Mikor elkaptak

16. Nap

Ugyanolyan pózban ébredtem, mint ahogy elaludtunk. Nick békésen szuszogott a mellkasomon. Megnyugtató volt látnom őt, így, mintha végre békére talált volna. Barna tincseivel játszottam, szórakozottan tekergettem őket. Beszívta a levegőt, keze a pólóm alá csusszant, ledermedtem, végigszaladt a hátamon a hideg érintésére. Nagyokat pislogva kinyitotta a szemét, álmosan rám mosolygott. Hirtelen eszébe juthatott, mi történt, arckifejezése teljesen megváltozott, tenyerét visszahúzta bőrömtől.

-Bocs – suttogta, majd megdörgölte szemeit.

Ekkor figyeltem fel a zajokra, de ismét későn. Egy újabb ideges férfi hangja zengte be a házat, pár cipő hangos trappolása szűrődött be, majd az ajtó ismét feltárult. Dühtől fortyogó Carl arcára most döbbenet, majd keserű bánat ült ki. Mögötte néhány férfi jelent meg. Egyikük sem mert megszólalni, csak bámultak minket.

Nick abban a pillanatban elhúzódott és felállt. Védekező állásba vetette magát, eltakarva engem az idegenek elől. Lassan én is talpra álltam. Pár másodpercig csak bámulták egymást, senki sem ejtett még egy pisszenést sem ki a száján.

Carl nem tudta elrejteni az érzelmeit. Tisztán láttam vonásaiból, mit érez. Szemei csillogva bámulták Nicket, a remény leghalványabb szikráját láttam bennük. Mintha azért imádkozna, bár lenne magyarázata arra, ami történt. Nick állta a pillantását. A férfi vállai előregörnyedtek, a reményt a csalódottság váltotta fel. Legyőzötten lehajtotta a fejét, majd kiadta az utasítást.

-Kapjátok el! Mindkettőt – parancsolta hidegen.

A férfiak előreléptek, azonnal mozgásba lendültek. Carl csak állt ott, csalódva, szenvedve. Esélyünk sem volt. Többszörös túlerőben voltak. Nick hátrálni kezdett, magával sodorva engem is, tesével védett, háta a falhoz szorított. Ő is tudta, hogy itt már a futás sem segíthet. Az első felénk tartó férfinek még behúzott egyet, de abban a pillanatban megjelent három másik, szorosan lefogva végtagjait. Próbálta kiszabadítani magát, de hiába. Elvonszolták tőlem, engem is elkaptak, mielőtt bármit tehettem volna. Erővel szorították a csuklómat, nem volt menekvés. Nickre sandítottam. A földet bámulta, már nem is küzdött. Carl emberei tanácstalanul bámulták vezetőjüket, a következő utasítást várták. A férfi csak bámulta nevelt fiát, fájdalommal a szemében.

-Elárultál – jelentette ki. - Kihúztalak a bajból, nem egész két hete. Elnéztem neked a megbocsáthatatlant. Te pedig újra megtetted. Mit tegyek most, Nick? Mond meg, fiam, mit tegyek?

Nick arcán pimasz vigyor terült szét, komiszan nézett a férfira. - Eressz el minket!

Carl nem értékelte a gúnyolódását, ökle az arcának csapódott. Összerezzentem a látványra. Újabb kísérletet tettem a szabadulásra, de valójában nem is reméltem, hogy sikerül.

Nick a padlóra köpte a vérét. - Azt teszel, amit akarsz. Magadat írod csak le, ha megölsz – mondta rekedten. - Hiszen én vagyok a te bukásod, igaz? Mert nem tudtál olyanná tenni, mint te magad. Mindig probléma voltam. Hát tedd meg! Ölj meg, de légy férfi, és végezd el te a piszkos munkát! - Hangja élesebb volt, mint egy kés, ingerültsége elnémította az egész szobát. - Azt akarom, hogy nézz a szembe, amikor megölsz.

Carl hangosan nyelt egyet, állta a fiú pillantását. - Milyen ember volnék, ha megölnélek?

-Milyen ember vagy? - vágott vissza. Újra megütötte. - Döntened kell Carl. Az embereid igazán unják már a drámáidat.

A vezető ökölbe szorította a kezét, elfordult nevelt fiától, pár lépést tett a fal felé. Visszafordult felénk, ujjait rövid hajába fúrta.