Bakancslista

13. fejezet

Csak fekszem az ágyban és várok. Várom, hogy véget érjen a szenvedés, várom a megnyugvást, s egy új világ megismerését.

Sok mindent hátra hagyok. Családom szeretetét, barátok támogatását, sok évig tartó tanulmányi szenvedést az iskolában, megannyi szórakozásnak megfelelő bulikat, drága cicám édes dorombolását, mikor az ölemben elfeküdve simogattam puha, meleg bundáját és Őt. Őt, aki megismertette velem milyen is élni. Aki megmutatta, hogy valahova, valakihez tartozni igen is jó dolog.

Bőre sima, keze enyhén érdes, még is jól eső érzés, mikor cirógatja az én bőröm. Izmos karjai, melyek biztonságot nyújtottak, minden egyes ölelésnél. Enyhe szívdobogása, mely elaltatott nyugtalan éjszakákon. S méz édes csókjai, melyek új nézetet mutattak ebben a világban.

Ez mind szép és jó, csak az a baj, hogy egyszer minden elmúlik, minden véget ér. Nekem a közvetlen ok, a haldoklás. Ez miatt mindenkit eltaszítottam, mindennek véget vetettem. Az emlékek pedig kísértenek itt az ágyban. Itt az utolsó perceimben, csak a jó és rossz emlékeim ösvényein járva, nem bánok semmit. 

Érzem minden egyes pislogásom egyre jobban nehezedik. Testemből, mintha kiszívták volna az életet, s minden mozdulatom, olyan mintha több ezer kést szúrnának belém. Ilyen volna a haldoklás? Sötét, kínok közt vergődve, miközben az öntudatlanság végtelen sötétjéből előtörő démonok felemésztik az ember erőtlen testét? Nem így képzeltem el a halálomat. Azt hittem megélem lehendő gyermekeim születését. Felnevelem őket szerető férjemmel, s idősen a férjem mellett, mély álmom közepette jön értem a sötét csuklyás férfi.

De nem...Nekem nem az jutott...Lehunytam szemeim, s hagytam, hogy lelkem örökre elhagyja testem...nincs más csak a sötét, amiben várakozhatok......

Sziasztok! Hát eljött ez a rész is, de ne aggódjatok a történetnek nincs ott a vége! ;)

-xoxo Becca