Üvegmosoly [Luke Hemmings]

Második fejezet

Kissé álmosan kelek fel, mikor a nap halovány fénye besüt az ablakomon. Mennyi lehet az idő? Hat óra? Nem tudom pontosan, de az biztos,hogy nyolc alatt vagyunk.

Kicsoszogok a fürdőszobába, de még mielőtt átlépném a küszöböt, a fiúra pillantok, akivel együtt töltöttem az éjszakát. Pár másodpercig némán nézem, majd mosolyogva megrázom a fejemet. Megállok a mosdó előtt, és a tükörbe tekintek, ahol azt a lányt látom, aki kívül olyan, mint egy díva, belül viszont egy összetört cserép. Nem vagyok más, igaza volt a fiúnak, csak egy álca mögé rejtőzött, félős lány, aki arra vágyik, hogy valaki összeragassza.

Mérgemben rácsapok a csap szélére, és kifújom a bent tartott levegőmet. Olyan rosszul érzem itt magam, mióta Trace is elhagyott, hogy legszívesebben mindenhonnan elmenekülnék, és nem néznék vissza. Eltűnnék a föld színéről, és leráznám azokat, akik visszaakarnak tartani. Mondjuk, nem mintha olyan sokan lennének. Kezembe temetem arcomat, majd beletúrok barna hajzuhatagomba. Magamra zárom az ajtót, és elkezdek készülődni. Minél hamarabb eltűnhetek innen, annál boldogabb leszek.

Beállok a zuhany alá, és mikor megengedem a vizet, olyan, mintha azzal együtt az emlékeim is rám folynának, amiket el akarok felejteni. Mintha egy külső erő nem akarná, hogy ez megtörténjen. A szívem ismét kettészakad, mikor eszembe jut az árvaház. Ahányszor csak a gondolataim előhoznak egy emlékképet, mindig padlóra kerülök. Nekem nincs szükségem ilyesmire, csak jól szeretnék végre lenni. Egyedül nem fog sikerülni, tisztában vagyok vele, de ha rajtam múlik, én soha nem leszek boldog. Egy ilyen lányt, mint én, senki sem tud elviselni... aki más, mint a többi...

Megmosom a hajamat is, s mikor kész vagyok, homlokomat a hideg csempének döntöm. Végigsimítok karomon, aztán inkább kiszállok. Magamra csavarok két törölközőt, s kikeresem a behozott ruháim közül azt, amelyikben nem hasonlítok egy kurvára. Sajnos nem sok olyanom van... újabb ruhatárat kéne beszereznem, csak az a gond, hogy ebből a fizetésből nem vehetek meg akármit.

Mikor kijövök a helyiségből, látom, hogy a szőke még mindig alszik, én pedig megnyugszok. Jobb úgy, ha nem futunk most össze. Lelépek, mielőtt felkel, és örökre elfelejt. Ennyi, nem leszek több számára sem, mint egy egy éjszakás kaland. Nem vagyok többre alkalmas.

Kopogtatnak az ajtón, így odamegyek, hogy kinyissam. Beeresztem Ivy-t, aki a legértelmesebb a munkatársaim közül. Nem vagyunk barátnők a részemről, de még mindig inkább vele vagyok, mint bárki mással. Vöröses haját hátra dobja, s zöld szemeivel az ágy felé tekint.

- Ezúttal ki a kiszemelted? - Tudakolja mosolyogva, mire felvonom a szemöldökömet. Azt hiszi, hogy minden este valaki mással járok fel? Azért nem gondolom magam örömlánynak, és attól, hogy néha lefeküdtem srácokkal, még nem azt jelenti, hogy az vagyok. - Egész helyeske. Nem adod kölcsön? - Húzgálja a szemöldökét, én pedig egyre kényelmetlenebbül érzem magam ebben a jelmezben, amit előtte kell felvennem. Olyan, mint amiről tegnap beszélgettünk a partneremmel. Talán eddig azért nem ismertem el, mert senki nem hányta a szememre, aztán jött ő, és felforgatott. Na nesze...

- Nem tudom, hogy hívják - válaszolom kissé flegmán, és azt akarom, hogy menjen ki, hagyjon békén. Most magányra vágyom. Mindig akkor nem kapom meg, amikor a legjobban szeretném, de persze, máskor előszeretettel tör rám.

- Komolyan? És úgy feküdtél le vele? - Szörnyed el, de nem tudom, mi ezen a meglepő. Ne tegyen már úgy, mintha valami szent lenne, mert azt nem szeretem! Sokkal többször fordult elő vele ilyesmi, mint velem. Ő minden éjszaka visz fel magához valakit, mikor velem eddig a másfél évem alatt háromszor, ha előfordult. Akármennyire is próbál zavarba hozni, nem fog neki sikerülni.