Hosszú történet 2. - Új esély

3. fejezet

   Ahogy kinyílt lakásom ajtaja, emlékek tömkelege csapott le rám hirtelen. A férfi, aki elkísért, letett a régi, sötétbarna bőrfotelemre, és, ha csak kötelességtudatból is, de megkérdezte, hogy segíthet-e még valamiben, és bár ez azt hiszem, egy elég alap kérdés, ha segítünk egy félholt állapotban lévő emberen, mégis nagyra értékeltem, hiszen már hosszú ideje nem beszéltek velem emberhez méltóan. 
   A börtönben hozzászoktam egy bizonyos életvitelhez, ott mindenki lekezelt mindenkit, helye nem volt a szép beszédnek, és a finomkodásnak. Ott ahelyett, hogy a kezedet nyújtanád, csak belerúgsz a földön fekvőbe, és ez így is van rendjén. 
   Természetesen pár hét alatt én is alkalmazkodtam a többiekhez, hozzácsapódtam egy bandához, pár hónap alatt megismerték a nevem. Gyakran verekedtem versenyeken is, majd egy idő után egyre többen fogadtak rám. Mivel a börtönben nem jutottunk pénzhez, így mással tettük fel a téteket, például fogkrémmel, amihez elég nehéz volt hozzájutni, vagy az aznapi ebédadagunkat bocsájtottuk szabad kézre. De olyan is előfordult, hogy bevállaltak egy takarítást a győztes cellájában.
   Egy ilyen tét során ismerkedtem meg Timmel is. A srác az ellenfelemre fogadott, de mivel a párbaj során én kerekedtem felül, szegén fiú ki kellett takarítsa a kis birodalmamat. Ránézésre igazán visszataszító volt. Hófehér bőre volt, és festett,  vörös haja, ami már kezdett lenőni, és mivel a fogdában nem lehetett hajfestéket szerezni, a hajtöve már feketén tűnt ki a göndör hajkoronában. Maga a testalkata inkább nevetséges volt, egy lányon többet lehetett fogni, mint rajta. 
   A narancssárga inge mindig ki volt gombolva, így közszemlére téve a szürke trikóját, a már-már befelé horpadó hasát, egy illuminatit jelképező tetoválást, és a szinte már kiugrani készülő kulcscsontját. 
   Mikor belépett a cellám ajtaján, közel álltam ahhoz, hogy a képébe röhögjek. Fekete gombszemeivel kérdőn méregetett, majd pár perc után, mikor már az idegeim nem bírták a folyamatos stírölést, megkérdeztem, hogy mégis mit bámul rajtam ennyire:
-Csak fura.... - fintorodott el.
-Szuper. És mi?
-Hogy egy selyemfiú ütötte le a haveromat! Miattad elvesztette a hírnevét, én pedig két napi ebédem! - válaszolta, és igazából nem tudtam eldönteni, hogy a hangjában milyen érzelmeket lehet felfedezni, szánalmat, dühöt, vagy esetleg sértettséget. 
-Szar ügy.... Gyerünk, nyald fel a padlót, mert nem akarok egész nap itt dekkolni miattad! - vigyorodtam el, érdekelt, hol van az ő tűrőhatára...
   A fiú megvakarta homlokát, miközben egy nekem címzett féloldalas mosollyal nekidőlt a falnak, és csak annyit mondott:
-Szépfiú, aki legutoljára ilyen hanglejtéssel beszélt velem, azt kinyírtam! - magyarázta, mire elröhögtem magam. Tetszett a srácban, hogy van benne spiritusz, még akkor is, ha kétszer akkora vagyok, mint ő.
-Szóval ezért vagy itt? Megöltél valakit? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt. 
-Nem valakit.... Én az apámat öltem meg... - sütötte le a szemét, és amit mesélt, "kissé" hihetetlennek tűnt. Egy ilyen srác tényleg eltett valakit láb alól?
 

Remélem, tetszett ez a bejegyzés, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! Ölelés; #Lexy