Katonaélet

Fourteenth

Az utóbbi három nap borzasztóan lassan telt. A nappalaim folytonos fel-alá járkálással teltek, esténként pedig csak pár órát aludtam. Az idő csiga lassúsággal ment előre, de ma végre kimehetek. A sebek rajtam még egyáltalán nem tökéletesek, de már tudom használni a kezemet, és a hasam sem fáj annyira. Amit Adam tett, azt még mindig nem tudtam feldolgozni. A sérelem miatt Carlossal is sokkal elutasítóbb vagyok. Néha azt sem engedem meg neki, hogy megfogja a kezem, mert a történtek jutnak eszembe. Nagyon sokszor bocsánatot kértem emiatt. Természtesen mindig elmondta hogy semmi baj, de attól még tudom, hogy neki sem jó most ez az egész. Na de menjünk vissza a jelenbe.

Reggel mikor felébredtem, örültem hogy végre segíthetek a társaimnak és az országunknak. Gyorsan felvettem a terepmintás ruhám, vállamra vettem a fegyverem és apával együtt mentem ki a harctérre. Mindenhonnan puskák dörrenése hallatszott és sok ember élettelenül feküdt a földön. Köztük a mi katonáink is. Kiderült, hogy ez a csata már több hónapja tart, csak még most ért el hozzánk. Eddig az ország más helyein küzdöttek. Egy lövés nem messze tőlem, rántott vissza a világba. Bebújtam az egyik lövészárokba. Ott guggoltam elég sok ideig. Lépések zaja ütötte meg a fülem. Egyre csak közelebb jöttek hozzám, majd egyszer csak valaki beesett mellém. Rögtön rászegeztem fegyveremet. A támadóm ijedten hátra ugrott.

-Babám, engem azért ne akarj kinyírni.-nevetett Carlos, és arrébb tolta a fegyverem végét.

-Nagyon mijesztettél.-néztem rá mérgesen. Ő csak nevetett a kijelentésenen, de aztán hirtelen elhalgatott, mert valaki futott felénk nagyon gyorsan. Pillanatok alatt kellett cselekedni. Puskámat kibisztosítottam és mikor megbizonyosodtam arról hogy ellenség jön, elsütöttem a fegyverem. A golyó pontosan a szívét találata el, így azonnal élettelenül hulott a földre. Nem volt jó érzés embert ölni, de muszáj volt. Ha nem teszem meg akkor én halok meg.

~1 héttel később~

Még mindig folyik a harc. Már sokkal könnyebb, mert kevesebben vannak. Ahogy észrevettem mi többen vagyunk. Jóval többen. Apát elvitték a sebesült részlegre, mert többször meglőtték, így amíg ő távol van addig én vagyok a főnök. Éppen indultam volna ki újra a terepre, mikor egy hangos dudaszóra mindenki kicsörtetett a teremből..