Az elkövetkező napok ugyanúgy teltek. Én megbújtam Diana szobájában, és próbáltam meghúzni magamat, mert éreztem, ahogy a köztünk lévő feszültség egyre elkerülhetetlenebb. Sorra tértek vissza az emlékeim a közelmúltból, de nem említettem neki. Egyre inkább teherré váltam a számára, egyre ellenségesebben viselkedett velem. Nickről nem hallottam sokat, Diana nem szívesen beszélgetett velem róla. Belül csalódott voltam, amiért nem lóg be hozzám valahogyan, de tudtam, hogy, még ha tud is arról, hogy itt vagyok, nem teheti meg, sarkában két idiótával, aki követi minden egyes lépését.
A szabadulásomról fantáziálgattam, de még mindig képtelen voltam visszaemlékezni a családomra, vagy hogy miért raboltak el. Már sok mindenre emlékeztem, de ezek javarészt zavaros, hasznavehetetlen pillanatok emlékei voltak, amikkel nem mentem sokra. Még ha ki is jutottam volna valahogyan, nem tudtam volna, merre tovább.
Az unalom, a tehetetlenség kezdett megőrjíteni, nem hagyott nyugton. Azt kívántam, történjen valami, ami kizökkent ebből a monoton várakozásból.
YOU ARE READING
Mikor elkaptak
ActionEgy sötét szobában ébredtem, sajgó fejjel. Az ajtó kulcsra zárva, egy apró, lőtt lyukon tör be csak némi fény. Nem emlékszem semmire. Nem tudom, mi történt velem és hogy kerültem oda, ahol vagyok. Valaki foglyul ejtett. Azt akarják, mondjam el, amit...
