Váratlan Fordulat

Egy

„Mindenki az idei év első nagy eseményét, a téli bál napját várja. A hangulat ragadós, még engem is körülölel, pedig sosem rajongtam az ilyesmikért. Pláne a habos-babos estélyi ruhákért.

Mégis a remény bennem is ott él, hogy legalább egy estére valaki más lehetek, valaki, aki sose merek lenni, kitörhetek egy kicsit szürke kisegér skatulyámból. Harmadikosként viszont nehéz kitünni, ezért is vállaltam a bál megszervezését a barátnőimmel együtt.
Amiről utólag kiderült, hogy nem csak móka és kacagás, az elmúlt pár hetet különféle díszek beszerzésével és készítésével, meg persze főként idegeskedéssel töltöttük.

Viszont az a legjobb, hogy idén nem muszáj párban menni, vagyis nem kell megalázkodnom egy fiú előtt, hogy vigyen el a bálba.

Nem úgy, mint tavaly, amikor beégettem magam három srác előtt is. Aztán végül nagy nehézségek árán értem el, hogy Josh legyen a kísérőm, ami végül meglehetősen kínosra sikeredett mindkettőnknek. Josh a legjobb barátom, és tudom, hogy bármit megtenne értem, olyan mintha a testvérem lenne."

Hangos csattanással csuktam be a naplómat, a felidézett emléktől ingerülten, a szoba másik felébe dobtam. Ezt rögtön meg is bántam, így feltápászkodtam és inkább a beraktam a táskámba. Hosszan felsóhajtottam, majd leoltottam a lámpát és bedőltem az ágyba, majd az oldalamra fordultam.

Holnap hétfő, jobb nem is lehetne, a hétvége, mint mindig, túl gyorsan telt el. Ránéztem az órámra, ami 23:37-et mutatott.

-Zsír, holnapra olyan leszek, mint a mosott szar– motyogtam bele a szobám sötétjébe, mintha érdekelt volna valakit.

De az álom csak nem jött a szememre, sehogy se volt kényelmes, még sokáig a plafont bámultam. Végül elkezdtem számolni a barikat, mire lassan elnyomott az álom.

***

- Csend legyen már!- szidtam a vekkert, mikor az nem akarta abbahagyni a csörgést a harmadik földhöz dobás után sem.

Próbáltam felülni, de az ágy mágikus ereje visszahúzott, beletemettem az arcom a puha párnákba.

- Fent vagy szívem?- dugta be a fejét az ajtón anya egy halk kopogás kíséretében.

- Mindjárt...- válaszoltam ásítva és kikecmeregtem az ágyból.

-Öltözködj, aztán gyere le, mert elhűl a reggelid!- szólt még, majd kiment a szobámból.

-Oké- kiáltottam utána.

Gyorsan elvégeztem a reggeli rutinomat, majd a szekrényemhez mentem.

- Mit vegyek fel?- tettem fel magamnak a kérdést.

Végül maradtam a jól bevált farmernél, amihez egy egyszerű, de nagyszerű fehér blúzt vettem fel meg egy puha,szürke kardigánt, hogy ne fagyjak meg a suliban. A hajam minden erőfeszítés nélkül göndör tincsekben hullt le a hátam középéig - az egyetlen dolog, amit szeretek magamon.

Sminkelni ritkán szoktam, de ma mégis az alapozó felé nyúlt a kezem, hogy eltűntessen a szemem alatti sötét karikákat. Mogyoróbarna szememet kiemelte a szolid smink, ajkaim teltebbnek tűntek az eper színű szájfénytől.

Mosolyogva vettem szemügyre magamat a tükörben. Sosem voltam sovány, kövérnek sem mondanám magam, de néha szerettem azt hinni magamról, hogy szép vagyok. Régen arról álmodtam, hogy modell leszek. Ki nem álmodott róla? Sajna a 162 centimmel nem sokra mennék. Meg amúgy is butaság ilyenekről ábrándozni, túl félénk vagyok hozzá.