alexux is. Amikor a kapuhoz értek a jelzést elforgatták majd a kapu kinyílt majd átléptek. Amikor átléptek a fényjelenség eltűnt és a királynő a helyettesével, majd szembe találta magát a királlyal és annak helyettesével és még három társával, hisz gyerekek voltál ők is, Perceken át csend volt.

Majd később a csendet azok verték fel, akik követték a királyt a különböző lények később Bernadett odament Alexuxhoz, hogy megbeszéljék az éjszakának a következményét ketten félre vonultak, hogy beszélni tudjanak. És megbeszéljék, hogy ha életet ad az örökösüknek, akkor mi legyen a neve, majd megbeszélték a dolgaikat. Később a két uralkodó is úgy tett, hogy csak annyit kér a király, hogy aki a manót megsebesítette azokat adja ki, mert nem csak kísérlet volt a megsebesítés elnézném, de belehalt ez már gyilkosság. Ebben a világban azt nagyon megbüntessük, aki ezt teszi. A királynő nagyon elcsodálkozott, hogy akik átmentek azok mit tettek. Ebben a világban, aki gyilkol, azt megbüntetik, majd intett pár teremtménynek, hogy Alexuxt fogják el. Majd elmondta a király vegye úgy, hogy náluk egy biztosíték, hogy megteszi azt, amit meg kell tenni. Ha elviszi azokat, akik öltek a helyettest visszaadja. A királynő ígéretet adott de Alexux könyörgött, hogy tegye meg a kérést, majd elköszönt a királytól a kapuhoz ment kinyitotta, visszanézett és utána átlépett rajta majd a jelenség eltűnt.

A királynő egyenesen a szálláshoz ment, hogy a többi gyerekkel beszéljen, hogy megmondja, a király mit kér tőle, közben a király intett a lényeknek, hogy Alexuxt vigyék Bernadett szállására és az ajtót őrizzék, senki ne menjen se ki se be. A király és a többiek a szálláshelyükre mentek, hogy a király és Alexandra a további dolgokat megbeszéljék. Amikor a királynőnél az öt tettes jelentkezett akkor elmondta a haragos véleményét, hogy amit tettek ez rosszat jelent lehet, hogy háborút jelent a két világ között. A királynő a koronáját oda adta a varázslónak, hogy nem tudja vissza tér-e őrizze meg és a királynő csak a kardját vitte magával. A királynő előtt haladt az öt tettes a kapuig, amikor oda értek a királynő nem nyitotta ki, hanem az egyik tettest kérte meg, hogy nyissa ki ő, amikor a fény előjött először az öt tettes ment át majd a királynő, amikor átmentek a kapu bezárult, percek múlva a király megjelent a tússzal és a helyettesével valamint a többiekkel és pár teremtménnyel.

-----

A másik világban a többi gyerek, akik tudni akarták, hogy mi lehet a másik világban a kapuhoz sereglettek, hogy várakozzanak, ha kinyílik, az ajtó át tudjanak menni. Akasha világában a két király találkozott, hogy a királynő a tetteseket átadja, a helyettesét engedte, amikor a királynőhöz ért örült neki, az öt bűnös, amikor a királyhoz ért intett a másik lénynek, hogy fogják el és tegyék bilincsbe. Nem várták meg ezért az öt tettesből az egyik elővett az őrszúrós tárgyát és az őrt megszúrta ezzel káosz vette kezdetét a király akkor elrendelte, hogy bármilyen módon, de el kell fogni, de az egyik társa elszökött a kapuhoz, hogy kinyissa. Amikor kinyitotta a többi gyerek átment, sokan átmentek Akasha világába. A király is harcot vívott a másik féllel a helyettese Bernadett Alexux és a királynő azt tették, hogy olyan helyre menekültek ahol nem találhatják meg őket. Bernadett vezette, amíg el tudnak menekülni a király és a testvére és a szerelmük is harcot vívnak az ellenséggel és a teremtmények, az egészben az a hihetetlen, hogy a király, akivel harcot vív ugyan olyan fajtársa hisz ő is gyerek. Mind két fél harcol egymás ellen, de a harcban mind két oldalon veszteség van ezt látva a varázsló, amikor látta, hogy már sok az elveszett élet a két világ lakóinál leállítja őket. Amikor a harcközben szólt valamit akkor mindenki abbahagyta.

Ragnarokk III - Loki végzete - BefejezettOnde histórias criam vida. Descubra agora