Now's our time

22.fejezet

Az első gyakorlásunkat egy félreeső teremben ütöttük nyélbe. Zel felült egy padra és ugyanígy tett Fred és Dan is, már csak Jamesre kellett várnunk. A hajnali órának köszönhetően a fiúk alig bírták nyitva tartani a szemüket.
- Ha tudom, hogy James is késni fog, akkor most keltem volna fel, de ehelyett hamarabb keltem, mint a nap - Fred egy ásítással fejezte be mondandóját, majd Zelda ölébe hajtotta a fejét.
- Hogy tudtatok úgy elindulni, hogy nem veszitek észre, hogy még alszik.
- Már elmondtam százszor, hogy nem volt az ágyában mikor elindultunk - Dan lehajtotta a fejét a padra és pár pillanat múlva már aludt is. Hol a francba lehetsz, James?
- Kezdjük el szerintem, lehet el se jön! - elővettem a pálcámat és a többiek is így tettek. Ekkor azonban nyílt az ajtó és beesett James is, kócosan, gyűrött talárban.
- Itt vagyok, el ne kezdjetek nélkülem!
Elmosolyodtam, amint megláttam a fiút.
- Szia! - köszöntem neki mosolyogva, amit ő is viszonzott.
- Szia!
- Oké, ha ez egy randi, akkor én megyek vissza aludni, ellenkező esetben viszont kezdhetünk?
- Persze, ne haragudjatok! - a vér az arcomba szökött és egy paradicsom színét öltötte.
- James, te vagy a profi ebben, szóval szerintem egyszerűbb, ha te mutatod meg, Alicenek - Zel a lábát lóbálta és úgy figyelte az eseményeket.
- Rendben! A lényege a patrónusnak, hogy a legboldogabb emlékedet halászd elő, majd zárj ki mindent az emlékezetedből, csak te maradj és az emléked! Majd kimondod a varázsigét, Expecto patronum!
A fiú pálcáját egy ezüstös alak hagyta el, először nem ismertem fel, csak mikor az megállt a fiú mellett és kitátotta hatalmas száját. James patrónusa egy gyönyörű hím oroszlán volt, mintha ezzel is bizonyítaná, hogy ízig vérig Griffendéles.
- Azta, ez gyönyörű! - suttogtam, szinte kéztetést éreztem, hogy megérintsem, de addigra a patrónus már elillant.
- Tudom, könnyűnek tűnik, de egyáltalán nem olyan egyszerű, legalábbis nekem nem volt az - Zel sóhajtott egyet, majd folytatta. - Majdnem két hónapot töltöttem azzal hogy keressek egy elég jó emléket.
- Ahogyan én is, neked mégis van patrónusod, ellentétben velem - sóhajtottam fáradtan, majd James felé fordultam. - Kezdhetnénk?
- Persze, ha megvan az emléked.
Hosszú percekig gondolkodtam, de nem jutottam túl messzire, néhány boldogabb emlék, de semmi más, a barátaimat azonban nem akartam sokáig ott tartani.
- Ha megvan, akkor elég kimondani  varázsigét - James nekidőlt az egyik padnak és várakozva pillantott rám, én pedig lehunytam a szememet és az emlékemre gondoltam, ami nem volt más, mint mikor kiderült, hogy a Griffendélbe kerültem.
- Expecto patronum - a pálcám végét néhány szikránál nem hagyta el több. - Ezt nem hiszem el!
- Hé, ne aggódj, még csak most kezdtük el, majd lesz ez jobb is! Ha nem tudod, hogy melyik volt a legjobb emléked, majd csinálunk neked egyet, szóval a következő napokban rajta leszünk az ügyön! Most viszont mennünk kell kviddics edzésre, ne haragudjatok, nem hagyhatom ki, én vagyok a kapitány, a fiúkat pedig agyonütöm, ha késnek!
- Értettük, főnök! - Dan felkelt, majd sietősen távozott a nyitott ajtón, Fred nyomott egy puszit Zel arcára, aki ettől rögtön elpirult.
- Figyi, Zel! - James az órájával kezdett játszani, amit a zsebében hordott, mióta szétszedte és nem sikerült összeraknia.
- Nyugi, már itt sem vagyok, beszélgessetek csak nyugodtan! - a lány mosolyogva kisétált a teremből, amire aztán teljes csend telepedett.
- Szóval...
- Mit szólnál a ma estéhez? - James kérdése meglepett, habár már számítottam rá. - A randira gondolok, nyilvánvalóan.
Egy darabig gondolkodtam a válaszon, holott már régóta tudtam rá a választ, a legelső randevúnk óta.
- Igen, tökéletes lesz.
- Szuper, akkor a klubhelyiségben találkozunk!
- Rendben!
Még sokáig mosolyogtam, miután James otthagyott a teremben. A szívem, mint egy madár, aki ki akar szabadulni a kalitkából, verdesett a mellkasomban. Percekkel később sem tudtam megnyugodni, így letettem a táskámat az egyik sarokba, kinyitottam az ablakot, majd egy perccel később már az eget szelltem, a gondolataimat pedig abban a roxforti teremben hagytam. A repülés volt az egyetlen olyan dolog, ahol valóban szabadnak érezhettem magam. Az testem most mégis az elmém ellen volt, a szárnyaimat a kviddicspálya irányába fordítottam, de lelassítottam, mielőtt túl közel értem volna a játékosokhoz, ebben persze a cikesz is közrejátszott és az azt üldöző Albus is. Ha egy pillanattal tovább gondolkodtam volna mi jelentőség van a mellettem elszáguldó labdában, a fiú letarolt volna.
- Jobb lesz továbbállni innen! - gondoltam magamban, így inkább a Tiltott Rengetegben szálltam le. Miután leszálltam, szinte azonnal visszaváltoztam, leterítettem a sálamat egy kőre és leültem rá. Éreztem, hogy thesztrálokkal vagyok körülvéve, de nem zavart, hisz nem láthattam őket, szerencsére. Az egyik hugrabugos lány látja őket, végignézte, ahogy a nagyapja meghalt, hisz ez volt az utolsó kérése, hogy a családja vele legyen, mikor eltávozik. Szegény lány, azóta se dolgozta fel teljesen, amit meg is értek.
Az erdő mélyén töltöttem a délutánjaimat, több órát is kihagytam, de tudtam, hogy valaki ideadja majd a jegyzeteit.
- Nem töltesz itt mostanában túl sok időt? - apa mosolyogva lépett mögém, majd leült mellém a kőre.
- Szeretem az erdőt, itt gondolkodhatok és nem kell attól félnem, hogy bárki zavarna.
- Talán zavarok?
- Te soha, de van, aki nagyon is - mosolyogva döntöttem a fejemet a vállára, ő pedig megsimogatta a fejemet, pont, mint gyerekkoromban.
- Jól látom, hogy mostanában nincs rendben veled minden? - apa mindig a jókor időzített.
- Nem, valóban nincs minden rendben. Az az igazság, hogy nem tudom mit szeretnék a jövőtől, nem akarok már auror se lenni, márpedig az leszek, ha nem találok ki gyorsan valamit!
Apa nem mondott semmit, csak szorosan átölelt.
- Ne aggódj, mire odaérsz, minden rendben lesz! Most viszont lenne egy fantasztikus ajánlatom, igyunk meg egy jó meleg vajsört! Tanári engedéllyel lemehetsz Roxmortsba, én pedig tanár vagyok.
- Nem lesz ebből problémád?
- Nem, amíg nem jönnek rá, hogy pusztán szórakozásból mentünk le! - apa felnevetett, majd karöltve elindultunk a falu irányába.

Sziasztok! Ne haragudjatok, alig bírok elnézést kérni, de nagyon le vagyok strapálva, csak nagyon ritkán tudok írni, ezért lett ez a rész ilyen rövid és ezért hoztam ilyen későn. Remélem megértitek majd! :)