Childhood Friends

Tizedik rész - Igen vagy nem?

Bocsánat 😨😨😔😔
Ismételten totálisan kiment a fejemből, hogy részt kéne feltenni, ne haragudjatok rám, kérlek 😅😇
Sok minden összejött mostanában, lehet, előfordulnak még ilyen késések, ezekért előre is bocsi 😅
De ami késik nem múlik, szóval jó olvasást! 😊😄

Amint hazaértem, az volt az első dolgom, hogy megkérdezzem anyumékat a dologról.

- Sziasztok... - léptem be az ajtón - Beszélhetnénk? Lenne valami, amit mindenképpen szeretnék megbeszélni veletek. - támadtam le őket egyből.

- Miről lenne szó? - fordult felém kissé riadt tekintettel anyum.

- Nem is tudom, hol kezdjem... Szóval Yixing meghívott magához és azt mondta, vihetem a lányokat is... Csak az a nagy helyzet, hogy ő most megközítőleg a föld másik felén tartózkodik. És úgy gondoltam, hogy négyen a lányokkal fogjuk magunkat és repülővel odautazunk. Nem kell felnőtt kíséret, tudunk vigyázni magunkra. Illetve ott lesz Naomi barátja, ő is jön velünk és bár személy szerint nem ismerem, bízom annyira a barátnőmben, hogy ki tud választani egy normális, felelősségteljes, jófej fiút magának. A lányokat meg ismeritek, sokszot voltak már itt. Jól megleszünk, nem fogunk elkallódni útközben, illetve amikor ott leszünk, Yixingnél fogunk lakni. Őt is ismeritek. Hatan leszünk összesen, mindannyian megbízhatóak minden szempontból. Biztonságban leszünk. Másrészt nem hiszem, hogy adtam bármi okot is arra, hogy ne engedjetek el... Szóval ezt szeretném kérni. Ha kell, miután hazajöttem, egy hónapig én takarítok és a következő években nem kérek semmit, csak most engedjetek el, kérlek! - néztem könyörgőn a szüleimre, miután egyszuszra elhadartam az egészet.

- Nem. Kizárt dolog. - vágta rá apum egyből, anyu pedig csak óriásira nyílt szemekkel meredt rám.

- De... De miért? - kérdeztem csalódottan.

- Doriana ne csináld már, komolyan gondoltad? Felnőtt kíséret nélkül?? Meg egyébként is, itt van a nagymamád temetése, ez téged teljesen hidegen hagy?? - a végére már szinte ordított, de anyu szerencsémre közbelépett.

- Drágám... Ne... Amikor megismerkedtünk... - kezdett bele.

- Az teljesen más! - rázta a fejét apu ingerülten.

- Mégis mitől lenne más? Pont ugyanennyi idős voltam, amikor először találkoztunk. Egyik éjszaka fogtam magam és csak úgy elszöktem otthonról és kiutaztam Ausztriába, csak mert a szüleim egyébként nem engedtek. És szerintem ez volt életem legjobb döntése, ugyanis ott ismertem meg apádat. - nézett rám - Ha akkor nem lógok meg otthonról, nem ismertük volna és soha nem találkoztam volna életem szerelmével... - nosztalgiázott.

- Na és mikorra is tervezted ezt az egészet? - mordult fel apum. Ezek szerint még meggyőzhető. Legalábbis erősen remélem, hogy az.

- Hát... A csajoktól kaptam szülinapomra repülőjegyet... És az most péntekre szól.

- Doriana... - sóhajtott fel apum - Mégis hogy képzelted azt, hogy kedden délután beállítasz azzal, hogy pénteken elutazol külföldre teljesen egyedül... Erre nem tudom, mit mondjak. Ráadásul pont most... Rossz az időzítés, az a baj. - sóhajtott fel apu.

- Dorie, drágám, menj a szobádba nyugodtan, ezt még meg kell beszélnünk apáddal. - nézett rám anyu. Én elrebegtem egy hálás 'Köszönöm'-öt és elrohantam.

D: Hali lányok, van itt valaki?

S: Jelen ;)

N: Itt vagyok

D: Ria?

N: Nem tudom...

R: Ittvagyoookk

D: Oké, akkor mindenki megvan. Szóval az a helyzet, hogy engem nem biztos, hogy elengednek. 😢😢
Ti megkérdeztétek már?

R: Nekem azt mondták, hogy mehetek.

S: Engem is elengednek.

N: Én még nem kérdeztem meg... De nem hiszem... Bocsi csajok :(

D: Jajj ne csináld már! Legalább kérdezd meg!

N: Oké oké, megyek, de nem hiszem, hogy igent mondanak...

*néhány perccel később*

- Dorie drágám, beszélhetnénk veled? - kopogott be anyum a szobám ajtaján.

- Persze, miről?- kérdeztem.

- Édesapáddal döntöttünk.