Daddy ➢ hes

.4.

 Fáradtam rogytam le a kanapémra, hangosan fújtam ki levegőmet. Az ég besötétedett, az egész ház már kész volt. Minden ragyogott, minden porszem eltűnt. Az előszobába dobozokba volt elpakolva Emily összes cucca. Fájt látni, de nem tudok mit tenni velük. A szülei holnap majd elviszik.

 Anyukám kinézett magának egy házat, nem túl nagy, neki pont elég. Gemma két hét múlva megy vissza Londonba, a munkája neki ott van, és nem tudja otthagyni. Anyukám pedig ragaszkodott hozzá, hogy itt marad. Ha úgy érzi, felkészültem, hogy egyedül is boldoguljak Dustyval, akkor visszamegy. Vagy marad, de tudom, hogy nem fog. Sose fogja úgy érezni, hogy kész vagyok egyedül nevelni a lányomat. Én meg jobban érzem magam, hogy tudom, bármikor hívhatom a segítséget, és jön is. Bár kicsit tovább tart majd ideérnie, mindig jönni fog. Mindig számíthattam rá, és ez most sem lesz másképp.

 Végül felkeltem a kényelmes helyemről, felindultam a hálószobába, közben folyton lekapcsoltam a lámpákat, így sötétbe borult az egész ház. Felérve a szobába lekaptam magamról ruháimat, egy bokszerben másztam be fehérrel beborított ágyamba. Magamra rántottam takarómat, lekapcsoltam a kislámpát és mély álomba merültem, míg Emily egy pólóját szorítottam mellkasomhoz, amit nem raktam bele a dobozba. Legalább ennyi maradjon meg nekem, amibe egy hosszú nap után kapaszkodhatok.

 Reggel a csengő idegesítő hangjára keltem, mintha valaki ráfeküdt volna. Idegesen takartam ki magam, felvettem egy pólót és egy rövidnadrágot és felfutottam a lépcsőn. Kikulcsoltam az ajtót, de még mindig nyomták a csengőt. Kivágtam a fehér ajtót, a betonúton végig futottam, majd kinyitottam a nagy kaput. Emily szülei álltak ott, kicsit idegesen néztek vissza rám.

- Jó reggelt! – köszöntem nekik unott arccal. Hiába, nem szeretem ha így keltenek fel.

- Neked luxus felvenni a telefont? – „köszöntött" Emily anyja.

- Elnézést, hosszú volt a tegnapi napom. – sóhajtottam.

- Persze, te vagy a Nagy Harry Styles, mit vártunk tőled? – mondta. – Mi lesz veled, ha Dusty itt lesz? Akkor is ezt fogod csinálni?

- Ha nem zavar, éppen az unokádnak az apja vagyok. – idegesített, hogy így viselkedett velem. Attól, hogy Emily meghalt, nem kell velem így beszélni. Nem tehetek semmiről.

- Jenny, állj le. – nyugtatta Mr. Rudd.

- Nem állok le! Milyen apa lesz belőle? Folyton járni fogja a Világot, stúdiózás, meg minden más! – köpte a szavakat, Mrs. Rudd.

- Jó, nekem erre nincs időm. – szemet forgatva visszazártam kulcsra a kaput, majd lassan felmentem a betonúton, Emily anyja még mindig mondta a magáét, de nem vettem magamra. Nem tudtam mit mondani rá, azt hittem ők is támogatni fognak, Emily halála után. Helyette ezt kaptam. Ha ők így, akkor én is így.

 Délelőtt főztem magamnak valami ebédet, még pár dolgot a helyére tettem a házban, majd készülődni kezdtem a délutáni találkozókra. Ami annyi volt, hogy a sírkövet kiválasztani, a menedzsmenttel tárgyalni, hogy az következő években nem éppen tudok majd utazgatni. Még itt Amerikában minden rendben lenne, csak a Világ másik végére utazni nem tudok majd. Ha nem értenek majd meg, azaz ő bajuk, én nem mehetek el.

 Kettő óra körül elindultam otthonról, rögtön a temetkezési vállalathoz  mentem. Út közben halkan szólt a rádió, idegesítőbbnél idegesítőbb zenék mentek. Végül meguntam és kinyomtam a zenét. A vállalt előtt leparkoltam, Anya már ott várt rám. A virágokat, koszorúkat nézegette, mikor az ajtót becsuktam, felém nézett.

- Szervusz, drágám. – köszöntött mosolyogva, két puszit nyomott arcomra. – Mi a baj? Olyan idegesnek tűnsz. – arcán kis nyugtalanság volt.