Hosszú történet 2. - Új esély

6. fejezet

   A fiúról, aki egy kórteremben volt velem, kiderült, hogy egy elég komoly műtétre várt, tehát konkrétan még bemutatkozni se tudtunk egymásnak, őt már tolták is el. És én ismét egyedül maradtam....
   Hátradőltem az ágyamba, és fejemet belesüllyesztettem a hatalmas párnámba. A helyzet az, hogy a kilátásaim egyre borúsabbak. Úgy éreztem, mintha valami belülről szépen, lassan összeroppantana. A szívem egyre nehezebb lett, a halántékom egyre csak lüktetett. Az üresség, ami folyamatosan szennyezte gondolataimat, minden pillanatban csak terjeszkedett az elmémben. Mintha a csillagok hirtelen megszűnnének létezni, és már csak a hold ragyogna fent az égen. Ebben a hasonlatban én voltam a hold. És Lina..... Ő pedig a csillag.
   Sötét pillanataimat egy ajtónyitódás állította le. Ugyanaz a fehér köpenyes fickó lépett be rajta, aki körülbelül fél órája közölte velem, hogy itt csak plusz teher vagyok, tehát a kötelező rutinvizsgálat után tipli van.
   Felmérte a reakciómat, megnézte a vérnyomásom, a szívverésem, mindent szépen lejegyzetelt, majd lerakta az ágyra a füzetet. 
-Nézze.... Az a probléma, hogy csak úgy nem engedhetem el. Ha nem tartom bent a kórházban, akkor is, valamilyen módon szemmel kell tartani magát, ezt pedig csak akkor lehet elérhetővé tenni, ha terápiákra írom önt elő. Tudom, ez talán egy kicsit ijesztőnek hangzik, de igazából nem az. Van egy nagyszerű csoportunk, amiben komoly sikereket értünk el. Ott mind olyan személyek vannak, akik a fiatalemberhez hasonlóan, valamilyen módon, a könnyebbik utat választva, öngyilkosságot kíséreltek meg. A kliensek nagy része a maga korosztályában van. 
-Nincs más lehetőség? - néztem rá szinte már könyörgő tekintettel, de ő csak a fejét rázta
-Nagyon sajnálom, de kötelezettségeim vannak, valamit kezdenem kell a helyzetével, és ez a legemberbarátibb opciónk. Sajnálom... 
   Igazából nem lepődtem meg. Elég valószínű volt, hogy valami ilyesmivel fognak majd előállni. Mégis pocsék érzés volt valóban rádöbbenni arra, hogy arra leszek ítélve, hogy több tucat nyomott lélekkel összezárva kiteregessem a gondjaimat. Nem is mondtam az orvosnak semmit, inkább csak egy mélyről jövőt sóhajtottam. 
-Nagyszerű. Akkor ezt úgy veszem, hogy részéről rendben. Tehát, az összeülések kedd esténként szoktak lenni, 18:00-tól, a kórházban. Nem ajánlom, hogy halasszon, különben saját magának okoz kellemetlenségeket!
-És meddig kell eljárnom ide?
-Amíg a kollégám javulást nem lát az.... "állapotával" kapcsolatban. 
-Nagyszerű.... - válaszoltam, egy csöppnyi iróniával a hangomban - Akkor mehetek végre?
-Máris hozom a papírjait, miután aláírta a tájékoztatói, és elfogadói lapokat, mehet. 
-Vagyis ezek a lapok köteleznek a csoportrészvételre?
-Pontosan.
   Miután a doki elhagyta a termet, azonnal felpattantam. Nem hagyhattam, hogy kelepcébe csaljon! Tudtam jól, ha sikerül meglépnem, akkor nem vehetnek rá semmire, főleg nem ilyen hülyeségre! 
   Kinyitottam az ajtót, és gyorsan a kijárat felé vettem az irányt. A pechem csak az volt, hogy a 3. emeleten voltam... A lifttel nem akartam húzni az időt, meg aztán, ki tudja, kivel találkoztam voltam benne... Szóval a logikusabbnak tűnő megoldást választva, kétszeresével hagytam magam mögött a lépcsőfokokat. Mire leértem, úgy lihegtem, mint egy maratonbajnok. 
   A gond, amivel nem számoltam, a kijelentkezés volt. Gyorsan megadtam a nevemet, mire a recepciós hölgy rám vigyorgott, és kinyitotta az ajtót. Szerencsére nem volt semmi árulkodó jel a számítógépén... 
   Ekkor azonban hirtelen meghallottam a rádióban az orvosom hangját, aki bemondta a nevemet, és kijelentette, hogy állítsanak meg, mivel ezzel veszélyeztetem mások, és a saját magam biztonságát... Ekkor a recepciós elkezdett ordibálni, és hívta a biztonságiakat...  Ha lett volna nálam fegyver, biztos, hogy kinyírtam volna! 
   Kifutottam az ajtón, ám ekkor az egyik orvos váratlanul letepert. Hamarosan az egyik biztonsági őr is megérkezett, a dokimmal az oldalán, majd egy sokat sejtő mosollyal odaintett az egyik asztalhoz, és aláíratta velem a papírokat. Hát ez csodálatos...!

Remélem, tetszett ez a bejegyzés, és ha van időd, mindenképpen hagyj nyomot magad után! :)

Pusza; #Lexy