Mikor elkaptak

1. Nap

Kinyitottam szemeimet, de ugyanolyan sötétség fogadott. Lassan felkönyököltem, majd felnyögtem a fájdalomtól. A fejem búbja tompán lüktetett. Óvatosan megtapogattam, de nem találtam semmi különöset, egy apró púpot leszámítva. Körbepillantottam a szobában. Beletelt néhány percbe, mire végre hozzászoktam a sötétséghez. Valami raktárhelyiségben lehettem. Dobozok körvonalait vettem ki. Legalábbis én doboznak láttam őket.

Görcsölt a hátam, elgémberedtek a végtagjaim. Nagy nehezen feltápászkodtam, nem törődve az erősödő fejfájásommal. Talán fel kellene keresnem vele egy orvost. A kemény padlón feküdtem. Vastag porréteg ragadt fekete toppomra. Nem értettem a helyzetet. Mit keresek egy elhagyatott, üres raktárban egyedül? Mit keresek én itt? Próbáltam felidézni a történteket, de az emlékeim mintha szertefoszlottak volna. Szaporábban vettem a levegőt, kezdtem kétségbeesni. Semmire nem emlékeztem az életemből, és ugyan fogalmam sem volt, hogy jót hagytam-e ki, de sokat, az biztos. Végignéztem magamon. Hosszú lábaim voltak, világos bőröm, amelyen látszott, hogy pár hónapja még napbarnított lehetett. Fekete hajam a fejemhez tapadt. Átkoztam a sötétséget, és azt, hogy nincs itt egy fránya tükör, amiben megnézhetném magam.

Tenyerembe temettem arcomat, mélyen beszívtam a levegőt. Belégzés, kilégzés. Immár (viszonylag) kitisztult fejjel próbáltam gondolkodni. Kezdjünk egy egyszerűvel. Mi a nevem? Minden ember emlékszik a nevére. Egy szó az egész, mégis körülöleli az egész életét. Ez az a dolog, amin a szüleim szólítottak. Pokolba, nem jut eszembe. Felsóhajtottam, próbáltam valami másra visszagondolni, de folyton akadályba ütköztem. Mintha valaki megnyomta volna a törlés gombot. Amnézia. Bassza meg, amnéziám van! - ugrott be a furcsa hangzású szó.

Újra vizsgálgatni kezdtem magamat, hátha előrébb jutok valamivel. Csak rá kell jönnöm valamire, bármire, és utána majd minden beugrik! Meztelen lábujjaimon fekete körömlakk díszelgett. Szinte egybeolvadt az engem körülvevő sötétséggel. Rövid farmernadrágom, mely szakadásokkal volt tele, látni engedte hosszú, simára borotvált lábaimat. Barna öv tartotta a derekamon a divatos darabot. Legalábbis feltételeztem, divatos volt. Nem emlékeztem, hogy milyen ruhák csillogtak a divatmagazinok címoldalán, már ha szívesen lapozgattam ilyeneket. Fekete trikóm szabadon hagyta piszkos karjaimat. Talán korom lehetett rajtuk. Itt-ott, ahol hozzáértem, éles fájdalom nyillalt belém. Valahol sötétebbnek tűnt a bőröm, talán kék-zöld foltok csúfíthattak. Egész combom égett a jobb lábamon, érdesebb is volt a tapintása, mint a testem más részein. Horzsolás.

Lassan számba vettem, mit tudtam meg. Lenge öltözékemet tekintve, valószínűleg nyár van, vagy egy igen meleg helyen tartózkodhatom. A testemet horzsolások és foltok borítják, egy sajgó púp van a fejemen. Mindenem fáj. Talán egy dulakodásban vettem részt. A megszerzett információ nem volt elég, hát tovább keresgéltem. Nem viseltem karkötőt, csontos csuklómat csupán egy vékony hajgumi szorította. A dekoltázsomon egy medál lifegett. Nem tudtam kivenni, mit ábrázolt, de valamilyen madár figuráját tapogattam ki belőle.

Kiürítettem a zsebeimet, abban reménykedve, találok egy irattartót, vagy bármit, ami közelebb juttat önmagamhoz. Gyűrött papírzsepik, papírcafatok. Valami csörögve hullott a padlóra. Egy kulcscsomó. Nem mentem sokra vele, hiszen azt se tudtam, hol, és mit nyithat. Folytattam a kutatást. Egy mobiltelefont is találtam. Egy pillanatra megörültem, ez hasznos lehet. Abban reménykedtem, találhatok valamit benne, amiből rájöhetek valamire magammal kapcsolatban. Idiótán vigyorogtam magamban. Ám mosolyom azonnal lehervadt, mikor feloldva a billentyűzárat, egy jelszót kért. Basszus! A földre ejtettem a készüléket. Kétségbeesetten keresgéltem tovább. Öngyújtó, hajcsattok. Egy papírfecni akadt a kezeim közé. Hunyorognom kellett, mire kivettem, néhány sietősen lefirkantott szám van rajta. Egy telefonszám. Remek.