Trapped /hun MX fanfiction/

13. Long time no see

Türelmetlenül vártam, hogy Jooheon belekezdjen a mondanivalójába. Izgatott és ideges is voltam egyszerre.
-Tudod....Hyungwon elmondta hogy tetszem neked. - mosolyodott el Jooheon. Az agyamba számtalan gyilkossági mód fogalmazódott meg, amivel majd megölhetem Chae Hyungwont. -Te is tetszel nekem!- folytatta a beszédet, mire a szívem egy hatalmasat ugrott. Ahogy rápillantottam az arcára, volt benne valami furcsa, ami azt sugallta hogy még nem fejezte be.
-Akkor mi ez az arckifejezés?- kérdeztem tőle halkan.
-Az igazság az, hogy hiába tetszel és hiába szeretnék veled lenni, attól tartok hogy ez nem fog menni.- sóhajtott fel, én pedig úgy éreztem hogy darabokra hullok. A szemembe könnyek gyűltek, de semmiképp sem akartam sírni. Legalább is nem előtte.
-Oké, jó vicc volt, de mostmár elmondanád világosan hogy mi a franc van? - kérdeztem a szemeibe nézve.
-Seonghee, ez nem egyszerű, oké?
-Képzeld, tudom hogy nem egyszerű, azok után amin keresztülmentem! Azt hittem belehalok a tudatba, hogy miattam esik bajod!- vágtam a szavába kissé ingerülten.
-Pont erről van szó! Én nem az az ember vagyok akit ismersz! Én nem vagyok jó ember! Csalódni fogsz bennem.
-Nem kell hogy helyettem dönts! Elég idős vagyok hogy el tudjam dönteni mit akarok! Ha csalódni fogok, hát így jártam! Az egész életem egy kibaszott csalódás volt, hidd el, ez már  nem oszt. - mondtam. Már nem voltam ideges, inkább csak reménykedtem hogy Jooheon felfogja amit mondtam neki.
-Igazad van! De mi lesz ha miattam bajod esik? Nézz magadra! Miattam vagy ilyen állapotban. - tördelte az ujjait lehajtott fejjel.
- Fejezd már be hogy magadat hibáztatod, oké?! Nem voltam elég óvatos, ennyi az egész! Én akartam ott lenni, én akartam vállalni a csali szerepét. Minden az én döntésem volt, úgyhogy fejezd be az önmarcangolást! - tornáztam magam ülőhelyzetbe. Nem tagadom, kicsit kikeltem magamból.
-Nem tudom mit csináljak.-hajtotta le a fejét, bennem pedig felment a pumpa.
-Tudod mit?! Hagyjuk a francba! Csak azt nem értem hogy miért kellett akkor megcsókolnod ha nem gondoltad komolyan! Most jobb lenne ha kimennél.- zavartan pillantott rám, amitől még idegesebb lettem. -Ha ennyit akartál, akkor menj már! - mutattam az ajtó felé. Nem szólt semmit, csak lehajtotta a fejét és kisétált az ajtón. Ahogy kattant a zár, nem bírtam tovább tartani magam és zokogásba törtem ki. Valakivel beszélnem kellett, aki nem ebbe a házba lakik. Úgy tűnik, itt nem marad titok a titok. Felkaptam a telefonom és már  tárcsáztam is gyerekkori barátom, Kim Jiwon számát.
-Halló? - szólt bele egy álmos hang.
-Jiwon-ah, Seonghee vagyok.
-SeongSeong, szia! Ezer éve! Várj, te sírtál? Ki bántott? Megölöm!
-Tudnánk valahol találkozni?- kérdeztem kikerülve a kérdéseit.
-Persze, a parkba jó? Tudod, ahova akkor jártunk, mikor lógtunk a suliból.
-Persze. Mikor találkozzunk?-kérdeztem mosollyal az arcomon.
-Most!- felelte Jiwon ellenállást nem tűrve. Letettem a telefont és azon kezdtem gondolkozni hogy hogy hagyhatnám el a házat észrevétlenül. Mivel tolószékbe voltam kényszerítve, így a művelet meglehetősen nehézkes volt. Az egyetlen ember akiben valamilyen szinten megbíztam és soha nem titkolt el előlem semmit, az Kihyun volt. Írtam neki egy sms-t hogy segítségre lenne szükségem, de ne szóljon senkinek. Hamarosan egy halk kopogás hallatszott az ajtó felől és egy világosrózsaszín hajkorona bukkant elő.
-Bejöhetek?- kérdezte egy halvány mosollyal az arcán.
-Persze, gyere csak! - válaszoltam. Kihyun gyorsan becsukta maga mögött az ajtót és leült mellém az ágyra. Átkarolta a vállam és odahúzott magához.
- Sajnálom hogy Jooheon ekkora ökör! Hidd el, csak téged akar védeni.
- Tudom.. csak egy kis időre van szükségem, hogy felfogjam a szavait. Egyszerűen nem bírom ki mellette úgy hogy szobatársak vagyunk. Csak arra a csókra tudok gondolni.- hajtottam le a fejem. - Valakivel beszélnem kell aki nem köthető hozzá, aki nem ismeri és úgy hallgat meg.
-Rendben! De csak úgy ha Shownu-val elkísérhetünk. Ne haragudj, de nem hagyhatom hogy ebben az állapotban egyedül elhagyd a házat! Ha gondolod akkor a közeletekbe se megyünk, jó?- hálásan elmosolyodtam és átöleltem Kihyun-t.
-Rendben és köszönöm!
-Miért nem Wonho-nak szóltál?- nézett rám a rózsaszín hajú fiú kérdőn.
-Hoseok nem igazán rajong Jiwon-ért és amúgy is, ha elmondtam volna mi bánt, tuti hogy szóvá tette volna Hyungwon-nak, én pedig nem szeretném hogy feszültség legyen kettőjük között.
- Így érthető! Megyek, szólok Shownu-nak. Át tudsz egyedül öltözni?- kérdezte, mire egy aprót bólintottam. Kiválasztott egy farmert és egy pólót a Hoseok-tól kapott ruháimból és letette mellém az ágyra. Mielőtt kilépett az ajtón, még egyszer megköszöntem a segítségét, amit egy széles vigyorral nyugtázott.
Az öltözés egyátalán nem volt könnyű. Alig tudtam magamra rángatni a pólómat, a törött kezem eléggé útban volt. A nadrág felvétele viszonylag könnyebb volt, mert ugyan a lábaim még mindig kicsit gyengék voltak, de legalább már meg tudtam mozdítani őket. Pár perc múlva Kihyun újra megjelent az ajtóba, de ezúttal egy látszólag eléggé kialvatlan, kócos hajú Hyunwoo-val a nyomában.
-Tiszta a terep! Indulhatunk?- intézte felém kérdését a rózsaszín hajú fiú, amire egy bólintással válaszoltam. Shownu az ölébe kapott és levitt a lépcsőn. A földszinten beleültettek a kerekesszékbe, majd Kihyun rámadta a cipőmet. Elmondani sem tudom, hogy mennyire hálás voltam ennek a két fiúnak, de ugyanakkor nagyon kellemetlenül éreztem magam jelen állapotomban. Nem bírtam tovább megjátszani az erős lányt, könnyeim végigfolytak az arcomon.
-Mi a baj szívem? Ne sírj, nem áll jól!- nézett rám Shownu, majd összeborzolta a hajam. Tudom hogy korai ilyet mondani, de ezek a fiúk a családommá nőtték ki magukat röpke hetek után. Nagyon megszerettem őket, talán azért mert nemrég tudtam meg hogy sohasem volt igazi, normális családom. Annak ellenére hogy dühös voltam Hyungwonra, akkor sem tudtam nem szeretni őket.
-Na induljuk! Mostmár hagyd abba a sírást, totál elkened a sminked!- mondta mosolyogva Kihyun majd kitolta a tolókocsit a bejárati ajtón. Nagy nehezen sikerült elnavigálnom a srácokat a parkig, ami csak pár perc sétára volt a házunktól. Az egyik padon azonnal megpillantottam Jiwon szőkésbarna fejét, aki hatalmas vigyorral az arcán integetett, majd elkezdett rohanni felénk.
-Mi történt veled, szivi?- kérdezte, majd Kihyunra és Shownura nézett.
- Ti meg mit kerestek itt? - mosolyodott el és lepacsizott a srácokkal.
-Egy pillanat! Ti meg honnan ismeritek egymást? -  néztem rájuk kérdőn. Egyre zavarosabb ez az egész.