Durván szeretem ~H.S. Fanfiction

20. Fejezet

Tyra szemszöge

Nem haltam meg. Még. Ám egy lángoló házban vagyok,ahonnan fogglamam sincs , hogyan jutunk ki.

-Istenem- sóhajt fel, gyorsan kezem után nyúl és elkezd maga után húzni, ahol a fiúk is állnak fegyverekkel a kezükben. Dimitrij is ott áll az embereivel.

-Rohadékok, felgyújtották a házat. Ezt kurvára meg fogják bosszúlni- nevet fel, majd elindul egy irányba és mindenki megy utána. Én csak követem Harryt, de lélekben nem teljesen vagyok itt. Valamilyen titkos ajtóhoz jutunk, pont bemegyünk, mikor visszanézve látom, hogy a lángok eljutottak az emeletig. Valamilyen lépcső van előttünk, ahol sürgősen leigyekszünk, már amennyire tőlem tellik. Látom, hogy a tűz követi lépteinket, rémülten figyelmeztetem róla a többieket. Harry gyorsan maga elé ránt és így folytatjuk utunkat. Az egyébként sötét folyosót megvilágítják a lángok, de ennek valamiért nem tudok örülni. Inkább botladoznék sötétben. A füsttől köhögő roham tör rám és ezzel nem vagyok egyedül. A bundában iszonyat melegem van a lángoknak köszönhetően. Szerencsénkre kb 20 másodpercen belül egy csapóajtóhoz jutunk, ami a felszínre vezet. Gyorsan mindenki kimászik, így éppségben megúszva a tűzvészt. Kivéve Dimitrij, akinek oda az otthona. Már ha ez az volt. A földre esve próbálok minnél több friss levegőhöz jutni. Körülnézve látom, hogy valamennyivel a ház mögé jutottunk. Hallom a lövéseket, látom a lángokat, rájövök, hogy még abszolút nincs semmi sem rendben. Erős karok húznak fel a földről, Harryvel találom szembe magamat.

-Mindenki jól van?- kérdezi egy férfi, akit nem ismerek. Egyáltalán nem vagyok jól. A mai nap folyamán 3x haltam meg majdnem. A gondolatra könnyek kezdenek csorogni szememből, bár ez részben a füstnek köszönhető. Gyorsan letörlöm őket és hátrébb lépkedek a göndörtől.

-Mennünk kell segíteni. Ki akarok nyírni pár északi patkányt- vicsorogja Dimitrij, mire embereivel felkészülnek a harcban való csatlakozáshoz.

-Niall-

-Igen?- jön oda Harryhez a szöszi.

-Vidd haza, mielőtt még több hülyeséget csinál. Megyünk segíteni. Ennyivel jövünk, miután kijuttatott minket- tölti be fegyverét, majd rám néz. Rohadjon meg. Nem tudok eltekinteni a mérges és dühös hangsúly melett. Még van képe hozzá. Szóra se méltatom, elfogadom Niall felém nyújtott kezét és futva(már amennyire képes vagyok még rá) elindulunk az autó felé, amit az előbb hívott ide "társam". Szembe fut velünk kettő fegyveres alak, Niall rögtön lead egy-egy lövést. Hirtelen megtorpanok. Csak úgy lelőtte őket. Bámulom az élettelen testet, de a szőke kiránt gondolataim tengeréből.

-Tyra mennünk kell, gyere- húz tovább. Egyszer csak egy fekete autó parkol le előttünk, ahova gyorsan bepattanunk és el is indul a jármű. Annyi minden kavarog a fejemben, ami nem hagy nyugodni. A két élettelen test, plusz még egy, aki meg akart ölni. A bent égők kiáltásai, a rengeteg lövés, ami után bele sem merek gondolni mennyi holttest marad. Ez most sok. Nagyon sok. Azt hiszem még fel sem fogtam, hogy ma tényleg majdnem meghaltam.

-Vigyél haza-suttogom, miközben lábaimat felhúzva átkarolom őket. Nem érdekel mennyire koszos a talpam, ez most a legkisebb problémám.

-Harry azt...-

-Kurvára leszarom mit mondot- kiáltok fel, a könnyek kibuknak a szememből. Az út további részében nem beszélünk többet, csak bambulok ki a fejemből. Mikor a házunkhoz érek kipattanok a kocsiból és a lakás felé igyekszem. A táskámban(amit csoda, hogy nem hagytam ott) megkeresem a kulcsomat, majd miután bejutok felsietek a szintemre. Hallom magam után a lépteket, de nem tud érdekelni. Csak otthon akarok lenni. Amint bemegyek, ledobom a cipőimet, a kabátomat (amit valószínűleg örökké moshatnék, hogy távozzon belőle a füst szag), a táskámat a kanapéra dobom és megcéloznám a fürdőt, de végül visszasietek a kanapémon üldögélő egyénhez.