Trapped /hun MX fanfiction/

3. The truth

Hoseok megfogta a kezem és egy hatalmas terembe vezetett. A berendezés elég szegényes volt, egy kanapé, egy dohányzóasztal és egy hatalmas tévé töltötte ki a teret.
-Hé mindenki! Gyertek ide, valakit szeretnék nektek bemutatni!-kicsit meg voltam szeppenve. Nem igazán voltam társasági ember, így egy kicsit furán éreztem magam hét fiú társaságában, mégha az egyikük a testvérem is volt.
-Wooah Wonho! Ő a húgod? Nagyon csinos!- mosolygott rám az egyik srác. Ezüstös haja volt és kegyetlen gyorsan beszélt.- Szia! Lee Minhyuk vagyok!-nyújtotta a kezét barátságosan.
-Szia! Shin Seonghee.-mosolyodtam el majd kezet fogtam vele.
-Szia! Yoo Kihyun vagyok! Én készítettem neked azt a gyógynövényes teát. Remélem nem volt annyira rossz!-mosolyodott el a fiú.
-Az íze bűn rossz volt, de tényleg segített. Köszönöm Kihyun!-köszöntem meg az italt egy széles mosollyal az arcomon.
A többiek is sorra bemutatkoztak. Lee Jooheon, akinek a mosolyától valószínűleg minden lány sokkot kapott volna, Lim Changkyun, aki mint kiderült, még nálam is fiatalabb majd végül Chae Hyungwon.
-Remélem nem fogsz kiakadni, de mivel a testvérem vagy, így jogod van tudni hogy Hyungwon és én...-kezdett bele a mondanivalójába Hoseok, de azonnal közbevágtam.
-Együtt vagyok?-kérdeztem csillogó szemekkel. Sajnos képtelen voltam palástolni fujoshi énem.
-Ömmm...igen! De ahogy látom nem igazán lepett meg.-állapította meg Hoseok a nyilvánvaló tényeket.
-Valójában sejtettem hogy nem a lányok érdekelnek. Régebben sem mutattál semmi érdeklődést irántuk.-nevettem el magam.
-Akkor ezen is túl vagyunk.-fújta ki a levegőt megkönnyebbülve mind a két srác.
-Most, hogy ezzel is megvagyunk, elmondod végre hogy mi történt?-kérdeztem türelmetlenül. Tudni akartam az igazságot hogy miért hazudtak nekem a szüleim nyolc teljes éven keresztül.
-Biztos hogy ezt akarod? Seonghee, félek hogy nem fogod tudni feldolgozni a történteket!-hajtotta le a fejét Hoseok.
-Jaj, ne szórakozz! Felnőttem, képes vagyok megbírkózni mindennel, amit mondasz.
-Hát legyen! -egyezett bele majd levágodott a kanapéra és engem is lerántott maga mellé. -Aznap este mikor eltűntem, bulizni indultam a srácokkal. Nem ittam sokat és autóba se ültem, úgyhogy az a történet, amit neked bemeséltek, már itt hibás. Egy klubba mentünk, de valahogy elvesztettem a többieket, így egyedül indultam el haza. Tény hogy nem a legbiztonságosabb utat választottam, egy sötét sikátoron vágtam keresztül. Az egyik épület bejáratánál egy alakot láttam. Ahogy közelebb értem, megláttam, hogy apa az. Kezdtem örülni hogy végre megbékélt velem és azért jött el elém, de rohadt nagyot tévedtem. Közölte velem hogy azonnal tűnjek el az életetekből és soha többé ne merjek a  közeledbe menni. Erre persze jól pofán röhögtem és elmondtam neki, hogy nem fogom hagyni azt hogy téged is olyanná faragjanak mint ők.- ekkor rám nézett és megszorította  a kezem - Biztos hogy végig tudni akarod?
-Igen! -bólintottam egy aprót, bár tényleg eléggé sokkoltak azok, amiket mondott.
- Ezután a semmiből megjelentek apám "testőrei" és félholtra vertek majd otthagytak a sikátorba. Már kezdtem feladni a reményt hogy bárki is arra járna, de ekkor megjelent Shownu és Jooheon. Nekik köszönhetem, hogy most itt vagyok!
-Miért érzem azt hogy van folytatása még a történetnek?-kérdezetem halkan.
-Mert van is! De ezt majd inkább máskor beszéljük meg! Így is biztos sok volt egyszerre. Jooheon szobájába van egy üres ágy, pihenj le! Persze csak ha nem zavar hogy Jooheonnal kell egy szobán osztoznod.-vigyorgott rám Hoseok.
-Tegnap még azt sem tudtam hogy hol fogok aludni! Szerinted ezek után zavar bármi is?-néztem kérdőn Hoseokra.
-Gyere, megmutatom a szobád!-mosolygott rám Jooheon majd megfogta a kezem és húzni kezdett maga után.
Aish, hová kerültem én?  Vajon még mennyi titok lehet ebbe a házba amiről nem tudok?

A.n: Sziasztok! Először is szeretnék elnézést kérni a borzalmas képszerkesztésért a fejezet elején. Beleadtam minden erőm, de sajnos nincs tehetségem hozzá. A másik dolog pedig az lenne, hogy nagyon szépen köszönöm hogy olvassátok az irományaimat. Valójában sohasem tartottam magam valami tehetségesnek írás terén, de nagyon szeretem ezt csinálni.
A jövőben megpróbálok fejleszteni még az írásmódomon. Még egyszer nagyon köszönöm!