Love messages//h.s.// SZÜNETEL😢😢

6. rész

**********Stella szemszöge**********

Legszívesebben elfutottam volna de mozdulni sem bírtam.
Ő csak közeledett nagy vigyorral az arcán.

Csak közeledett és közeledett én pedig ott ültem sokkolva, mozdulatlanul.

Mikor észbe kaptam már a nyakamat csókólgatta.

-Haggy békén te pedofil állat!!-
Mondtam miközben próbáltam eltolni magamtól. Nagyon erős alkohol szaga volt.

-Nyugi te is élvezni fogod.-
Duruzsolta a fülembe.

-Haggy már békén nem szeretném!!!!-
Ordítottam.
De semmi.

Ütöttem, rugtam ahol értem de semmi.
Néha eltaláltam aminek az lett a következménye hogy felpofozott vagy meg rántotta a hajamat.
-Eressz!!-
Kiabáltam bár tudtam semmi következménye nem lesz max felpofoz.

-Segítség!!!-
Ordítottam teli torokból hátha meghallja valaki.

Eközben ez a vadbarom már a melleimet fogdosta melltartón keresztül.

Nagyon rossz volt. A végére már zokogtam.
Miért pont én??
Miért pont velem történik mindez??

Aztán hirtelen már csak azt éreztem hogy valaki elrántja tőlem Jake-t és erőtlenűl a földre esek.

Sírtam. Sírtam ahogy csak tudtam.
Egyszerűen nem bírtam abba hagyni.

Tompán hallottam a dulakodás hangajait majd utánam nemsokkal már Jake is a földön volt vérző orral.

Aztán hirtelen két kéz fogta meg az enyémeket majd felhúzott a földről.

Aztán már azon kaptam magam hogy valaki szorosan ölel. Amint észbe kaptam én is vissza öleltem és ezt mondtam sírástól elhaló hangon:

-Köszönöm!-
És már szaladtam is kitépve magam megmentőm karjaiból, át a tömegen ami közben körénk gyűlt.

Mikor sikerűlt át vágnom magam rajtuk odaszaladtam az ajtóhoz és szinte kitéptem úgy rohantam ki a zuhogó esőbe.

Vettem egy nagy levegőt.
Az időjárás is tükrözi a lelkem állapotát.

Fogtam magam és elkezdtem rohanni oda ahol senki nem bánthat.

Csak szaladtam és szaladtam. Nem érdekeltek a hangos dudálások, nem érdekeltek az emberek akiket fellöktem. Senki nem érdekelt.

Mikor már azt éreztem hogy elég messze vagyok a háztól neki dőltem egy falnak és hangosan felsírtam.

-Miért??!! Miért??!!!-
Ordítottam teli torokból majd lecsúsztam a fal mentén, lábaimat felhúztam majd átöleltem őket és zokogtam. Zokogtam ahogy még soha.

Kb 30 perc múlva kicsit higgadtabban felláltam majd úgy döntöttem haza megyek.

Egész úton sírtam. Már nem zokogtam csak csendben hullottak forró könnyeim végig jéghideg arcomon.

Közben gondolkodtam.

Gondolkodtam azon hogy mivel érdemeltem ki ezt az életet.

Mivel érdemeltem ki ezt a megaláztatást, ezt a szégyent.

De nem tudom. Egyszerűen nem tudok rájönni miért utál engem az élet.

És megint.

Megint éreztem hogy figyelnek.
Na jó ez kezd ijjesztővé válni.

Míg ezeken gondolkodtam meg is érkeztem.

"Otthon édes otthon"
Gondoltam magamban majd beléptem a már jól megszokott házba.

Felszaladtam a szobámba és csurom vizesen, ruhástól bedőltem az ágyba.

Rögtön elnyomott az álom.

Na??!!
Ugye mondtam!
Legyünk optimisták!!!

Puszi Bia😘😘😘😘😘😘😘😘