Hogyan tegyünk tönkre egy esküvőt?

A nagy kékség

-Gyere már nincs sok hátra-bíztatta Alex Lexát.

Már több mint 3 órája gyalogoltak a pálmafák között. Lexának halvány lila gőze nem volt hogy hova fognak kilyukadni, vagy mikor, ami eléggé idegesítette.

-De mégis hova megyünk?-kérdezte Lexa miközben letörölte az izzadságot a homlokáról.

-Majd meglátod ha odaérünk.

-Én már nem bírom tovább.

-Jajj dehogynem gyere már.

-Nem inkább hagyj itt majd küldj egy képet hogy milyen volt.

-Tudod mit? Jó akkor maradj itt találkozunk kb. 5 óra múlva.

-Rendben.

-Csak vigyázz a kígyókkal a mérgük halálos is lehet!-ordibálta maga mögé Alex.

Lexa felugrott a földről és futni kezdett, de olyan gyorsan hogy még Alexet is leelőzte. Mikor végre megállt csodálatos látvány tárult elé. Nem látott mást csak gyönyörű kékséget , mely minden másodpercben szikláknak ütközött, apró vízcseppeket szórva a két lányra.

-Most mondanám azt hogy én megmondtam...-közölte vigyorogva Alex miközben Lexát figyelte.

Lexa nem szólt semmit csak mosolygott. Majd egy puha kéz érintését érezte a tenyerén. Ránézett Alexre aki a mesebeli kilátást figyelte miközben kezeiket összekulcsolta. Alex oldalra fordította a fejét és látta h Lexa őt fürkészi. Tekintetük összekapcsolódott. Zöld a kékbe, kék a zöldbe meredt. Mintha megállt volna az idő.
Majd hirtelen egy hangos telefoncsörgés szakította meg a pillanatot. Alex elővette zsebéből mobilját.

-Nagyon sajnálom ezt fel kell vennem

Lexa szíve még mindig hevesen vert. Elgondolkodott...vajon miért nem érzett ilyet még soha életében egy pasival szemben sem?

-Lexa gyere mennünk kell! Mikenak sikerült leesnie egy nyomorék szikláról és most vitték be a kórházba.

-De de mégis hogyan? Hogy az istenbe esik le valaki véletlenül egy szikláról? Hol volt Woods atya?

-Én is csak annyit tudok amennyit mondtak de most indulnunk kell! Mikenak szüksége van rád.

-Jó menjünk-közölte Lexa és sietve elindultak visszafelé.
Közben Alex elgondolkodott. Vajon ha nem szólal meg a telefonja...mi történt volna?