Hospital

4. Fejezet

- Tudod eléggé nonszensz, hogy egy kórházban ismerkedtünk meg. - hoztam fel azokat a pillanatokat, amikor megtörten ültem minden nap azon a bizonyos széken egészen addig amíg meg nem jelent Shawn.

- Igen. - nevetett fel halkan - És az is, hogy ilyen gyorsan tellik az idő. - utalt ezzel arra, hogy pár hete még együtt ültünk Liyah kórtermében és vártunk arra, hogy meggyógyuljon, most pedig itt állunk talpig feketében és azt hiszem végleg elbúcsúzunk anyától.

- De én nem bánom. - vontam vállat és szememet nem bírtam levenni az óriási fakoporsóról. - Örülök neki, hogy akkor betolakodtál elém.

- Szerintem akkor is megszólítottalak volna, ha nem beszélgetsz a doktorral. - hajolt hozzám közelebb, hogy halljam azt amit mond, mert a pap ismét elkezdett prédikálni.

- Miért? - kaptam felé a fejem. Tudom bunkóság végig beszélni egy temetést, főleg a saját édesanyádét, de képtelen vagyok egyszerűen végig hallgatni azt, ahogy elmondják minden boldog pillanatát és részvétet nyilvánító beszédet intéznek egyben felém és felé is. Túl sok ez az egész így is és most jön még ez.

- Mert abban a pillanatban amikor megláttalak a világ összes fájdalmát le lehetett olvasni az arcodról, és én pedig egyből elhatároztam, hogy felvidítalak. - mondta, mire én lehajtottam a fejem. Nem mintha most sokat változott volna. Próbálom magam túltenni rajta, de nem megy. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. De az igazat megvalva ha Shawn és Liyah nem lennének, én nem tudom mit kezdenék magammal.

- Köszönöm. - suttogtam, és a vállára hajtottam a fejem, mire ő kezét derekamra csúsztatta és úgy húzott közelebb magához.

- Még mindig nincs mit megköszönnöd. - mondta, majd belepuszilt egyet a hajamba.

- Summer. - kocogtatta meg valaki a vállamat, mire én hátrakaptam a fejem és a szomszédunkkal Lana - val találtam szembe magam.

- Szia. - mosolyodtam el, és teljes testemmel felé fordúltam.

- Csak a részvétemet szereném nyilvánitani. - simította meg a karomat.

- Ohh, hát köszönöm.. - bólintottam, mire ő egy ölelés után távozott, én pedig visszafordultam Shawn mellé, aztán hirtelen olyan személyeket pillantottam meg, akikre nem számítottam.

Shawn megérezte, hogy megfeszülök, ezért egyből abba az irányba kapta a tekintetét amerre én néztem. - Ők kik? - kérdezte kíváncsian.

- A barátaim.. - nyeltem egy nagyot, majd amikor észrevettek engem elkezdtek felénk közeledni.

- De hisz az miért akkora nagy baj? - értetlenkedett Shawn.

- Azért, mert nem szépen váltam el tőlük.. - haraptam bele alsó ajkamba, majd lehajtottam a fejem, vettem egy, két mély levegőt s mire felnéztem, már nagyon közel jártak.

- Szia Summer. - köszönt legelőször egy apró mosollyal Lana. Aki a legjobb barátnőm volt még pár hete, de én tettem róla, hogy rossz véleménnyel legyen rólam. És tulajdonképpen nem csak ő, hanem mindenki akikkel régen nagyon jóba voltam.

- Sziasztok. - köszörültem meg a torkom, és végignéztem rajtuk. Nem változtak semmit. Bár mondjuk mire is vártam? 'Csak' egy hónapja nem beszéltünk.

- Nagyon sajnáljuk ami történt. Őszinte részvétünk. - kezdett bele elsőnek Aaron, majd miután mindenki elmondta azt, hogy mennyire szörnyű ez az egész, úgy éreztem, hogy nekem bocsánatot kell kérnem. Hisz mind azok ellenére, amit mondtam nekik, ők mégis eljöttek és támogatnak engem. És ez nekem sokat jelent.

- Srácok.. Nagyon sajnálok mindent, amit mondtam. Nem akartalak titeket megbántani.. Bár tudom, hogy megtettem. - sóhajtottam egyet. - De egyszerűen azt éreztem a legjobbnak, ha eltaszítalak titeket magam mellől.. De mostmár belátom, hogy nem ez volt a jó megoldáls. - néztem végig rajtuk szomorúan.

- Hát.. - nevetett fel halkan Nash - Tényleg elég lett volna annyit mondani, hogy most nincs kedved senkihez sem és hidd el, mi békén hagyunk. - közölte mosolyogva, és ezzel azt akarta velem tudattatni, hogy nem rossz indulatból mondta ezt. - Na gyere ide - tárta ki a kezét én pedig beburkolóztam az ölelésébe.

- Nagy ölelés! - jelentette ki Cameron, majd ő is, és még a többiek is körbeöleltek minket. Mint a teletabiban.

- Egyébként.. - bontakoztam ki a sok kar közül. - Ő Shawn. Egy nagyon jó barátom. - mutattam be az eddig mosolyogva álldogáló fiút.

- Ó ja! Igen, ismerjük. - bólintott Aaron.

- Mi? - kerekedtek ki a szemeim. - Tényleg?

- Igen. Kicsi a világ.. - nevetett fel Cameron.

- Ó! Akkor az szuper.. - néztem mosolyogva végig a társaságon.

- Azt hiszem, mennünk kéne.. - tette kezét vállamra Lana. - Már vége van, és fura egy kicsit, hogy mi itt maradtunk.

- Megvárnátok kint? Nekem még el kell intéznem valamit. - pillantottam a sírra, majd vissza a többiekre.

- Persze. - bólintottak megértően. - Kint leszünk a kapu előtt. - indultak el, ezzel magamra hagyva engem.

- Szia anya. - ültem le a kis padra, ami a sír mellett helyezkedik el. - Hát itt a vég. Ennyi volt. - sóhajtottam fel, és azt hittem, hogy már annyit sírtam, hogy teljesen kifogytam a könnyekből, de ezt a gondolatom az első legördülő csepp meggátolta. - Sosem foglak elfelejteni, mindig is szeretni foglak. De majd egyszer tovább kell lépnem. Te is ezt akarnád. Hisz mondat.. - hajtottam le a fejem szipogva. - Szeretlek. Majd még jövök hozzád. - álltam fel, és vissza nem nézve kisétáltam a többiekhez, akik a kapu előtt vártak rám.

- Megvagy? - lépett mellém Lana.

- Persze. - mosolyogtam rá. - De azt hiszem, én most haza megyek és pihenek egy kicsit. - bólintottam, ezzel is megerősitve a kijelentésemet.

- Elkísérlek. - reagált egyből Shawn. - Illetve elviszlek. Itt parkolok nem messze.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá hálásan. - Sziasztok srácok, majd még találkozunk. - öleltem meg először Lanát, majd utánna szépen sorjában mindenkit.

- Sziasztok! - intettek ők is mosolyogva, és elindultak az ellenkező irányba.

- Minden rendben? - nyitotta ki nekem a kocsi ajtót. Rámosolyogtam, és bólintottam egy nagyot. - Biztos?

- Shawn. Minden rendben. Hidd el. Csak egy kis pihenésre van szükségem. - bizonygattam, mire kételkedve, de bezárta az ajtót, és átsétált a másik oldalra, hogy ő is beülhessen a volán mögé.

~*~

- Itt is vagyunk. - parkolt le a házam előtt. Az út viszonylag csendben telt, de hogy őszinte legyek, nem bántam, hogy egyikőnk sem beszélt. Jól esett ez a kis nyugott hangulat.

- Köszönöm. - nyitottam az ajtót, és már léptem is volna ki a kocsiból, amikor Shawn megragadta a karom.

- Figyelj, ha nem szeretnél egyedül lenni, szívesen maradok. - ajánlotta fel, amit más esetben elfogadtam volna, mert nem nagyon szeretek egymagam lenni, főleg ebben a házban, ahol minden anyára emlékeztet, de most olyan szinten szükségem volt a magányra, hogy visszautasítottam.

- Köszönöm, de nem kell. Elboldogulok. - mosolyogtam kedvességén.

- Rendben. - sóhajtott fel, ezzel kifejezve nem tetszését a döntésem iránt, ám mégis tiszteletben tartja, hogy mit szeretnék. És nekem ez volt a legfontosabb. - De ha bármi van, hívj azonnal. Oké? - vonta fel a szemöldökét.

- Úgy lesz. - bólintottam egy nagyot.

- Akkor jó. - engedte el a karomat. - Szia. - mosolyodott el féloldalasan, majd miután kiszálltam a kocsiból, még intettem neki egyet, s bementem a házba.