Daddy ➢ hes

.8.

 Dusty csak sírt, én ringattam, csitítgattam, de ő csak mondta saját gondját, és bármennyire is próbáltam megérteni, sajnos még nem értettem az ő saját nyelvüket. Niall eközben a hátam mögé állt, úgy bámulta a kis fogatlan hercegnőmet. Kivettem ágyából a rózsaszín cumiját, ami nem kellett neki, kezembe fogtam, míg elmentem a konyhába, Niall végig követett engem.

- Niall, megfognád, amíg csinálok neki kaját? – meg se vártam míg válaszol, egyszerűen a kezébe adtam. Bíztam benne, hogy nem ejti el, hisz nem ez az első alkalom, hogy egy babát fog a kezébe. Elkezdtem Dusytnak csinálni a tápszert aszerint, ahogy Anya leírta nekem, közben fél füllel hallgattam Niall, aki éppen a You&I című dalunkat énekelte lányomnak. Dusty hüppögött még egy kicsit, a szőke srác teljesen elvarázsolta. Niall pedig csak énekelt, megállás nélkül, közben járkált a nappali és a konyha között. Dusty a végére a hüppögést is abbahagyta és csak Niallt hallgatta. Betettem a mikróba kicsit megmelegíteni Dusty kajáját, Niall odaállt mellém, míg énekelt, lenéztem a legkisebb Stylesra, aki nagy szemekkel nézte bandatársamat. Mikor a mikró lejárt, kivettem az üveget, rácsavartam a cumit, majd Niall kezébe adtam, így övé volt a megtiszteltetés, hogy megetetheti a lányomat. – Legközelebb, ha sír felhívlak, hogy gyere át énekelni.

- Sssh, ne zavarj. – szólt rám a szőke. Feltettem a kezemet védekezés képen, bár nem hiszem, hogy ezt Niall látta, mert nagyon belemerült abba, hogy Dustyt nézze, aki megint az alvás szélén állt. A dal végére már csukott szemmel evett, s bár még mindig szívta a cumit, már aludt. – Miért aludt el? – szomorkodott Horan.

- Mert kicsi, és nekik abból áll az élet az első hónapokban, hogy eszik, telerakja a pelenkát és alszik. – mondtam. – Most lassan vedd ki a szájából az üveget, és tedd vissza az ágyba. De vigyázz, nehogy felkeljen. – tette, amit mondtam, az üveget a kanapéra tette, lassan felállt, és mint aki egy ropit fog, úgy tette vissza Dustyt az ágyba. Lassan kiegyenesedett, az üveget pedig a konyhába hozta.

- Haver, ha három évvel ezelőtt valaki odajön hozzám és mondja, hogy neked most gyereked lesz, én telibe röhögöm. – mondta őszintén, én pedig összehúzott szemöldökkel ránéztem.

- Te most azt mondod, hogy nem vagyok elég érett az apaságra? – mutattam magamra, miközben sokszor pislogtam.

- Nem, szó sincs erről! Szimplán... úgy ismerlek, mint aki nem szeret... lekötve lenni. – mondta, majd Dusty felé pillantott.

- Lekötve? – kérdeztem vissza.

- Igen. A gyerekkel le vagy kötve. Érted. Felnevelni, de utána is vigyázni rá, férjhez megy, de utána is figyelni rá.

- Aha. Egyszer úgyis lett volna gyerekem. Ha nem most, akkor később. – rántottam vállat.

- Harry, mit mondasz majd, ha Dusty arról fog kérdezni, hogy neki miért „nincs" anyukája? – rajzolt macskakörmöket a levegő, mikor a nincs szót mondta ki.

- Nem tudom. – sóhajtottam. – Majd jön valami. Egyelőre még a lányom nem beszél, és még én sem vagyok túl ezen igazán.

- Lesz majd valakid Emily után? – kérdezősködött tovább.

- Biztosan. Nem tudom. De ne kérdezz már ilyeneket. – ütöttem a vállába, majd elindultam a lépcső felé. A fürdőbe mentem, kiválogattam a ruhákat, amik már nem a kosárba, hanem a kosár mellé kerültek. Először feketéket mostam, mert mily meglepő, de azokból volt a legtöbb. A mosógép lassan elindult, mikor lentről ajtócsapódást hallottam. Kiléptem a fürdőből, lenéztem a lépcsőn, hogy kijött hozzánk, vagy Niall elment-e. A nappaliba egy csokor virággal Louis állt, másik kezébe egy táska, amin maci volt. Mellette szintén virággal Liam, akinek a kezébe szintén egy táska volt, amin egy kislány volt, kezébe egy plüssel.

- Sziasztok! – köszöntem nekik, míg lerobogtam a lépcsőn.

- Harry! De jó látni, haver! – ölelt meg Louis, utána meg Liam.

- Hoztunk egy kis ajándékot a kis csajnak. – mondta mosolyogva Liam, átnyújtotta a virágot és a táskát, aztán Louis is.

- Nem kellett volna. – mondtam, egy vázába tettem a virágokat, a táskákat pedig a pultra tettem. Mind a hárman leültek az asztalhoz, velem szemben, és jöttek a szokásos kérdések. Hogy vagyunk, milyen apának lenni, túl vagyok-e már Emily-n, mi van a szüleivel, Gemmáék, na és a legfontosabb kérdés. Mi lesz bandával most, hogy egyedül kell nevelnem Dustyt. Felvázoltam nekik, hogy mi volt a megbeszélésen, káromkodtam egy sort, addig ők csendben hallgattak. A végén két perc csönd volt, próbálták emészteni a hallottakat. Aztán elkezdtek ők is káromkodni, a pokol legmélyére kívánták a menedzsmenteket. Én csak hallgattam őket, mert nem tudtam már mit mondani. Már nem a banda az első. Emily halálával és Dusty születésével teljesen megváltozott a fontossági-sorrend. Fáj bevallanom, de a banda a második helyre csúszott, és az első helyet teljes egészében Dusty foglalta el. Nem az fáj, hogy Dusty az első. Hanem hogy már nem tudok koncertezni, és egyszerűen velük lenni. Dalokat írni majd tudok, de a stúdió is kérdéses. Ez mind azzal kezdődött, hogy Emily meghalt. Mikor hazafelé tartott a szüleitől. A szülei. Megint ők! Az asztalra csaptam, mikor eszembe jutottak.

- Harry, minden oké? – kérdezte Niall.

- Nem! Semmi sem oké! – hajamba túrtam idegességembe. – Elvesztem a munkámat! Amiért annyit küzdöttem! Veletek! Mióta Emily nincs semmi sem jó! – megint az asztalra csaptam.

- Jó, Harry, nyugodj le. Dusty fel fog kelni. Nyugodj le, és mond el, hogy mi nyomja a lelkedet. – nyugtatott Liam. Az asztalra támaszkodtam két kezemmel. Lehajtottam a fejemet és mély levegőt vettem többször is. Mikor úgy éreztem, hogy megnyugodtam, felpillantottam. – Már jobban vagy? – kérdezte Liam, én pedig bólintottam. – Akkor mond. Hallgatunk.

- Emily szülei, akik nagyon zavarnak. Emily tőlük jött haza, mikor balesete lett. Megint miattuk történt ilyen! Megint miattuk romlott el minden! – mondtam.

- Megint? Hogy érted, hogy megint? – érdeklődött Louis.

- Még régebben, - sóhajtottam – volt Emily anyjának egy balesete, amikor egy ember meghalt. Nem ítélték el, mert a másik sofőr is hibás volt. Mindegy ez régen volt. A másik, hogy Dustyt maguknak akarják. Beakarnak perelni, mert azt hiszik, hogy nem tudom egyedül felnevelni a saját lányomat. Attól félek, hogy valamelyik nap, majd egy levél fogad a postaládában, ami a bíróságtól jött. Egyszerűen, ha elvennék tőlem a lányomat, én abba beleőrülnék. Azt is kinézem belőlük, hogy távol-tartási végzést is akarnak, hogy egyáltalán ne lássam a hercegnőmet. De abba én belehalnék.