Trapped /hun MX fanfiction/

18. It hurts so fucking much

Seonghee:
Anya már lassan egy hete velünk volt.
Soha életemben nem éreztem még magam ennyire kirekesztettnek mint most. Tudom hogy nem vagyok a vér szerinti lánya, de nem hittem volna hogy ennyire éreztetni fogja velem. Azt pedig végképp nem hittem, hogy ez ennyire kurvára fog fájni. Persze Hoseok-nak egy szót sem szóltam, nem akartam elrontani az örömét, megérdemelte hogy ennyi szenvedés után visszakapja az édesanyját. Hyungwon sem igazán szívlelte a nőt, de Wonnie kedvéért megerőltette magát. Én már ennyire nem tudtam megjátszani magam. Ha tehettem, a két legfiatalabbal lógtam, szinte mindent együtt csináltunk. Mivel Changkyun volt Jooheon legjobb barátja, ezért rengeteg időt töltött velünk, amit egy cseppet sem bántunk.

Ez a nap sem volt másabb, mint a többi. A szobánkban fetrengtünk és zenét hallgattunk. Ez volt a kedvenc időtöltésünk. Csak feküdni egymás karjaiban és zenét hallgatni vagy filmet nézni. Jooheon-nal minden annyira kibaszott tökéletes volt. Nem éreztette velem hogy egy csőd vagyok, minden nap elmondta hogy mennyire szeret és hogy számára én vagyok a legtökéletesebb lány.

Idillünket a szomszéd szobából áthallatszó veszekedés zavarta meg. Hallottam hogy a bátyám sír, így azonnal felpattantam az ágyról és kopogás nélkül rontottam be a HyungWonho rezidenciára.Wonnie az ágyon ült és az arcát kezei közé rejtette, míg Hyungwon idegesen járkált fel-alá.
-Mi történt? - ültem le Wonho mellé és átkaroltam a vállát, mire zokogva bújt karjaim közé. -Oké, mi a franc történt? Elmondaná már valaki? - csattantam fel, miközben erősen magamhoz szorítottam bátyám remegő testét.
-Az, hogy megint kurvára igazam lett! Anyátok hagyott egy kurva levelet hogy nem neki való az anyaság és nem igazán tudja elfogadni hogy a lánya nem is a vér szerinti lánya, a fia pedig egy  "elbaszott buzi", ezért fogta magát és lelépett.
-A faszért hagytam elmenekülni aznap? Tudhattam volna hogy az emberek nem változnak!
-Nyugodj meg Seong! Megleszek! - törölte le a könnyeit Wonho és egy halvány mosolyt erőletett magára. - Ugye ti nem fogtok elhagyni? - pillantott ránk, mire Hyungwon vonásai megenyhültek.
-Azt hiszem mindkettőnk nevében beszélhetek, ha azt mondom hogy te jelented nekünk a világot! - mosolyodott el Hyungwon és magához ölelte Wonhot.
-Így van!- bólintottam.- Ha esetleg egy sorozatgyilkos lennél, akkor is te lennél a legjobb testvér a világon. Soha nem találtam a helyem a világban, de amióta rád találtam, úgy érzem hogy hazatértem. Ti vagytok azok, akikért érdemes élnem. - pillantottam rájuk, mire az ajtóban megjelent az egész csapat és egy emberként rontva a szobába vontak minket egy hatalmas ölelésbe.
- Egy család vagyunk!- jelentette ki Kihyun, majd Wonnie-ra pillantott.
-Jogod van azt szeretni, akit akarsz! Ha ezt más nem bírja elfogadni, így járt. Attól te még ugyanaz az ember vagy és mindig melletted leszünk! Te pedig Seonghee! - fordult most felém - Te vagy a legbátrabb, legbemegbízhatóbb és legkedvesebb lány, akivel valaha találkoztunk! Lehet hogy eddig nem volt rendes családod, de mostmár van! Szeretünk! - Kihyun szavaitól egyből megindultak a könnyeim. Hálás voltam és hatalmas öröm fogott el, hogy végre tartoztam valahová.
-Gondolom sok dolgot kell átbeszélnetek! - pillantott Changkyun Hyungwonra, aki mosolyogva bólintott egyet. Hiába ő volt a legfiatalabb, mindig észrevette hogy éppen mit akar a másik.

A csoportterápia után egy kicsit még beszélgettünk a srácokkal, aztán mi is a szobánkba vonultunk. Jooheon nem szólt semmit, csak magához ölelt. Vagy tíz percig meg sem mozdultunk, az egész annyira megnyugtatott hogy el is feledkeztem az ezelőtt pár perccel történtekről.
-Megnyugodtál? - kérdezte Jooheon, mire egy aprót bólintottam és egy rövid csókot nyomtam ajkaira.
-Köszönöm! - szóltam halkan.
-Ugyan! A barátod vagyok vagy mi a fene és szeretlek! Nem szeretem ha sírni látlak! - ült le az ágy szélére, majd megfogta a kezem és maga mellé húzott.
-Már letettem az egész bosszú dologról! Itt vagytok nekem ti, leszarom Jiwon-t és anyámat is, veletek ez alatt a pár hónap alatt sokkal boldogabb voltam mint egész életemben. - fúrtam a fejem a vállába, mire felnevetett.
-Annak ellenére hogy sikeresen majdnem kinyírattunk a hülye tervünkkel? - kérdezte, mire felemeltem a fejem és szúrós tekintettel néztem rá.
-Élek, nem? Akkor meg mit kell ezen tovább ragozni? Engedjük el a múltat.- mosolyodtam el, mire magához húzott és ajkaimra tapadt. Büszkén mondhattam el, hogy Lee Jooheon volt a legjobb dolog ami valaha történt az életemben velem. Egyátalán nem bántam meg, hogy aznap full részegen idejöttem és megismertem ezeket a nagyszerű srácokat és küzdöttem értük. Végre lett családom...

Ezek után nem féltem hogy az élet milyen akadályokat gördít elém, már bármit képes leszek legyőzni amíg velük lehetek.