Üvegmosoly [Luke Hemmings]

Első fejezet

Luke Hemmings

Pár órája értünk haza a turnénkról, és végre megkapjuk a jól megérdemelt szabadságunkat, már, ha nevezhető annak. Tudjuk, hogy a fotósok, paparazzik, és fanok mindig a nyomunkban lesznek, de nem kellesz izgulni a fellépések előtt, és nem szükséges korán kelni. Mindig is imádtam sokáig aludni, és ez az utazásunkkor sem volt másképp, alig lehetett kiverni az ágyból, mind a hárman kellettek hozzá.

Megbeszéltük,hogy találkozunk Ash-éknél, és elmegyünk megünnepelni, hogy ilyen jól sikerült az évünk. Milyen jó! Mondjuk, igaz, már április van, és pár hónap múlva ismét útra kelünk, de ilyen a munkánk, és ez ellen nem tudunk mit tenni. Anyuék biztosan átkozzák még az eget is, hogy ezt csinálom, hiába büszkék rám. Utálják, hogy alig látnak, hogy befejeztem a gimit, és a zenét választottam helyette. Erről nem tehetek, már amúgy is majdnem vége volt... És akkor is, most az a lényeg, hogy boldogok legyünk, nem? Anélkül meg nem sikerülhet, ha nem csináljuk azt, amit szeretnénk.

- Hová is megyünk? - Kérdezi Calum, mikor mind a hárman megállunk a kocsifeljárón, s pásztázzuk az utcát, ami most szebb, mint valaha. Annyira imádom azt a környéket, ahol Ash lakik! Mindig olyan rendezett volt, sehol senki, mégis rendben voltak a lakóházak. A mi utcánk tele van gyerekekkel, és folyton visításokat, megkiabálásokat hallottál, vagy éppen, ahogy ölték egymást. Nem mondom azt, hogy mi jobban voltunk a bátyáimmal, mert akkor hazudnék. Néha még most is szórakozunk egy kicsit, de egyre kevesebbet, hiszen minél idősebbek vagyunk, annál... azt akartam mondani, hogy több eszünk lesz, de mindenki tudja, hogy ez nem igaz.

- Ash valami olyat mondott, hogy sztriptízbárba – ásít Mikey, nekem pedig kikerekednek a szemeim. Nem erről volt szó! Azt hittem, beülünk valamelyik útszéli kocsmába, és a sárga földig leisszuk magunkat. Na, akkor jó nagyot tévedtem! Nekem semmi kedvem menni, főleg nem most... Semmikor. Eltelt már pár év Norine és Aleisha óta, de olyan, mintha mindketten akkora űrt hagytak volna bennem, amilyet nem lehet betemetni.

- Oké, akkor én haza is megyek, nem kívánok részt venni ilyesmiben. Akkor már inkább játszok Zoe- val – fintorgok, és elindulnék haza, de az éppen kiérkező Ash megragadja a karomat. Nem várhatja el, hogy jól szórakozzak, pláne nem az után, hogy kocsmába akartunk menni.

- Mi is nagyon szeretünk, Hemmo, de komolyan, viszont most megfogod magad, és beszállsz a kocsiba. Éppen eleget hisztiztél már ma – sóhajt egyet, és betuszkol a járműbe. Én ezt nem értem! Nem is hisztiztem! Arra gondol, amikor a rajongók kint voltak a terminálnál, és kétszázassával álltak, és visítoztak, nekem pedig nem volt kedvem velük mosolyogni? Megértem, de basszus, ha akkor árulják el, hogy egy rég látott gyerekkori barátod nem lesz itthon, amikor te is, az gáz, és nincs kedvem mosolyogni.Tudom, hogy ők is így vannak vele.

- De nem akarok menni – nyafogok, mint valami kislány, még sincs annyi erő bennem, hogy felemeljem a hangomat. Kintről nézem az utat, a fákat, amiken madarak ülnek, és énekelgetnek. Nekem sincs most kedvem semmihez, jó lenne egy kicsit alább hagyni ezzel az utazgatással, lesz még alkalmunk elmenni. Miért ennyire fontos nekik, hogy én is menjek? Hiszen hárman is tökéletesen elvannak nélkülem is, és megértem, hogy mind legjobb barátok vagyunk, de na... Ha nincs kedvem, mit üljek ott fapofával?

- Csak fogd be a pofidat, és végre szórakozz! - Nevet ki Mikey, mire megforgatom a szememet. Persze, úgy könnyű, hogy neki nem kell egyik csaj se, mert állítja, hogy egyetlen egyet szeretne megszerezni, de az meg észre sem veszi. Először Ash húgára tippeltem, de akkor a fiú kijelentette, hogy nagyon viccesek vagyunk, még hozzá sem érhetünk. Ezen mind nevettünk, hiszen mindannyian csak húgként tekintünk rá, a Mikey-s dolgot is csak viccnek szántam.