Bakancslista

12. fejezet

Egy ideje csak ültünk a kocsiban és figyeltük az embereket a velünk szemben álló kocsmánál. Mindenki önfeledten szórakozik...Itt az idő érzem. El kell engednem őt, de előtte...Odafordultam Lukehoz, majd minden gondolatot kizárva hajoltam közelebb és megcsókoltam. Édes volt, szeretetteljes, fantasztikus, még is fájt. Ahogy nyelveink egymásra találtak az arcomon végig gurult egy könnycsepp. Az első, még is az utolsó csók, mely egyszerre keserű és csodálatos. Hogy lehetséges? Ez a két érzés nem szokott egyszerre megjelenni, vagy még is? Lassan ajkaink elváltak egymástól, majd Luke kék íriszeivel az enyémbe hatoltak, de csak üveges tekintetemet talált. Nem akarok érezni semmit.

Fogtam magam és kiszálltam a kocsiból. Vettem egy mély levegőt és elindultam a sötét utcán. Hallottam, ahogy Luke fut utánam és láttam, hogy jár a szája, de mintha lenémították volna körülöttem mindent. Semmit nem értettem. Próbált volna megölelni, de mellkasára helyeztem törékeny, pici kezem, aminek hála megtorpant. Szemeiben tükröződött érthetetlensége, amit nem csodálok.

Szívem szakad meg a gondolataimtól, a tudattól, hogy össze kell, hogy törjem. Épp egy részeg srác ment el mellettünk a kézében egy fél üveg vodkával, amit ki is kaptam a kezéből és jól meghúztam, majd visszafordultam Luke-hoz.

- Hagyj itt és menj el...-erőtlen hangom még engem is meglepett, hisz én nem akartam ezeket kimondani.

-MI? Most mi van? Nem értelek Cassy...az előbb...

- Az előbbi csak azért volt, mert kurvára haldoklom! Takarodj innen és hagyj békén! Van elég bajom, nem kell a nyakamba még egy kolonc is. Nem kellesz és nem is kellettél. Nem vetted észre?- szemeimben könnyek jelentek meg, hisz a szavaim nekem is fájtak. De próbáltam erős maradni.

- Tényleg így gondolod?- túlságosan is nyugodt a hangja.

Nem feleltem, csak megfordultam és lekaptam azt a srácot, akinek a kezéből kitéptem a vodkát. Igen tudom. Borzalmas vagyok. Egy szörnyeteg, aki csak bántani képes másokat. De ebben biztosak vagyunk? Hisz csak azért teszem vele ezt, hogy ne miattam álljon meg az életben, ha elmegyek. Nem szólt semmit. Kikerekedett szemekkel rám nézett, de ahelyett, hogy elment volna, megfogta a karom és visszahúzott a kocsihoz. Beültetett, majd haza vette az irányt. Végig némán ült a volán mögött.

Sajnálom Luke! Beléd szerettem, de nem hagyhatom, hogy te is szeress, hisz nincs sok hátra az életemből. Muszáj, hogy megutálj a tovább lépés szempontjából.

Persze ezeket csak gondolatban mondtam. Szemeimet óvatosan rá emeltem és feszülten figyelte az utat. Kék íriszei a város fényétől és a benne zajló dühtől félelmetesen csillogtak. Állkapcsa megfeszült,s édes ajkait harapdálta. Eddig észre se vettem a meggyötört apró ráncokat a szeme alatt. Fáradtan pislogott a többszörös kialvatlanságtól és a karikák is ezt mutatják. Ki van készülve. Nem is csodálom. Ott vannak a túrnék, az éjjel-nappal próbálások, az ezzel járó stressz és még miattam is aggódhat. Pont ezért kell, hogy eltávolodjunk egymástól, hisz én csak ráteszek mindenre.

A kocsi megállt a kórház előtt. Némán ültünk, amit végül én elégeltem meg és kiszálltam a kocsiból. Megint utánam jött és hátulról átölelt.

- Most mi lesz Cassy? Nem értelek- suttogta a fülembe.

-Nem akarom, hogy gyere többet, nem akarlak látni, nem akarok tudni rólad. Számodra nem is létezek, hisz csak a listám miatt tettem veled, amit tettem.

- A lista miatt akartad, hogy beléd szeressek?

- Az volt a 3. pont, hogy összetörni egy tisztán szerető szivet.- persze ez hazugság, hisz ilyet sosem akarnék.

- Hát akkor csak gratulálni tudok. Hogy lehet ilyen megtenni? Azt hittem te más vagy gratulálok! Szép volt Cassy elérted a célod!- elengedett és beszállt a kocsijába, majd elhajtott.
Csak álltam és néztem a távolodó járművet a sötétben. Most nem tudom mi zajlik bennem. Végrelen fájdlom hisz megbántottam és még is megkönnyebbülés, hogy nem azért fog kétségbeesett depreszióba esni, mert meghaltam. Most már tényleg készen állok. Anyáékról tudom hogy tovább tudnak lépni. Ronnie egy ideig boztos, hogy magába fordul, de miattam felfoh állni és tovább fog lépkedni az útján. Én is ezt fogom tenni. Ha nincs is túlvilág ls csak a végtelen sötétség vár is rám nem érdekel, hisz mindig lesz kiút, csak keresni kell.