Mikor elkaptak

Pár nappal később

Az ítélet meghozatala után azonnal felpattantam a székről, és a kijárat felé masíroztam. Apámat és Carlt a bíróság bűnösnek tartotta. Carl az utóbbi időben folyamatosan üldözte Ryant. A vicces az egészben, hogy az elkövetkezendő éveket a két férfi az egymás melletti cellában tölthetik majd.

Egy taxit fogtam, gyorsan elhadartam a kórház címét, majd apró mosollyal az arcomon hátradőltem. Diana-t kórházba szállították. A sebei súlyosak voltak, de pár hét múlva már haza is engedik a kórházból. A rendőröket Britáék hívták, így gyakorlatilag ők mentették meg az életemet. Nagynénémék megúszták egy-egy karcolással, bár a nappalijukra ráfér egy felújítás. De még azt sem tudom, hogy a történtek után képesek-e abban a házban lakni.

A jármű lelassított, én pedig kifizettem az utat, és az ajtóhoz siettem. Köszöntem a recepción dolgozó nőnek, majd a szokott kórterembe lépkedtem.

- Na, mi a sorsuk? - kérdezte Nick széles mosollyal az arcán. Visszamosolyogtam rá.

Britáéktól azonnal bevitték a kórházba, szerencsére sikerült ellátni, már szinte kutya-baja.

- Mindkettejüket elítélték – számoltam be, miközben az ágya szélére csusszantam. Tenyerét a derekamra csúsztatta. - Ez tudod mit jelent? - kérdeztem vigyorogva. Intett, hogy válaszoljam meg a kérdésemet. - Nincs több menekülés. Nemsokára már leveheted ezt a kötést, és utána miénk az egész világ. Nincs őrjöngő maffia, aki üldöz minket, nincsenek túszok! El tudod hinni?

Halványan elmosolyodott. Ép kezét az arcomhoz emelve végigsimított a bőrömön. - Ez csodás – suttogta.

- Hogyan akarsz ünnepelni? - kérdeztem vidáman.

- Lenne pár ötletem – mormolta, miközben lehúzott magához. - Még tartozunk egy ígérettel a kocsim hátsó ülésének.

Felnevettem, majd elmerültem a csókban. Ezúttal végre biztos lehettem benne, hogy ez nem az utolsó.