Megbántás vagy megbánás

Elvesztettem.

A kollégiumban elkisértem Ádámot a szobájáig.Búcsúzóul adtam neki egy puszit és mentem a sajtár szobámba.

Ott lezuhanyoztam és még egy kicsit dolgoztam a történetemen majd nagy nehezen elaludtam.

Reggel egy kicsit fájt a fejem de nem volt vészes ezért felöltöztem és lementem reggelizni.Odaültem a fiúkhoz akik teljesen kómában voltak.

-Sziasztok-mondtam nekik de ők csak nyögtek valamit.Levi szerintem elaludt az asztalnál, Dominik meg a kezével támasztotta meg a fejét.Ádám meg csak ült.A reggelinél senki nem beszélt, mikor végeztünk mi Ádámmal elindultunk a tanterem felé.A többiek pedig közölték hogy biztos nem ülnek be órára ezért elmentek aludni a szobájukba.

-Jól vagy?-néztem Ádámra mikor leültünk a padba.

-Ja-mondta.Bejött a tanár.Én mindig olyan voltam aki végig figyel de most...Ádámmal végig tartottuk a kontaktust.Mintha a szemünkkel beszéltünk volna.De persze egyikünk sem értette hogy mit "mond" a másik.

-Óra után gyere a szobámba-suttogta a fülembe.Bólogattam.

Vége lett az órának és odamentem Kingához.

-Szia-mondtam.

-Szia-motyogta halkan és rám sem nézett.

-Mi a baj?-kérdeztem tőle.

-Hogy mi a baj?-emelte fel a hangját.Mi lett vele?-Te vagy a baj..Mióta itt van ez az új szobatársad a régi "legjobb barátaiddal" nem is foglalkozol-mondta hangosan.-Ja és Zsombi érzéseit is leszarod.És mi lett a csajosnappal?Semmi.Mert neked nem volt kedved valaki miatt.Mióta itt van ő 2 szót beszéltünk...Csak gondoldát..-mondta és elment.Igaza van.Tényleg alig vagyok velük.Több időt kell szánnom a barátaimra.De ez rosszul esett.Ezért elindultam letenni a cuccaimat a szobámba és rögtön mentem Ádámhoz.Miután beengedett leültünk és elmeséltem neki.

-Kinga kiakadt..De jogosan-mondtam.-Az elmúlt egy hétben alig beszéltünk és már olyan mintha nem is ismernénk egymást.-mondtam Ádámnak szomorúan.

-Miatta?-kérdezte.

-Nem.Miattam-mondtam.-Kevés időt szánok a barátaimra.

-De legalább azt az időt amit rájuk pazarolnál rám szánod-mosolygott, persze ezt csak viccből mondta.Én pedig odaléptem hozzá és megpusziltam.Ő pedig vad csókolózásba kezdett.Én kerültem alulra.A csókot egy pillanatra sem szakítottuk meg.

-Én tudom hogy hogy legyen jobb kedved.-kacsintott és tovább csókolt..

Megint megtörtént.

Másodjára sokkal jobb volt, bár fájt, de nem annyira.Zihálva feküdtünk egymás mellett.Nekem csukódott le a szemem.Már nem bírtam tovább fent maradni így elaludtam.

Reggel arra kelltem hogy Ádám a széken ülve a fejét fogta.

-Jó reggelt-mondtam neki de láttam hogy valami nincs rendben.

-Neked is-motyogta.

-Mi a baj?-ültem fel.Nagy levegőt vett és belekezdett.

-Teresa...Tudod van a válogatott.Muszáj ott lennem az edzéseken.És a Bologna...Választanom kell.Egyetem vagy a foci.-meredten ültem és gondolkoztam.Miért nem csinálhatja egyszerre mindkettőt?

-De miért kell választanod?

-Nem érted?Ha nem utazok ma Pestre Storck kiállít..-csattant fel.

-Jó bocs-tettem fel a kezem védekezésül.

-Ez olyan mintha közted és az álmom között kéne választanom-csuklott meg a hangja.Ez így kimondva és belegondolva tényleg rettenetes...

-Megoldjuk-mosolyogtam rá."Mindig pozitívan"

-Nem tudjuk megoldani..-rázta a fejét.

-Hé.-mentem oda hozzá és legugoltam elé.-Mindenre van megoldás..Csak sokszor nem tudjuk mi az.-mondtam neki és megcsókoltam.

-Egy megoldás van.-mondta még mindig kétségbeesve.-Velem jössz Pestre.-Mi?Én erre nem tudtam mit reagálni..

-De én..én nem hagyhatom itt az egyetemet..-dadogtam.

-Miért?Jössz velem és lehetünk egy pár..örökké.-mondta.Én viszont még mindig nem gondoltam meg magam.

-Nem-mondtam határozottan és felálltam.-Sajnálom de nem.

-Miért?-kérdezte újra.

-Tudod én nem valami pénzes családból vagyok..Édesanyám az utolsó pénzeit költi az egyetemre.Ha elvégzem az egyetemet elmegyek dolgozni és vissza adhatom anyának azt amit ő eddig rám költött...-magyaráztam.

-De én segítek.-ezt komolyan gondolja?

-Nem-nevettem-ezt nekem kell megoldanom.

-De ez az egyetlen esély hogy együtt maradhassunk-motyogta..Én megértem hogy ő inkább a focit válassza az egyetem helyett.Én is anya miatt csinálom az egészet.Azt akarom hogy amikor átadják a diplomát büszke legyen rám, lássam rajta azt az őszinte mosolyt amit rég láttam.

-Akkor ki kell használnunk minden pillanatot..-motyogtam én is.Odajött és megcsókolt, közben a hátamat simogatta.Nem akartam még egy embert elveszíteni..Lehet hogy utoljára öleltem meg őt...

Elmegy..Sokáig nem fogunk találkozni és ha pár hónap vagy egy év múlva találkozunk újra akkor lehet nem fogjuk azt érezni mint most...Félelmet éreztem, rettenetesen féltem hogy elvesztem őt..Ezekre gondolva éreztem hogy könnycseppek gyülekeznek a szememben.De nem sírhattam...Erősnek kell lennem.Még mindig ölelkezve álltunk.

-Szeretlek-mondta.

-Én is-suttogtam.A búcsú a legrosszabb dolog a világon..

-Pakolnom kell-mondta unottan és elengedett.Én leültem a székre és a tekintettemmel végig kísértem.Ő fogta a ruháit és úgy ahogy van bevágta a bőrőndbe.

Miután befejezte leült az ágyra és rám nézett.Oda sétáltam hozzá és megcsókoltam.

-Hiányozni fogsz!-mondta miközbe leültem mellé.

-Nekem is.De úgy is találkozunk majd-mosolyogtam rá.De mindketten tudtuk hogy bármennyire szeretjük egymást ez a szeretet nem tart örökké ha nem találkozunk..A délután többi részében beszélgettünk.Megtudtam hogy van egy huga, Anna.18 éves.

-Indulnom kell-közölte egy kis csend után.-Elkisérsz a buszig?-kérdezte szomorúan.Bólogattam.

Lassan felálltunk és a nagy bőrönddel és táskákkal elindultunk a porta felé visszaadni a 103-as szoba kulcsát...

Az úton végig fogta a kezem.De alig beszéltünk.Megérkeztünk oda ahova a busz fog érkezni.Levi és Dominik már ott állt.Köszöntünk egymásnak.

-Te is jössz?-kérdezte Levi.

-Nem-ráztam meg a fejem.Ők egy kis ideig csak néztek minket aztán leesett nekik hogy ketten akarunk lenni ezért arrébb álltak.Ádám még mindig fogta a kezem.Megcsókolt.A válla felett láttam hogy a busz begurul mögénk.Kétségbeesve nézett rám.Utoljára megcsókolt és szépen lassan engedte el a kezem.Nem sírhattam..

-Szeretlek-suttogta és közben megcsuklott a hangja.Én csak bólogattam mert tudom ha megszólalok elkap a sírás.Végül elengedte a kezem.Könnyes szemmel hátat forditott és felszállt a buszra.A busz elindult.Én pedig dermedtem néztem addig ameddig láttam.Könnyes szemmel indultam vissza a kollégiumba és éreztem hogy elvesztettem egy darabot magamból.