FIGYELEM!
A történet átírás alatt áll. Lehetséges, hogy egyes fejezetek egy ideig nem lesznek elérhetőek!
Sarah Madinson egy jómódú vidéki család egyszem gyermeke. Idilli mesevilágát megtöri a lassan közeledő házasság tudata. Az idő sürget, hiszen a...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
William nehezen ébredt fel. A feje ólomsúlyként húzta vissza a párnára. A tegnapi csillagnézés igencsak hosszúra sikeredett Jamessel. Nem csoda, hiszen legújabb barátja mindent elmesélt neki a környékről.
‒ Tudja van egy legenda. Magáról és a csillagairól jutott eszembe ‒ kezdet bele Pocket úr a mítoszba, majd az égre mutatott. ‒ Azt mondják, valamikor régen, a Holdon élt egy nimfa. Hosszú ezüst haja volt, amelyben a csillagokat rejtette el napközben. Feladata az volt, hogy a helyükön tartsa őket éjjel, hogy nehogy elússzanak az égbolt fekete tengerében. Minden rendben is ment, míg egyszer egy közeli bolygón, a Földön, meg nem jelent az ember. A nimfa beleszeretett ezekbe az aprócska és jelentéktelen lényekbe. Csodálattal figyelte minden lépesüket, ahogy ők felfedezték a körülöttük lévő paradicsomot. És ő minden este elhozta nekik a legféltettebb kincseit, a csillagokat. Ám az egyik nap, egy fiatal fiúnak felkeltették az érdeklődését a piciny fénysugarak az égen. Gyönyörű dalokat költött a csillagok szépségéről, magasztalta őket. A nimfa beleesett a szerelem veszedelmes csapdájában. Minden nap meghallgatta a fiú énekeit és együtt énekelt vele. De az emberi élet nem tart örökké. Így a fiú is megöregedett, és egy nap elhagyta az élők sorát. A nimfa mély bánatba zuhant és már nem rendezgette a csillagokat sorba, mint korábban. Azok szétszéledtek és még ma is állandóan mozognak összevissza. A nimfa pedig minden este kiereszti hosszú ezüst haját és fájdalmasan dalolja régmúlt szerelme dalait.
‒ Az emberi fantázia sok mindenre képes ‒ dünnyögte magában William. Ő maga csak meséknek tartotta ezeket a történeteket. Ki tudja, lehet, hogy csak tényleg azok. De mégis, este, mikor lefeküdt, és a nyitott ablakon kimeredt az égen végig húzódó Tejútra, mintha hallani vélt volna egy bájos dalocskát. ‒ Biztos valamelyik édesanya altatódalt énekel gyermekének az egyik közeli házba, hogy végre lehunyja szemét ‒ gondolta.
Csillagok, nimfák ide vagy oda, Williamnek kötelessége volt felkelnie. Ma látogatja meg a város polgármestere. Fáradtan botorkált ki a fürdőbe. Megtöltötte vízzel a mosakodó edényt és lemosta az arcáról a tegnapi port. Felvette a legszebb ingét, majd a sötét zöld frakkját, amit még a bátyjától örökölt. Úgy nyolc óra tájt elindult a hivatal felé. Az épület maga, kissé túlzásnak tűnhetett a környékhez képest. Hatalmas, sárga színű, némi kőfaragással díszített létesítmény volt. Fehér kőből kirakott lépcső vezetett a terjedelmes kétszárnyú faajtóhoz, amit ugyancsak kidíszítettek különböző indás mintákkal. William belépve egy márvánnyal borított hallban találta magát. Éppen James haladt rajta keresztül a kijárathoz közelítve.
‒ Á! William Jackson! Jó reggelt! ‒ köszöntötte.
‒ Jó reggelt Mr. Pocket! ‒ felelt a jegyző álmosan.
‒ Hogy aludt? ‒ kérdezte Pocket.
‒ Kissé fáradt vagyok még így reggel ‒ válaszolt a férfi. ‒ És ön?
