FIGYELEM!
A történet átírás alatt áll. Lehetséges, hogy egyes fejezetek egy ideig nem lesznek elérhetőek!
Sarah Madinson egy jómódú vidéki család egyszem gyermeke. Idilli mesevilágát megtöri a lassan közeledő házasság tudata. Az idő sürget, hiszen a...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
-Sarah?-Emily értetlenül nézett a végtelenbe bambuló barátnőjére. Már vagy egy fél perce csak a messzeséget pásztázta a gondolataiban merülve, ahogyan épp a teraszon ücsörögtek a kislánnyal. Sarah megígérte neki, hogy segít az olvasásban, de most mintha nem is figyelne Emilyre. Tűzött a nap, a mezőn túli leget úgy hullámzott a távolban, mint egy haragos tenger. A nyár már az utolsókat rúgta: mindjárt itt a szeptember. A forró júliusi napokat felváltották a füllesztő augusztusiak. Legalább vízhiányában nem voltak: a környéket gyakran kapta el egy-egy ötperces zuhé. A gyep így zöldes-sárgásan borította végig a tájat. A távolban azonban már a búzamezők aranylottak. Az ég most tiszta volt, csak apró bárányfelhők úszkáltak rajta. Sarah ebbe a látványba merült bele olyannyira, hogy Emilynek meg kellett löknie picit.
-Bocsánat.-kapott észbe a Madinson lány és megrázta a fejét, majd a barátnéja és az előtte elterülő könyv felé fordult.-Csak elgondolkodtam.-magyarázta.
-Hát azt láttam.-jegyezte meg a kislány.-Tudod honnan?
-Na?-érdeklődött az örökösnő izgatottan.
-Amikor azt olvastam, hogy a herceg megcsókolta a Hófehérkét, ilyen fejed volt!-magyarázta Emily, majd lebiggyesztette a száját és olyan fejet vágott, mint egy szomorú kiskutya. Sarah erre elnevette magát.
-Ilyen talán nem.-mondta hahotázva.
-Igen, talán egy kicsit túlzás volt, de akkor sem értem, miért szomorúak az emberek, ha elgondolkodnak.-értetlenkedett a lányka.
-Nem szomorúak, csak megkomolyodnak.-magyarázta Sarah.
-A komolyság nem lehet jó érzés.-vonta meg a vállat Emily.
-Hát nem leszel vidám tőle, mégis, olyan felemelő érzés. Nem, nem ez a jó szó...-töprengett a Madinson.-Talán úgy lehetne mondani, hogy büszke vagy attól, hogy komolyan viselkedsz.
-Mostanában egyre többször vagy komoly.-jegyezte meg a kislány halkabban.
-Igen. Ez igaz.-bólintott a barátnője, majd mély levegő vett.-Tudod a felnőttek igen gyakran komolyak.
-De én még nem akarom, hogy felnőtt legyél.-fakadt ki a kisebbik.
-Hidd el, én se.-felelte szomorkásan Sarah.-De ezt nem lehet megállítani. Az idő múlik.
-Olyan jó lenne, ha vissza tudnánk tekerni.-elmélkedett Emily.
-Hát, nem jönne rosszul...-sóhajtott a Madinson. pár pillanatra csend telepedett a teraszra.-No, nem olvasod tovább?-tudakolta.
-Már befejeztem.-jelentette ki a kislány.
-Ó.-lepődött meg Sarah. Egy kis bűnbánatot érzett, hogy nem figyelt oda.
-Akarod, hogy olvassak másikat?-kérdezte a barátnéja a lábát lóbálva.
