Trapped /hun MX fanfiction/

17. Heartbeat

Hoseok POV:
Anyámat meglátva elkerekedtek a szemeim és egy fojtogató érzés kerített hatalmába. Nem akartam gyengének tűnni a többiek, főleg nem a húgom előtt, de egyszerűen nem bírtam tartani magam és a könnyeim utat találtak maguknak. Seonghee erősen szorította a kezem és ő is könnyes szemmekkel meredt az előttünk álló nőre.
-Annyira sajnálom gyerekek hogy  nem tudtalak megvédeni benneteket! - csordult le egy könnycsepp a nő arcán. Akármit is tettek ellenem, tisztában voltam vele hogy nem anyát kell hibáztatnom. Kissé hezitálva karoltam át anya vékony derekát, mire a vékonyka nő zokogva szorított magához.
-Annyira hiányoztál Hoseok! Azt hittem sohasem láthatlak többé! Neked pedig annyira hálás vagyok Seonghee hogy visszakaphattam az életem. Tudom hogy gyűlöltök de szeretnék újra az anyátok lenni. Szeretnék újra veletek lenni!- le mertem fogadni hogy a fejemben lévő fogaskerekek kattogását még Amerikában is hallani lehetett. Szerettem volna visszakapni az édesanyámat, hisz ki ne akart volna az anyukájával lenni, de a felejtés nekem elég nehezen ment. Nem tudom olyan könnyen semmissé tenni azt a közel tív évet, amit szenvedéssel ès magányban töltöttem.
-Szóval szeretnél velünk maradni? Itt? Én ugyan vissza nem megyek abba a házba és az új családomat sem vagyok hajlandó itt hagyni!- csattantam fel.
-Semmi baj Hoseok! Én sem lennék hajlandó visszamenni. Szerintem Seonghee sem szívesen emlékezne a dolgokra.- a húgomra pillantottam, aki vörös szemekkel meredt maga elé. Már sehol sem láttam a régi Seonghee-t, a mindig mosolygó, életvidám lányt, átvette a helyét egy megtört fiatal, akinek már semmi öröm és fény nem maradt a szemeiben. Ahogy Seonghee meggyötört, véres, foltokkal tarkított arcára pillantottam,összeszorult a szívem.
-Nézz rá a kishúgomra! Mit tettetek vele? Hála nektek, soha nem lesz már olyan mint régen! Az egész életét tönkretették!
-Semmi baj Wonnie.- emelte rám könnyes szemeit a lány - Én meg leszek! Végre visszakaptad az anyukádat! - szorította meg a kezem, majd visszament a nappaliba a többiekhez.
-Tudja az igazat? - kérdezte kissé bizonytalanul.
-Igen, joga volt hozzá hogy tudja. 22 évig hazugságban élt.
-Sajnálom! Annyira sajnálom! - borult a nyakamba zokogva. Szerintem minden jóérzésű embernek megesett volna rajta a szíve, így én is megenyhültem egy kicsit.
-Ne sajnáld, csak próbáld helyrehozni. Vissza szeretném kapni a régi Seongot. - adtam egy puszit az arcára, mire a szemei egyből felragyogtak. Talán még sohasem láttam anyámnak ezt az oldalát.- Gyere, bemutatlak a többieknek. Ők mind szinte a testvéreim. Kicsit neveletlenek és idegesítőek, de nagyon jó emberek.
-Köszönöm Hoseok! Ezúttal nem fogom elrontani! - mosolyodott el halványan. A srácok mind a nappaliban ültek. Idő közben Seonghee is átöltözött és lemosta apánk vérét magáról. A kanapén foglalt helyet és Jooheon kezét szorongatta.
-Srácok, Ő itt az édesanyánk, Lee ChaeRyong. Kérlek ne kezdjetek kérdezősködni, a lényeg hogy minden rendben van. - mosolyodtam el, mire a kis vörös lány és Hyungwon egyszerre pattantak fel a kanapéról és indultak meg a szobáik felé.
-Ne már srácok! Legalább adjatok egy esélyt Neki! - szólt utánuk Kihyun, mint a csapat legérettebb tagja, mire a két fiatalabb ignorálva Őt, középső ujjuk felmutatásával indultak fel a lépcsőn.
-Ne haragudj anya! Jogod van tudni, úgyhogy elmondom. Hyungwon a párom, ezért viselkedik így. Seonghee pedig tudod milyen, kissé makacs lány.- mondtam halkan, kissé tartva anyám reakciójától.
-Így érthető, miért reagált így.- mosolyodott el, majd megölelt. -Amíg boldog vagy, addig nem számít semmi. Menj, beszélj vele! Én pedig beszélek Seonghee-vel. - éreztem magamon Jooheon szúrós tekintetét.  Hálás voltam hogy törődik a húgommal, de úgy gondoltam hogy nincs sok beleszólása a családunk ügyeibe. Alig ismerik még egymást...

Ahogy beléptem a szobába, megpillantottam az ágyon kuporgó Hyungwont. Letelepedtem mellé és egy szoros ölelésbe vontam.
-Wonnie, ez így nem oké. Tönkrette az életeteket, hazudott, elválasztott titeket egymástól. Túl könnyen elfelejted a dolgokat. Megint csalódni fogsz, én pedig nem tudnálak újra olyan állapotban látni!- emelte rám könnyes szemeit.
-Mindenkinek jár egy esély. Ezt te mondtad nekem az első randinkon, nem emlékszel? - mosolyodtam el.
-De ez nem csak egy egyszerű botlás Hoseok! Itt életekről van szó! Két számomra nagyon fontos ember életéről! Alig tudtuk összekaparni Seonghee-t a lejtőről, rólad nem beszélve. Nem bírnám elviselni ha téged is elveszítenélek mint MinYoung-ot. - kezdtek el záporozni a könnycseppek csokoládébarna szemeiből. Fájt így látnom, de nem akartam anyát újra elengedni. Makacs és gyenge voltam, eszemben sem volt arra gondolni hogy újra megsérülhetek.
-Kicsim, minden rendben lesz! Az emberek változnak, végre itt a lehetőség hogy helyrehozzam az életem. Szeretnék újra olyan boldog lenni mint gyerekként. - Hyungwon felpattant az ágyról és letörölte a könnyeit.
-Ha újra összetörsz, ne felejtsd el hogy én kurvára megmondtam! És ne várd tőlem hogy kedves legyek vele! Én nem felejtek olyan könnyen. Átmegyek Sungihoz és beszélek vele. - mondta, majd egy hatalmas csattanással bevágta maga után a szobánk ajtaját, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. A szomszéd szoba Seonghee és Jooheon szobája volt és szerencsémre a papírvékony falaknak köszönhetően első osztályról hallgathattam végig a beszélgetésüket.
"Igen, én kíméltem meg az életét, én mondtam hogy talán nem is olyan rossz ember, de valahogy a felbukkanása miatt olyan rossz érzésem van. Nekem ez az egész gyanús, bár lehet hogy én vagyok vészmadár." Hallottam meg a húgom hangját. Fogalmam sem volt róla hogy így érez. Önző voltam, csak a saját boldogságom foglalkoztatott.
"Tudom Sungi, én is így érzek. Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra. Tudom hogy haragszol rám a múltkori miatt,de nekem te is nagyon fontos vagy, akárcsak a bátyád. Úgy érzem mintha egy kis családom lenne, és nem akarom hogy megsérüljetek. Nem akarom újra átélni azt a fájdalmat, amit Minyoung-nál. A bátyád a mindenem, a másik felem és belehalnék ha bármi történne vele." Hyungwon szavai hatására a könnyeim potyogni kezdtek. Nem tudtam mit kéne tennem. Biztos voltam abban hogy anya megváltozott, de Seong és Hyungwon érzéseit sem hagyhattam figyelmen kívül. Életem legnehezebb döntése előtt álltam és tisztában voltam vele hogy valaki így is úgy is, de rosszul fog kijönni a helyzetből.