Childhood Friends

Tizenkettedik rész - Az utolsó nap

És igen. Indulás előtti utolsó nap! Úristen! Nem... Egyszerűen nem tudok értelmesen gondolkozni! Reggel óta vigyorgok mint valami idióta.

Ekkor valaki csöngetett. Úgy rohantam oda az ajtóhoz, mintha az életem múlna rajta.

- Sziaa!! - vigyorogtak rám a lányok.

- Sziaasztook! - öleltem meg őket.

- Mi ez a túltengő boldogság? - nevetett Sue.

- Hagyd már, csak örül! - lökte oldalba röhögve Ria.

- Nem jöttök be? - kérdeztem vigyorogva, majd félreálltam, hogy beengedjem a lányokat.

- Gyertek fel a szobámba és tegyétek le a cuccokat! - mondtam, majd előrerohantam. Egy-két perc múlva a csajok beléptek a szobám ajtaján... És jócskán elakadt a szavuk. Hát igen. Rég voltak nálam. Nagyjából három-négy hónapja jöttek át legutóbb. Ahhoz képest a falaim tele lettek poszterekkel, képekkel, rajzokkal és még sok minden mással is.

- Hűű... Ezt mikor csináltad? Mármint... Honnan szedtél ennyi mindent? - csodálkozott Ria.

- Ez... waoww! - fűzte hozzá Sue is, mire elnevettem magam.

- Hát tudjátok, anyuék megkérdezték, mit kérek szülinapomra. Azt mondták, valami reálisat, szóval... - néztem körbe vigyorogva.

- Most már értem. - bólintott Ria.

- De viszont emberek! - csaptam össsze tenyeremet - Kéne kezdenünk valamit magunkkal. Van még időnk, szóval... Jah, lényeg, hogy csináljunk valamit. - jelentettem ki.

- Ezt most jól megaszontam. - nevettem fel, miután senki sem válaszolt.

- Mit szólnátok egy filmhez? - vetettem fel.

- Oké, és mit néznénk? - kérdezte Sue.

- Én tudok egy jó doramát, mit szólnátok hozzá? - ajánlotta fel Ria.

- Hát figyelj. Ismersz, minden jöhet, ami ázsiai. - vigyorogtam.

- Sue? - nézett rá kérdőn Ria.

- Felőlem okés. - mondta.

- Akkor keresd meg a gépen, addig megyek és szerzek valami filmnézős kaját. - kapcsoltam be a laptopom, majd elindultam a konyha felé.

Rólam egyébként jó tudni, hogy alapjáraton nem szabad a konyha közelébe engedni, maximum annyira, hogy megkenjek egy vajaskenyeret, igyak egy kakaót, vagy mikrós popit csináljak. Mivel amit terveztem, ezek közé tartozott, nyugodt szívvel vettem elő a popcornos csomagot, hogy betegyem a mikróba.

Öt perc múlva egy tál vajas kukoricával és két üveg barackos ice-teával mentem vissza a szobába. Amint lepakoltam mindent, Ria elindította a sorozatot és hátrébb ült, hogy mi is lássunk. Én természetesen a fotelemben döglődtem, a lányok pedig kényelmesebb hely híján az ágyamon nyúltak ki.

Igazából nem sok mindent fogtam fel az egészből. Volt egy csaj, meg egy csávóka és a végén nagy nehézségek árán, de összejöttek. Ennyi volt az egész. Valószínűleg azért nem fogtam fel többet, mert mindvégig az egész utazás-dolgon járt az agyam. Tényleg komolyan gondoltuk, hogy csak úgy megszöktetjük Naomit és elrepülünk Dél-Koreába? Így, hogy eljött az idő, picit irreálisnak tűnik. Vagy csak én gondolkozom így?

Lassan fél tizenegyhez közeledett az idő. Indulnunk kell Naomiért. Felöltöztünk feketébe, mint a filmekben, már csak a bankrablós maszk hiányzott. Összeszedtük a cuccakinkat: hátizsákba a fontosabb cuccokat, illetve a bőröndöket a ruhákkal.

- Mehetünk? - néztem a lányokra.

- Mehetünk. - bólintottak egyszerre.

Nagyjából fél óra alatt oda is értünk, majd tanácstalanul megálltunk a ház előtt. Most mi legyen? Csak úgy menjünk be és hozzuk ki Naomit?

Sue megunta a várakozást és nekifutásból felugrott a kerítésre, megkapaszkodott, majd felmászott a tetejére. Ria halkan elnevette magát. Én tudtam, mire gondol. Szép elegánsan odasétáltam a kapuhoz és kinyitottam, majd felnéztem a kerítés tetején kapaszkodó Sue-ra.

- Aish! - ugrott le a másik oldalt a fűbe. Ria inkább szintén az egyszerű utat választotta és még mindig kuncogva jött utánam.

Körbenéztünk, hogy vajon melyik ablak lehet Naomié, amikoris nyílt az ajtó és a keresett személy kilépett rajta egy halom csomaggal a kezében.

- Ha lehet, legközelebb picit csendesebben raboljatok embert. Sokat javítana a taktikátokon! - nevetett halkan.

- Akkor most megyünk reptér? - fogalmazott értelmesen Naomi.

- Most megyünk reptér. - bólintottam. Nagyjából valahol a sikítás szélén álltam. Egyszerűen nem hittem el. Most komolyan... Tényleg valóra válik egy álmom?