Part 3

167 13 4
                                    

Luke

Egy hosszú repülő út után végre megérkeztünk a hideg New Yorkba. A sydneyi forró hőmérséklet után, nagyon csípős volt az itteni mínusz fok. A családom minden tagja, Lisa és a három fiú is velem tartott. A fiúk közölték, hogy kettő legyet ütnek egy csapásra, megismerik a húgom és órákon keresztül nézhetnek dögös csajokat.

A hotelben lepakoltunk a cuccainkat, majd elkezdünk készülődni az estére. Én Lisával és a három fiúval voltam egy szobában. Nem akartunk több pénzt kidobni, úgy is maximum két éjszakára maradunk. Egyszerűen hihetetlen belegondolni, hogy két nap múlva, már a húgom is velünk tart majd haza felé Sydneybe. Már alig várom az estét! Nem bírtam ki, hogy ne nézegessem az instagram oldalát, az egész repülő úton. Annyira szép, és bár sajnos nem is ismerem hihetetlenül büszke vagyok rá.

-Gyerekek, ideje indulnunk!-lépett be anya a szobánkba egy izgatott mosollyal az arcán. Egy hosszú fekete ruhát viselt, haja egy kontyban díszelgett.

-Oké Liz, egy pillanat!-mondta Lisa, mire ellépett Michael elől, majd Calum nyakkendőjét kezdte el bekötni.

-Nem hiszem el, hogy húsz évesen nem tudjátok megkötni a nyakkendőtöket!-lepett be anya a szobába, majd Ashtonhoz lépett, aki koncentrálva nézte végig, ahogy anya megköti a fekete nyakkendőt.

-Oké kész vagytok!-mondta Lisa, majd lehajolt a kabátkáért, ami az ágyon hevert. Szemem rögtön a hátsójára tapadt, amin e cselekmény után, még jobban megfeszült a fekete rövid ruhája.

-Én még nem!-vigyorogtam barátnőmre.

-Te megtudod kötni magadnak!-mondta, majd elindult az ajtó felé a többiek után, akik már elhagyták a szobát.

-Na! Mindenkinek segítesz, csak a kedves és hihetetlenül jóképű barátodnak nem?-néztem rá kiskutya szemekkel.

-Tudod Hemmings, vannak képességeid!-lépett elém, majd közel hajolt a fülemhez.

-Vonzó vagy-kezdte el a felsorolást kéjesen suttogva, mire kezeim a fenekére csúsztak –, egoista és meg tudod kötni a nyakkendőd!-mondta, majd pimaszul elhúzódott annyira, hogy tudjon nyomni egy puszit a számra, majd ellépett előlem.

-Siess!-mondta és kilépett az ajtón. Én egy darabig álldogáltam ott, majd amikor eljutott a tudatomig, ami az imént történt, elnevetem magam és elkezdtem megkötni a nyakkendőmet. Ez volt az egyik dolog Lisában, amit imádtam! Nem volt egy talpnyaló. Önálló volt és kiállt magáért.

Amikor végeztem, felvettem azakóm, majd lementem a recepcióra, ahol családom már várakozott. A hotel előtt, már most láttam a vakuk villanását. Tudtam, hogy a sajtó tudni fogja, hogy ott leszünk a divatbemutatón úgyhogy, ez nem ért meglepetésként.

-Mehetünk!-álltam barátnőm mellé, megfogtam a kezét, majd mind elindultunk kifelé. A fotósok persze nem kíméltek. Ordítoztak, kérdezősködtek, amit próbáltunk figyelmen kívül hagyni. Ahogy mindenki beült a limuzinba az már el is hajtott.

-Annyira izgulok!-mosolygott anya, majd apa vállára hajtotta a fejét.

Az út teljes csendben telt. Mindenki elmerült a gondolataiban, amit nem is csodálok. Amikor a limuzin megérkezett a helyszínre, leparkolt a többi luxus kocsi mellett, majd mi kiszálltunk. Persze itt is fotósok és újság írók ezrei várakoztak ránk. Amikor mindenki kint volt a járműből, az elhajtott, mi pedig elindultunk a bejárat felé. Lisa kezét szorongatva léptem be az ajtón, majd körül néztem. Egy hatalmas arénában voltunk. A kifutó megvilágítva töltötte ki, az óriási teret. Az ülőhelyek már félig elvoltak foglalva. Hihetetlenül sok ember jelent meg ma itt.

The catwalk |C.H|Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang