Hosszú történet 2. - Új esély

7. fejezet

   A napok semmittevően teltek, míg el nem érkezett a kedd. Az egész valóm ellene volt ennek az idióta procedúrának, de tisztában kellett lennem azzal, hogy én sodortam ebbe bele magam, és több lehetőségem jelen pillanatban nem volt.
   A másnaposságtól teljesen ki voltam ütve, a padlón tucatjaival hevertek az üres szeszes üvegek. Sajgó fejem miatt be akartam venni egy aspirint, de aztán szembe kellett állnom azzal a ténnyel, hogy én ilyeneket nem tartok magamnál. 
   Bele voltam süppedve a kényelmes kanapémba. Az ölemben nyugodott egy félig elszívott cigarettacsikk, és egy törött üvegszilánk.
   Fel akartam egyenesedni, de mikor sikerült, és szerettem volna megmozgatni egy kicsit lábaimat, megbotlottam egy sörösüvegben, és hanyatt estem. Ettől megidéződött a hányingerem, és most már négykézláb rohantam a fürdőszoba felé. Az előző este bevitt pia legnagyobb részét kidobta a testem, a maradék pedig még mindig kínzott belülről. 
   Megmostam az arcomat, és úgy döntöttem, megborotválkozom. Viszont a frusztráltságtól elkezdett remegni a kezem, és megvágtam az arcomat. Ez a nap egy hatalmas kudarcnak indult.... 
   Visszatántorogtam a nappaliba, és belegondoltam, hogy mi a francért kell még mindig itt szennyeznem a levegőt ebben az elcseszett világban?! Mindenki jobban járt volna, ha a Föld kivetett volna magából egy olyan seggfejt, mint én. Nekem is megkönnyebbülés lett volna, akkor legalább most nem állnék itt még mindig részegesen, mint egy csődtömeg, és nem akarna szétrobbanni a fejem.
   Felkaptam a kabátomat, és kisétáltam az ajtón. Gondoltam, a négy fal között csak még depresszívebbé vállnak a gondolataim, szóval inkább szokásomhoz hűen elindultam sétálni.
   Ahogy kiértem a folyosóra, az orrom megtelt a jól ismert dohos, állott, undorító bűzzel, aminek levegőjében szabad szemmel ki lehetett venni a szálldogáló port, macskaszőrt, és egyéb különlegességeket. Bár rengeteg évet töltöttem el itt, még mindig nem tudtam a szervezetemet ehhez hozzászoktatni, így másodperceken belül elkezdtem öreg néniket megszégyenítő módon úgy tüsszenteni, hogy még a kis lábujjam is meg-megremegett.  
   Beszálltam a liftbe, amiben, mint mindig, most is életveszélyben éreztem magam. Az ajtajai ijesztően nyikorogtak, ahogy hozzáértem a kilincseihez. A gombokat csak teljes mellbedobással lehetett benyomni. És mikor végre elindult ez a romhalmaz, egyszer olyan érzést keltett az emberben, mintha megállt volna, másszor pedig azt, hogy ettől az eszeveszett gyorsaságtól a liftet tartó karabinerek hamarosan el fognak szakadni.
   A kinézete is csak a félelmeidet, és kételyeidet tudta erősíteni. Az izzókat ritkán cserélték, így gyakran előfordult, hogy miután kiégtek, hetekig nem cserélték ki őket. A falaknak nevezett valamik burkolatának alkalmazott fadeszkák számos helyen meg voltak repedezve, így az azokból kikandikáló szálkák teljes áhitattal várakoztak a következő beléjük tenyerelő áldozatukra.
   A padlólap sarkai már készültek feljönni, és hogy ezt a karbantartó megakadályozza, hatalmas vasszegekkel visszakalapácsolta az alapzatba. A "HELP" feliratú gomb - ami arra preferál, ha megáll a lift, segítséget tudj kérni - ki volt esve, és a helyéről épp abban a pillanatban mászott ki egy hangya, mikor azt a területet vizslattam.
   Abban a pillanatban, hogy megérkeztem a földszintre, hirtelen beütődő nyugalom váltotta fel a félelem helyét. Fénysebességgel elhagytam ezt az eszkábált koporsót, és ezzel a lendülettel kirohantam az épületből is.
   Úgy döntöttem, elindulok a kórház felé, arra a bugyuta foglalkozásra, ahol majd analizálni fogják a szörnyű életemet. Köszönhetően annak, hogy dél körül keltem, már nem volt olyan sok időm, míg elkezdődött ez a rehab, vagy mi, pusztán pár órám. A helyszín eléggé messze volt, így ahogyan számoltam, úgy gondoltam, hogy éppen odafogok érni, beleszámítva, hogy valahonnan beszerezzek valami bogyót is a még mindig sajgó fejemre. 

Sziasztok :)
Tudom, tudom, nagyon régóta nem volt rész, és ez sem lett valami hosszú, de most, hogy már nincs sok tanulni való ~főleg nekem, hisz itt hagyom ezt a sulit, és elkezdem a gimit C: ~ remélhetőleg be fogok tudni vezetni valami rendszerességet! Addig is, remélem, tetszett ez a fejezet! 
   XOXO; #Lexy