Childhood Friends

Második fejezet - Bűntudat

Kicsit bátortalanul teszem fel ezt a részt így, egy hét után, mert bevallom, nincs túl sok megírva előre... Nem szeretném, ha itt is úgy alakulna, ahogy az Új suli, új élet... Vagy mégsem?- nél, szóval ebből ezután a rész után kéthetente fogok feltölteni újat, a másikból pedig úgy, ahogy kész lesz, rögtön megkapjátok 😊
Na de ez már így is egy elég hosszú szöveg az elejére, szóval inkább befogom a szám, olvassatok! 😁😁

Megbántottam.
Tudom.
Láttam a szemében tükröződő csalódottságot, ami pillanatokon belül haragba csapott át. Már a gondolattól is könnyek szöktek a szemembe: Elvesztettem a legjobb barátomat. Persze akadt néhány jófej lány a suliban, de az nem ugyanaz. Neki mindent elmondhattam. Visszatartott, amikor előtörtek belőlem mazochista hajlamaim: nem egyszer kapta ki a pengét a kezemből, épp az utolsó pillanatban. Most itt hagyott és erről csak és kizárólag én tehetek...

Mi van, ha megint rámjön a késztetés, hogy szétvagdossam a csuklóm? Most nem lesz ott... Nem fogja meg a kezem és csavarja ki belőle a kést, mint eddig... Nem szól rám, ha hülyeséget csinálok és nem tart vissza egy öngyilkossági kísérlettől sem.

Én valamit nagyon elszúrtam. Van egy olyan megérzésem, hogy sosem fog visszajönni...

Amint hazaértem, sírva dőltem le az ágyra. Ne higyjétek azt, hogy nem próbáltam felhívni. Számtalan üzenetet küldtem neki, majd újból hívogatni kezdtem.

- A hívott szám nem kapcsolható - közölte egy női hang. Nagyszerű! Már biztos a repülőn ül... Nem hittem volna, hogy komolyan gondolja.

Sírástól szédülő fejemet lehajtottam, erőtlenül dőltem hátra az ágyamon. Nem akartam elhinni. Egyre jobban elnehezültek a pilláim és már csak azt vettem észre, hogy lecsukódik a szemem...

*álom*

Egy virágos rét közepén feküdtem. Nem éreztem semmit, csak a napfény perzselő sugarait. Egy kéz végigsimított az oldalamon, ennek hatására a bőrömön kellemes melegség futott végig. Áthemperedtem a másik oldalamra és szembetaláltam magam a kéz tulajdonosával.

Zhang Yixing... Mit keresel te itt? - gondoltam. Ekkor megszólalt:

- Most biztos azon töprengsz, hogy mit keresek én itt, ugye?

Nem válaszoltam, de álltam a tekintetét.

- Ezek szerint igen. - nevetett kedvesen, majd fölült a magas fűben és folytatta:

- Nem akartam elmenni nélküled. Egy álmom vált volna valóra, de nem foglak itthagyni. - közelebb húzódott és hátulról átölelt, a fejét a vállamon pihentette.

- Fontos vagy nekem. - súgta a fülembe.

Te is nekem - akartam hozzátenni, de minden kezdett összemosódni és visszatértem a valóságba.

*álom vége*

Bárcsak igaz lenne - kívántam magamban.

Ránéztem az órára. Hajnali három óra... Mindegy, visszaaludni már úgysem fogok, megyek és sétálok egyet.

Megkerestem az mp3-amat és elindítottam a hangulatomhoz passzoló számot. Halkan kilopóztam a szobámból és a kijárat felé vettem az irányt. Amint kiértem a szabad levegőre, nagyot sóhajtottam, majd a közeli park felé vettem az irányt.

Meglepően gyorsan odaértem, körülnéztem és megállapítottam: egy lélek sincs itt rajtam kívül. Persze, mit is keresne itt egy átlagos ember hajnalban? Én is csak azért jöttem, hogy eltereljem a gondolataimat Yixing-ről. A tekintetem megakadt a futópályán és gondoltam, miért is ne, nekiiramodtam. A fülemben szóló zene ritmusára kapkodtam a lábam.

Szúrt az oldalam és egy ideje fájt a lábam is, de ott és akkor ez nem érdekelt. Láttam magam mellett elsuhanni egy üres játszóteret, ami elég kísértetiesnek tűnt így, gyerekek nélkül. Tettem egy kisebb kört, majd visszafordultam és az előbb látott játszótérhez indultam.

A középen álló mászóka felé vettem az irányt. Felmásztam a csúszda tetejére, kivettem a fülhallgatót a fülemből, becsuktam a szemem és próbáltam nem gondolni arra, hogy mi lesz ezek után...