Now's our time

12.fejezet

Nem mondom, hogy félre ismertem a Tekergőket, de azt sem mondom, hogy olyan szörnyűek, mint hittem. Potter a nap folyamán még nem próbált randira hívni, Fred minden erejével azon van, hogy jól érezzem magam köztük, Dan pedig önmagához képest rendes, azt leszámítva, hogy velem akarja megíratni a háziját. Egy valami viszont még mindig nem tiszta teljesen. Hogy került Zelda ebbe a társaságba? Közös pontja ugyan van a fiúkkal, például nem veszi túl komolyan az életet és megállás nélkül bohóckodik, de nem rémlik a múltból egy olyan alkalom se, ami összehozhatta volna őket.
- Vennünk kéne Lángnyelv Whiskeyt estére! - az ötlet természetesen Jamestől származott, de nem lepett meg, hogy a többiek is benne voltak.
- Persze, engem meg kihagytok majd a buliból, igaz? - Zel összefonta a karjait és lebiggyesztette az ajkát.
- Majd kilógunk valahogy, hogy egy tanár se vegyen észre minket.
- Tudjátok mit? Én szerintem most kihagyom az ivászatot! - a lány mosolyogva kortyolt egyet a vajsöréből, ami miatt hab bajusza ,,nőtt".
- Te tudod, de nem mondhatod, hogy mi nem ajánlottuk fel!
- Rendben, nem fogom, Daniel!
Mosolyogva hallgattam őket, Freden és Zelen kívül senki nem foglalkozott velem túlzottan, pedig azt hittem Potter nagyobb figyelmet fog rám fordítani.
- Mikor legutóbb Lángnyelv Whiskeyt ittatok, nem robbantottátok fel a fiúk hálóhelyiségét? - nevetve emlékeztem vissza az esetre, akkor nagyon meg voltunk ijedve, de mostmár egy jó emlék.
- Ne vonj bele mindhármunkat, azért csak Dan felelt!
- Azért nem mondhatjátok, hogy nem volt jó poén! Igaz, leégett a szemöldököm és büntetőmunkát kellett végeznünk, de attól még jó poén volt! - Blackwell felemelte a kezét, hogy lepacsizzanak. A fiúk eleinte nem akartak, de végül vigyorogva belecsaptak a kezébe.
A nap végén elindultunk vissza az iskolába, de ezúttal nem az alagúton keresztül, hanem a többiekkel a jól megszokott hosszabb úton.
- Tudom, miért került oda az az átjáró? - lépett hozzám James, miközben a többiek mögöttünk nevettek valamin.
- Nem, de gondoltam, nem rám tartozik.
- Nos, ebben van valami, de nem hiszem, hogy nagy bajom lenne abból, hogy elmondom, nem vagy te az az árulkodós típus, nem igaz?
- Erre az előtt kellett volna gondolnod, mielőtt megmutattátok a titkos utat. Most rohanhatnék apához - széles mosollyal néztem rá, ő pedig beletúrt kócos barna hajába.
- De gondolom, nem fogod ezt tenni, ugye?
- Nyugi, nem vagyok az a fajta, remélem mások se gondolják így! Mondod akkor azt a történeteto c?
- Még régebben, a nagyapám generációjában járt ide egy srác, Remus Lupinnak hívták. Egyszerű srác volt, olyan, mint a többi fiatal varázsló. Abban az évben, mikor ő elsős lett, mégis ültettek egy fúriafüzet az iskola udvarába.
- És ebben mi az összefüggés? Remus Lupin miatt ültették a fát? - értetlenül néztem a fiúra, ő pedig elmosolyodott.
- Jól vág az eszed, Longbottom! Igen, pontosan, miatta ültették a fát. Ugyanis Remus vérfarkas volt, még gyerekkorában megharapták, ezért sokáig az sem volt biztos, hogy felveszik a Roxfortba, de Albus Dumbledort nem zavarta túlzottan a fiú vérfarkas léte, ugyanúgy megkapta a levelét, mint a többi gyerek.
- Miatta épült az az átjáró, igaz? Hogy teliholdkor senkit ne tudjon bántani.
- Mondom, hogy vág az eszed!
James út közben elmesélte a történet további részét is, azt, hogyan barátkozott ödsze az nagyapja Remusszal meg a többi Tekergővel, persze nem a mostaniakkal, hanem az első generációs Tekergőkkel. Most először Potter normálisan viselkedett és nem volt egy arrogáns alak, mint az esetek nagy részében.
Zeldát visszakísértük a Hollóhát klubhelyiségéhez, ahol búcsút vettünk egymástól.
- Jó éjszakát! - átöleltem az újdonsült barátnőmet.
- Neked is! Holnap találkozunk, legalábbis nem ijesztettelek el teljesen!
- Dehogyis! Jól éreztem magam!
- Alice, gyere már! - Dan topogva járkált fel és alá, a másik két fiú pedig az falat támasztotta. - Mindjárt összevizelem magam!
- Menjetek csak, tudom, hogy hol van a Griffendél torony!
- Nem hiszed, hogy itt fogunk hagyni! Még a végén valamelyik mardekáros kipécéz magának - Fred mosolyogva nézett rám, a többiek pedig bólogattak. Gyorsan elköszöntem mégegyszer Zeltől, majd sietve elindultunk, nehogy Dannek pelenkát kelljen cserélnie. Szinte végig rohantunk a folyosókon, majd Dan befordult egy sarkon és eltűnt az egyik ajtó mögött. A fiúk már indultak volna utána, mikor észrevették, hogy bizonytalanul toporgok az ajtó előtt.
- Bejöhetsz, úgyse veszi észre senki!
- És ha mégis? Nem akarom apát kínos helyzetbe hozni! Már így is mindennek ő issza meg a levét, amit én csinálok!
- De nem is csinálsz semmit! Eddig szerintem soha nem is kaptál büntetőmukát szerintem - Fred értetlenül meredt rám, de Jamesen úgy látszott, érti mire célzok. Intett Frednek, hogy menjen Dan után nyugodtan, majd hozzátette, megyünk mindjárt mi is.
- Tudom, mit érzel, jobban, mint gondolnád. Tudod milyen érzés arra kelni, hogy Potterként teljesítenem kell? Mindenki James és Harry Pottert keresi bennem, nem azt, aki valójában vagyok. Ha felrobbantunk valamit az iskolában, vagy malacfület növeszt valaki miattunk, rögtön hallgathatjuk Freddel, hogy pont olyanok vagyunk, mint a felmenőink, mint neki a nagybátyja és az apja, meg nekem a nagyapám - Potter miközben egyre idegesebb lett és egyre közelebb jött hozzám is, míg mellém nem került, majd nemes egyszerűséggel elült a földre. - Ezzel együtt kell élnünk, vagy kilépnünk a burokból, te melyiket választod? Én ki fogok törni ebből a burokból és mindenki meg fogja jegyezni akkor a nevemet és nem az apám vagy a nagyapám miatt!
-Én pont ettől félek! Mi van, ha ezzel csak ártani fogok másoknak? Már így is elvesztettem két nagyon fontos embert az életemben, mert ki akartam törni a burokból, többet nem fogok.
- Miért vesztenél el bárkit is azzal, hogy bejössz a férfi mosdóba? - James hangosan felnevetett és én is elmosolyodtam. Hogy jutottunk el ehhez a témához? - Gyere, ha lebukunk, rám foghatod az egészet!
Szóval így alakult, hogy James Sirius Potter rávett az évtized legkisebb szabálysértésére és végre nem azt az arrogáns, beképzelt énjét mutatta, amit már jól megszoktunk tőle. Az mondjuk érdekelne, hogyan akar kitörni a burokból, de úgy tűnik, ezt még nem most fogom megtudni. A fiúktól a lányok hálója előtt elbúcsúztam, majd végignéztem, ahogy nevetve kibontják a Lángnyelv whiskeyjüket. Te jó ég, mi lesz itt ma este!
Mikor beléptem a szobába Kat a szemközti ágyról figyelt, de én szinte egy pillantást se vetettem rá. Tudom, hogy én szórtam el, de ők döntöttek úgy, hogy nekik nem kell több belőlem.
- Alice? - a hanja alig volt több suttogásnál, de én ezt a kevéske közeledést is elutasítottam, elhúztam a az ágyfüggönyt, remélve, hogy ezzel kizárhatok mindent, de ez nem sikerült, Kat utolsó mondatával sikerült teljesen kikészítenie, amint meghallottam elszakadt a cérna és a könnyek azonnal átszelték az arcomat.
- Csak annyit szerettem volna, hogy jó éjszakát!