Now's our time

23.fejezet

A meleg vajsör feltöltött, a beszélgetés apával pedig egy kicsit megnyugtatott, szinte teljesen elfelejtettem a problémáimat, a randevúmról viszont nem tudtam megfelejtkezni. Fejben már eldöntöttem, hogy mit veszek fel, hogy miről fogunk beszélgetni, mindent. Mire visszaértem a klubhelyiségbe, szinte már este volt, nekem pedig alig maradt már időm, hogy összeszedjem magam. Felvettem egy vastag kötött pulcsimat, a farmeromat, majd mikor tükörbe néztem, egy igazi mugli lány nézett vissza rám, nem az a taláros Alice, akit megszoktam. Mielőtt még elindultam volna, a nyakamba kötöttem a sálat, amit még Jamestől kaptam, hogy szerencsét hozzak neki a meccsen, hátha most majd nekem hoz szerencsét és nem lesz az egész egy totális katasztrófa.
James már lent várt rám, az ujjait tördelte, ami megmosolyogtatott és meg is nyugtatott, legalább nem csak én izgultam. Nem szóltam neki, mondhatni hátulról támadtam, megpöcöktettem a bal vállát, majd jobb oldalról megkerültem.
- Szia! - mosolyogtam, mikor végre észrevett.
- Szia! Nagyon csinos vagy ma! Nem, mintha alapból nem lennél csinos vagy ilyesmi, de ma különösen az vagy! - látszott rajta, hogy zavarban van, pedig ez tőle nem volt megszokott.
- Lehet a sál teszi, nem gondolod?
- Igen, lehetséges!
- Merre megyünk? Vagy semmi konkrét terv? - előreengedett, majd pillanatokon belül a Roxfort folyosóit róttuk.
- A hetedik emeletre megyünk, ott tudok egy helyet, ami tökéletes lesz egy randevúhoz.
Nem tudtam egy olyan termet se, ahol el tudnám képzelni a randit, de bíztam Jamesben, biztosan készült a mai estére. Mikor azonban a hetedik emeletre értünk, nem találtunk ott semmit, ami arra utalt volna, hogy nem a folyosón fogunk piknikezni.
- James?
- Hm?
- Biztos, hogy jó helyen vagyunk?
- Ne aggódj, biztosan jó helyen vagyunk! - mosolyogva megállt egy faliszőnyeg elé állított engem is, majd a szemközti fal előtt háromszor elsétált. Már ki akartam volna nevetni, mikor megjelent egy hatalmas faajtó.
- Ezt meg hogy csináltad?
- Leesett az állad?
- Mondhatni.
James kinyújtotta felém a kezét és beinvitált a szobába.
- Ez itt a Szükség Szobája, más néven Jössz és Mész Szoba. Mindig olyanná válik, amilyenné szeretnéd, vagy amilyenre szükséged van.
- És most mire van szükségünk?
- Gyere és nézd meg!
A hatalmas ajtó mögött egy asztal fogadott, egy szál virággal középen, a kesvencemmel, szegfűvel.
- Ez érdekes!
- Micsoda? - néztem Jamesre.
- Nem tudtam, hogy a szegfű a kedvenc virágod, csak arra gondoltam, hogy úgy lenne az igazi, ha a kedvenc virágod fogadna.
- Senki nem érti miért szeretem a szegfűt, mindenki a rózsát várná egy lánytól, de szerintem az túl van értékelve.
A fiú hosszasan nézett engem, de nem válaszolt semmit, amitől szinte azonnal zavarba jöttem.
- Nem ülünk le? - kérdeztem, majd a kósza hajtincseimet a fülem mögé simítottam.
- De, persze! Tegyek fel valamilyen lemezt? - bólintottam, majd megvártam, hogy James leüljön velem szembe.
- Tudod, - szólaltam meg. - ez egy jó pont.
- Micsoda?
- Az, hogy velem szembe ültél és nem mellém, úgy nem tudtunk volna rendesen beszélgetni.
James mosolygott, majd koppintott a pálcájával és az előttünk lévő tányéron étel jelent meg, az enyémen spagetti, hiszen az a kedvencem, a fiúén pedig egy hatalmas csirkecomb krumplival.
- Nem tudom, mennyire szeretnél látni engem, ahogy eszek - nevettem. - Lehet, hogy kiábrándulsz.
- Belőled soha!
- Tudod, ha így bókolsz, még a végén zavarba jövök!
Vacsora közben James megállás nélkül mesélt, majd hallgatott és az egész helyiség a nevetésünktől zengett. Soha nem hittem, hogy pont ő lesz az, aki mellett ilyen jól fogom érezni magam, most mégis így van. A lelkem mélyén persze maradtak kétségek, főleg, ha arra a sok korábbi lányra gondoltam, de mikor az előttem ülő fiúra néztem, minden kétségem eloszlott a mosolyától.
- És mikor kaptad az első seprűdet?
- Mikor még egészen pici voltam, talán egy éves. Apa szerint előbb tanultam meg repülni, mint járni, de ezt elég nehezen tudom elhinni, főleg, hogy anya ilyenkor mindig a szemét forgatja - a fiú nevetve vette szájába az utolsó falatot a szájába, majd öntött magának a tökléből.
- Én hiszek apukádnak! Emlékszel, egyszer engem is letaroltál a seprűddel!
- Azt nem róhatod fel nekem, mindketten a cikeszre mentünk! Hihetetlen, hogy együtt nőttünk fel, aztán évekig nem is beszéltünk.
- Maximum veszekedtünk az utóbbi években, de szerintem jobb ez így.
- Miért lenne jobb? Sokkal jobban ismerhetnélek, ha akkoriban nem rontom el! - James döbbenten nézett rám, de én csak mosolyogtam.
- És akkor olyan lennék, mintha a húgod lennék és nem ülnénk itt, hogy megismerj, mert mindent tudnál rólam, szerintem ezt annyira te se szeretnéd.
- Nem, valóban nem.
A vacsi után még egy darabig ültünk ott és beszélgettünk, majd azon kaptuk magunkat, hogy éjfél már bőven elmúlt.
- Azt hiszem mennünk kéne - szóltam halkan.
- Igen, lehet nem ártana. Visszakísérhetlek?
- Persze, szerintem praktikusabb, ha ugyanazon az úton megyünk - nevettem.
Miután elhagytuk a szobát, az ajtó eltűnt mögöttünk, így ismét a falat láthatta mindenki, aki arrajárt. A folyosón próbáltunk mindenkit elkerülni, ezért a beszélgetést berekesztettük. Azután, hogy felébresztettük a Kövér Dámát és végighallgattuk a monológját arról, hogy a festményeknek is kell alvás, hisz ő még akkor is ott fog állni és végzi majd a dolgát, mikor mi öregemberek leszünk, bemásztunk a portrélyukon a jó meleg klubhelyiségbe, ahol még mindig pattogott a tűz.
- Tudod, én nagyon jól éreztem ma magam. Remélem te is így érzed! - magamat is megleptem azzal, amit mondtam, és ahogyan éreztem.
- Igen, teljesen egyetértek! Jó lenne, ha holnap nem lennének óráink, akkor még maradhatnánk kicsit!
Elmosolyodtam, majd nyomtam egy puszit a fiú arcára.
- Jó éjt, James!
- Jó éjt!
Elindultam felfelé a lépcsőn, de azt még láttam, hogy Potter a levegőbe bokszol mielőtt elindult volna a hálóhelyiségbe.
Fent átvettem a pizsamámat, majd lefeküdtem, de az álom nem jött a szememre, szóval magamhoz vettem Mázlist, aki ebben a késői órában is kapható volt egy kis játékra, majd kiültem az ablakba, ölemben a cicával. Nem sokkal később egy bagoly kopogtatott az ablakon. Gyorsan beengedtem, hogy a többiek ne keljenek fel a zajra, majd levettem a lábáról a levelet, ami egy összehajtott lap volt, rajta egy mondattal.
,,Te sem tudsz aludni? "
Rögtön tudtam ki írta, elővettem egy pennát és ráfirkantottam egy rövid üzenetet. Pár perccel később jött rá a válasz, majd ez így folytatódott egészen addig, amíg az ég alja világosodni nem kezdett, akkor ugyanis úgy döntöttünk, ideje valóban aludni.