Jóvátétel

Kezdetek, bemutatkozás

-Ha készen vagy a felmosással, főzzél ebédet, csak siess, mert éhesek vagyunk! 5 percet kapsz! - kiáltotta anya a hálószobájukból. Egyébként Scarlett a nevem. De itthon csak ,,lány" vagyok, mivel szerintük nem érdemlem a valódi nevemet. Egyke vagyok, születésemkor a valódi szüleim nem tarthattak meg, így ebbe a családba helyeztek el. Hogy próbáltam-e megkeresni a valódiakat? Hülye lennék, ha nem próbáltam volna, de nem jött össze, mivel ők állandóan üzleti úton vannak, mindig álnévvel, álcímmel. Ezért 17 éve ez a sorsom. Na, de közben készen is lettem a felmosással. Jöhet a palacsinta.
-Mindegy, milyen ételt csinálok? - kérdezem anyáék hálószobájának a küszöbén billegve.
-Mindegy. De finom legyen, különben büntetést kapsz! - szól rám szigorúan, és már bámulja is tovább a tévé képernyőjét.
Viszont még nem léptem ki a szobából, hanem néztem tovább, ahogy a teleshopos reklámokban "gyönyörködik". Hosszú, sötétbarna haja fel van kontyolva a feje tetejére, néhány rövidebb tincs pedig megszökött a hajgumi fogsága alól. Hosszasan szív bele a cigijébe, majd lassan kifújja a füstöt. 5-6 karátos aranygyűrűje pedig fénylik.
-Na mi lesz, várjak arra, míg magától elkészül a kaja? Nyomás a konyhába! - tapsol kettőt.
-Jó, megyek már. - szóltam vissza szelíden, mert tudtam, ha durvánban teszem ezt, elcsattan egy pofon.
Már a harmadik palacsintánál jártam, mikor kettőt ütött az óra. Sietősebben kezdtem el sütni, mígnem készen lett.
Anya éppen kiért, viszont felcsattant.
-Te palacsintát sütöttél?! - nézett rám haragosan. - Apád nemsoká haza jön, te meg palacsintát csinálsz! Semmirekellő kölyök! - kaptam egy nyaklevest, ami miatt felszisszentem és az arcomhoz kaptam.
Ekkor kicsapódott a bejárati ajtó. Egy magas férfi jött be rajta, összekócolt, rövid hajjal. Nagy sörhasa miatt az ing, ami rajta volt, strapára ment. Na ez hiányzott. Hazajött apám is.
-Mi ez a szag?! - szólalt meg mély, dörmögő hangján.
-Palacsintát csináltam. - szólaltam meg büszkén.
-Palacsintát, he? - ugrott fel az egyik - szintén tiszta kóc - szemöldöke.
-Igen.. - vettem vissza kicsit a hangomból.
-Én hazajövök, te meg palacsintákkal vársz?! - borította fel a tálat.
Anya csak nézte a szituációt még egy cigaretta kíséretében. Apa megfogta a még forró serpenyőt, majd hozzámvágta.
-Apa, ez fáj! - küszködtem a könnyeimmel.
-Leszarom! - ordibált.
Én már javában sírtam, mikor úgy döntöttem, elmegyek innen. Félrelöktem a dühös szörnyet, majd anyámat is, és kirohantam az utcára. Először megcsapott a benzinszag, viszont jobb volt, mint odabent az erős dohos szag. Szaladtam tovább, át az úton, ahol majdnem elütött egy kocsi. Nem baj. Rohantam tovább, be az erdőbe. Még körülbelül 30 métert mentem, nem láttam már, hogy követne valaki. Végre kifújhatom magam. Fordultam volna vissza, erre meglátom apámat magam előtt.
-Mit képzelsz, kis csitri, hogy csak így lelépsz?! - kérdezi idegesen egy vastag ágat szorongatva.
-M-mit akarsz a-azzal az ággal? - kérdezem hátrálva, viszont egy fának ütköztem.
Majd összeesek. Látom, ahogyan péppé veri a fejemet. Teljesen tehetetlen vagyok. Elszaladt. Otthagyott. Én pedig meghaltam.