Hosszú történet 2. - Új esély

8. fejezet

   Út közben eléggé éhes lettem, szóval betértem egy kis bisztróba. A gyomrom rendesen összeszűkült az utóbbi időben, így a megrendelt rántottámat is alig bírtam megenni, a villámon lévő falatokat konkrétan bele kellett erőszakolnom a számba.    
   Szokásomhoz híven most sem fizettem a pincérnőnek, a helyet magam mögött hagyva folytattam a sétát, kicsit gyorsabb tempóhoz igazítva a lépteimet.   
   Kirántottam a zsebemből a telefonom, hogy egy pillanat erejéig rápillanthassak az időre, viszont mikor ez bekövetkezett, nem hittem a szemeimnek, mivel a készülék szerint 20 perc, és a templomok beharangozzák az öt órát!   
   Ideges lettem, hiszen még rengeteg sarok választott el a kórháztól. Leintettem egy taxit, majd a címet elmormolva folytathattam utamat a cél felé.   
   Pár percen belül meg is érkeztünk, és már szálltam volna ki, mikor a sofőr elkezdte követelni a jussát. Persze nyúltam is a tárcámért, de mikor végre sikerült előhalásznom, szembe kellett kerülnöm azzal a ténnyel, hogy nincs nálam készpénz. 
-Izé.... Kártyát elfogad? - néztem a fickóra reménykedve. A férfi felhúzta az egyik szemöldökét, majd egy "Fiam.... Te sem gondoltad komolyan!" nézéssel szuggerálva próbálta kiégetni a szemgolyóim.
-Mégis mit gondolsz? Addig innen nem mész sehova, míg elő nem kerítesz valahonnan egy zöldhasút!    
   Elkezdtem vakargatni a tarkómat. Általában ezt teszem akkor, ha ideges vagyok. Ez is egy olyan kis apróság, amit Lina fedezett fel, és tudott róla egyedül.    
   Már éppen mondani szerettem volna valamit, amivel kivághatom magam ebből a lehetetlen helyzetből, mikor segítségemre jött egy kopasz, magas, kissé soványkás, 30 év körüli néger férfi. 
-Szia, te vagy Jason, igaz? - nézett rám vigyorogva
-Ahm, ja... Bocs, valahonnan ismerjük egymást? - néztem vissza rá kételkedve. Nem rémlett, hogy láthattam volna őt bárhol is, sőt, még csak azt sem mondhattam, hogy ismerős az arca. 
-Nem, még nem ismersz engem, de ezen pár percen belül odabent változtatunk. - biccentett a kórház felé - Mennyivel maradt fenn a fiú? - fordult a taxishoz, aki megmutatta a képernyőn összeadódott összeget. 
   A srác a kezébe nyomta a pénzt, majd a vállamat átfogva az épület felé próbált invitálni. Nem mondom, hogy nem idegesített, mert nagyon is, de akkora bunkó még én sem vagyok, hogy ezek után még elküldjem egy melegebb éghajlatra.
-És mondd csak, izgulsz? - vigyorgott továbbra is. Az ember arca biológiailag hogy képes ennyi ideig ugyanazzal az arckifejezéssel, szünet nélkül megmaradni? 
-Nem mondanám. Különösebben nem izgat ez az egész. 
-Van egyáltalán bármi, ami kicsit is izgatna téged mostanság?   
   Itt egy pillanatra megállítottam az időt, és elgondolkodtam ezen a kérdésen. Tényleg van-e még bármi is, ami táplálja a vonzást köztem és a földfelszín között, amiért nem szakad meg nálam a gravitáció törvénye? Miért nem tudok csak úgy elszállni, az összes gondommal, és gondolatommal együtt? 
-Nos, őszintén szólva.... Nem hiszem. 
-Nem hiszed? - ráncolta össze a szemöldökét, és az arcán rikító mosoly is kezdett meg-megremegni
-Nem, nem hiszem. Ezért is kellett idejönnöm, rémlik?    
   Erre már nem kaptam választ. Beléptünk az épületbe, majd elkanyarodtunk jobbra, egy folyosóra. A srác kinyitott egy ajtót, azt hittem, itt lesz a terápia, de nem, itt csak egy lépcső vezetett felfelé.
 -Miért nem használjuk a liftet? - néztem rá kételkedve
-Tudod.... Minden nehéz döntés az első lépcsőfokoknál a legrosszabb! - kacsintott felém biztatóan - És egyébként is, a lift reggel elromlott, és még nem jött el a karbantartó...   
   És igen, az öngyilkosjelölt itt elnevette magát. Csodák úgy tűnik, mégiscsak léteznek. Egymás húzóerőjévé válva feltámogattuk egymást a 6. emeletig. Az ATM bankom kinyitotta nekem a lépcsősorból kivezető ajtót, majd balra befordulva tettünk pár lépést, és végre megérkeztünk.
   Kinyitottuk az ajtót, betámolyogtunk rajta, és mindketten levetettük magunkat egy székre. Ezek egy körbe voltak felállítva, középen egy kisasztallal, amin volt néhány pohár, és egy kancsó víz. Amint megpillantottam ezt a mennyei mannát, le is folyattam vele a torkomon 2 pohárral.

Íme, itt a következő rész - elismerem, egy elég nagy kihagyás után - de remélem, azért még mindig van, aki olvassa a soraimat. Közben a nyár is beköszöntött hozzánk, szóval jó szórakozást, pihenést, és további jó olvasást mindenkinek! 
Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek, valamilyen formában mindenképpen hagyj nyomot magad után! :)
Pusza: #Lexy