Üvegmosoly [Luke Hemmings]

Hatodik fejezet

Brynn Carrington

Egy bútortalan helyiségben ülünk mindannyian, és várjuk, hogy McCartney, ismertebb nevén Axel elkezdjen beszélni nekünk. Tudjuk, hogy valami különleges esemény miatt jöttünk, mert alapból el sem hagytuk volna a várost. Érzem, ahogy dobog a szívem, mint valami óra. Talán rájött arra, hogy egy hírességgel feküdtem le, és azt akarja megbeszélni a munka előtt? De akkor miért lenne itt mindenki? Hogy nekik is elmondja, ezt nem engedhetjük meg magunknak?

Korog a gyomrom, tegnap este óta semmit sem ettem, ami majdnem egy teljes napot takar. Kezdem érezni a hatását, az előbb majdnem lefordultam a székről. Sürgősen keresnem kell valami ehetőt.

– Még mielőtt mindannyian felkapnátok a vizet, ez a hely egy ember tulajdonában van, nem egy csoportéban. Természetesen megrendezzük a bált, és az afterparty-t, viszont, mint tudjátok, az csak holnap lesz. A ruháitok már bent várnak titeket a szobáitokban, úgyhogy miután elmondtam, amit akartam, uccu, próbáljátok fel őket! – vigyorog ránk, aztán rám néz, és egy kissé elhúzza a száját. Tisztában vagyok vele, hogy nem bír, és hogy a szüleimet sem segítene megkeresni, még akkor se, ha rokonok vagyunk, de nem tudok mit tenni.

–Igyekezzünk már akkor! – háborog Evelyn, de tőle nem is vártam mást.

–Gondolhatjátok, hogy a tulajdonos nem teljesen tiszta, volt már sitten, de kiengedték. Nem kell félnetek – kösz, ez igazán megnyugtató. – Holnap lesz a születésnapja, és remélem, hogy senkire nem hallok egy rossz szót sem – néz rám mérgesen, mire elhúzom a számat. Elvárja tőlem, hogy boldoggá tegyem, pláne mikor a padlón vagyok? Azt lesheti.

– Helló, lányok! – lép be egy kopasz, néger figura az üvegajtó mögül, és kajánul ránk vigyorog. Még az étvágyam is elmegy, és legszívesebben elhánynám magam. Most komolyan őt kéne körülugrálnunk? Engem az sem érdekel, ha nem fizetnek ki, de azért az önbecsülésemet hagy tartsam már meg!

– Ki kell mennem a mosdóba! – állok fel hirtelen a székből, és választ sem várva rohanok ki a helyiségből. Munkám egyik legrosszabb párnapja elé nézek. Ez borzalmas!

Ahhoz képest, hogy ez is sztriptízbár, nem úgy néz ki. Sehol csillogó-villogó táblák, színes gyöngysorok, vagy egyéb dolog, mint például fénycsóvák, színpad. Megkerülöm az egyik oszlopot, és kifújom az eddig bent tartott levegőmet. El kell tűnnöm innen...

Elindulok a kijárat felé, de Axel emberei éppen jönnek velem szembe, így sikeresen veszek egy kilencven fokos fordulatot, és letérek jobbra.Benyitok az első ajtón, amin tudok, és a fal mellé ülök. Fejemet nekidöntöm a falnak, és lehunyom a szemeimet. Nem kell sokat kibírnod Brynn, ne aggódj!

A bálhoz sincs semmi kedvem, borzalmas ötlet. Én sem örülnék neki, akkor pont egy negyven valahány éves pasi fog? Ennél hülyébb dologról még nem hallottam. Maximum majd beégnek, és nem lesz szükség arra a huszonegyedikei „mindent ingyen" napra.

Egy könnycsepp gördül le a szemem sarkából, amikor arra gondolok,hogy mekkora hibát követtem el azzal, hogy ide jöttem. Előttem volt az egész élet, és elbasztam, amit tudtam. Ez is csak rám jellemző.

Nyílik az ajtó, ezért gyorsan szememhez vezetem kezemet, hogy letörölhessem a könnyeimet. Mikor odakapom a fejemet, íriszeim azonnal sötétebb színre változnak.

– Mit keresel itt? – címzem a szőke srácnak a kérdést. El sem hiszem, hogy jelenleg itt tartózkodik! Hogy talált meg?! És miért?!

– Hát, azt hittem, ez a férfi mosdó – magyarázkodik, miközben beletúr felzselézett hajába. Úgy nézek rá, mintha másik bolygóról jött volna. Eltévesztettem volna az ajtót, amikor menekültem az őrök elől? Meglehet. Bárcsak ez lenne most a legkisebb gondom!