Childhood Friends

Huszadik rész - Nyami

Sziasztok
Köszönöm, hogy türelemmel vártatok. Meghoztam a kövi részt, de nem tudom pontosan megígérni, hogy mikorra jön az ezutáni. Amint tudom, feltöltöm. Addig is jó olvasást! 😊💕

- Várjatok, van egy ötletem! - kiáltott fel Ria hirtelen, mire kishíján szívrohamot kaptam. Ria megvilágosodott tekintettel elrohant a konyha felé és másodperceken belül visszatért egy doboz peperoval. Egyből beugrott, mire gondol. Gondolom a játékszabályokat senkinek sem kell magyarázni. Mivel csak ketten vagyunk, gondolom nem a sorban adogatós verzió lesz. Jaj ne...

- E-ezzel mit akarsz kezdeni? - kérdeztem reménykedve, amin a többiek jót derültek.

- Jólvan na. - forgattam a szemem.

- Akkor? Van kérdés? Nincs kérdés. Egyétek meg az egész dobozzal. - röhögött Ria.

- Na azt neem. - ráztam a fejem.

- Csak nem félsz? - kérdezte Yixing felvonva szemöldökeit. Persze, hogy féltem. Ennek ellenére megráztam a fejem, mintha csak szimplán nem tetszene a feladat.

- Akkor meg? Ne problémázz, csináljátok! - forgatta szemeit Sue.

- Aigoo... - nyöszörögtem és kibontottam a dobozt. Óvatosan a számba vettem és vártam.

- Ne felejtsétek el a szabályt! Ha akár csak egyből is több, mint két centi marad meg, mégegy dobozt kibontunk. - közölte Ria sokat tudó vigyorral.

- Jól van na! - mordultam rá, majd erősen összeszorított szemekkel, óvatosan haraptam egy picit a peperoból. Yixing velem szemben ugyanígy tett. Jó, nem is olyan gáz ez, nem nehéz... És még egy harapás. A szívem hangosan vert. Ismét egy harapás. Tuti olyan vörös vagyok már, mint egy paradicsom. Harapás. Éreztem a lélegzetét az arcomon. Újból egy harapás. Összeér az orrunk. Úgy érzem magam, mintha lenyeltem volna egy zsák pillangót. Nem megy tovább. Nem bírom.

Idegesen rántottam el a fejem, ezzel megszakítva a pillanatot. Az első, amit megláttam, az Yixing értetlen arca volt. Körbenéztem. A többiek reakciója is ijesztően hasonló volt. Felpattantam és égő arcomat fogva berohantam a mosdóba. A kulcsot gyorsan elfordítottam a zárban és az ajtónak dőlve szép lassan lecsúsztam a hideg padlóra.

- Dorie! Dorie, jól vagy? - kezdett dörömbölni az ajtón Naomi. Nem tudtam válaszolni. Reszkettem. Legszívesebben elbújtam volna valahol a világ egy kis félreeső sarkában. De miért reagálok így? Arról eddig is volt fogalmam, hogy erősen szimpatizálok vele, na de ennyire?

Éreztem, ahogy könnyek gördülnek le az arcomon. Ez így nem jó. Nekem most nem boldognak kéne lennem? Még sosem volt ilyen köze az arcom az övéhez. A fejemben újra és újra lejátszottam a pár perccel ezelőtt történteket, közben pedig igyekeztem rendezni a légzésemet.

Beletelt egy időbe, míg megnyugodtam. Óvatosan megpróbáltam picit még mindig remegő lábaimra állni. Sikerült. De ezzel egyszerre megpillantottam nyúzott arcomat a tükörben. Na a látványtól majdnem hátraestem. Az egész fejem tiszta vörös volt, a szemeim összeszűkültek a sírástól és a hajam is inkább egy szénakazalra emlékeztetett.

Kinyitottam a csapot és a jéghideg vízzel párszor arcon locsoltam magam, hogy valamelyest helyrerakjam magam. Életemben nem esett még ilyen jól a hideg. Ekkor viszont a kis szertartásomat egy újabb kopogás szakította félbe.

- Dorie! - hallottam meg Minhyuk hangját - Nem akarlak zavarni, csak jelezni szeretném, hogy a házban tudomásom szerint csak ez az egy fürdőszoba van, amire másoknak is szüksége lenne...

- Oké, persze, egy pillanat! - válaszoltam. Értettem mire gondol. Gyorsan megtöröltem az arcomat egy törölközőbe, amit csak úgy találtam a csap mellett, majd fénysebességgel berohantam a Sue-nak, Riának és nekem kijelölt szobába. Becsaptam az ajtót és rávetődtem az egyik ágyra. Szerencsére rajtam kívül senki sem volt a szobában. Ekkor viszont valaki kopogtatott az ajtón.

- Bejöhetek? - hallottam Yixing hangját. Legszívesebben elmenekültem volna, de gondoltam előbb-utóbb úgyis át kell esnünk egy beszélgetésen, hiszen itt maradok még egy jó ideig.

- Persze, gyere csak. - sóhajtottam. Kinyílt az ajtó, én pedig magamra rántottam a takarót és igyekeztem a lehető legkisebbre összehúzni magam az ágyon.

Bejött és leült mellém az ágyra. Éreztem, hogy néz, de nem mertem felvenni vele a szemkontaktust, helyette inkább a takarón lévő gyűrődéseket kezdtem el bámulni.

- Kérdezhetek valamit? - helyezkedett el az ágyon felém fordulva, én pedig csak félve bólintottam és vártam.